A barbárokra várva

 

''S most - vajon barbárok nálkül mi lesz velünk?''

Kavafisz-Somlyó

 

 

Miért tolongunk itt, a város ócskapiacán,

hol romlott hal és romlott eszme bűzlik?

 

Mert várjuk a barbárok tankjait.

 

Miért hajtjuk magunkat, űzzük az ipart?

És miért rohanunk haza nézni a tévét?

 

Mert várjuk a barbárok tankjait.

 

Miért ül föl ágyában éjfélkor a nő?

Miért kap a torkához? Miért fuldokol?

S hajnalig forogva a gyűrött lepedőn

miért jajgat álmában? Miért nyöszörög?

 

Mert várja a barbárok tankjait.

 

S miért spriccel a jó nép százfelé?

Miért bújik a pincébe s az árkádok alá?

Miért mondja mindenre: ''Nekem aztán...?''

És mitől hallgat el? És mitől izzik

szemében a halálos rettegés?

S lőtt sebben fetrengve miért káromkodik?

 

Mert ezt tanulta és ehhez szokott

s most várja a barbárok tankjait.

 

S miért gyújtják föl városunkat hétfelől?

Miért fröcsögnek gyűlölködve szenátoraink?

És miért szaglanak bosszútól szóvirágaik?

Miért kívánják vérrel jóllakatni azt,

akinek nem tudnak kenyeret adni?

 

Mert tudják, hogy a barbároké a jövő,

s most várják a barbárok tankjait.

 

Így veszi kezdetét a fényes örömünnep;

van pellengér, vesszőfutás, társastánc, virsli, sör...

S lemegy a nap. Csak tank nem jön sehonnan egy sem.

 

Csoda-e hát, hogy elfog bennünket a csüggedés?

Miben bízzunk, ha már a tankokban sem bízhatunk?

 

Csak másnap jön a limesek felől a hír, hogy semmi vész...

Van megoldás. Vannak barbárok. Mi vagyunk azok.