KORÁBBI ÉLETEM

 

Sokáig nagy, dicső termek vendége voltam,

száz színt vert bennük a tengeri nap tüze,

s pilléreik között az este fekete

barlanggá nőtt, bazalt egekké boltozottan.

 

Az ár-apály a menny képét dajkálta, de

 zenéjében, az ős, mindenható dalokban,

ott csengett, gazdagon s egyre misztikusabban,

 az égő alkonyat, szemeim öröme.

 

Ott éltem, s gyönyöröm volt e nyugodt, színes kép,

ott éltem, víz, azúr és ragyogás között;

homlokom meztelen, illattal-öntözött

 

rabszolga négerek hűs pálmákkal legyezték,

s mind csak egyet akart: föltárni, mi lehet

 a bús titok, amely úgy gyötri szívemet.

 

Szabó Lőrinc