Anakreón dolgozószobája
19.
Hívogatom most a zenét:
hozza magával lelkemet…
Eltemetett évek után
hangot adok, s ha szól zeném,
a lélek feltámad, beszél.
Hajladozik, dalba csitul:
mondja magát a félelem —
hallani már… Már aki
hall… Már ha akárkit érdekel…
(Nem költ ilyet ma senki se.)
Bár egyedül, kortalanul,
költögetek… Vagy altatok…
Hangszer a vers: játszani
kell, hangulatot teremteni,
hogy élni mégis érdemes.
20.
Égetnek fiatal szemek,
vén csontomban elárad a
forróság, ahogy írom ezt.
Szégyelljem magam érte?
21.
Aki ismer, meglepődik:
nem ilyet várt volna
tőlem.
Gyere, ismeretlen,
olvasd,
amit írtam! Azt
szeretném,
ha magadban mondogatnád.
22.
Neked adtam azt a verset.
Hogy aztán osztogassam?
A tiéd. (Ha más is inná
velünk a bort, ne
sajnáld.)
Ez a
vers: pohár, helyette.
Fogadd el… úgy, mint
engem.
23.
Elöntött híg szöveggel
a szakma. Mind megírtam.
Önéletrajz, ajánlás —
ez volna hát a munkám:
a tudomány robotja,
a józan kényszerűség?
Iszom rá kiadósan,
hogy nyomát is kimossam.
24.
Nyomtalanul semmibe vész
az ember?
Mit tudom én. Kellene még
az élet
egy darabig, míg a borom
kiinnám,
míg szavakat mormolok itt
magamban,
s végre a csend ágyba
segít, aludni.
25. Álom: költeni? Nem
való
tűzzel játszanom. Életet
lobbant lángra a lánymosoly,
s elhamvasztja a versben.
26.
Ahogy írnék, ahogy értem:
van a vers, és van az élet.
(Ami éltet, ami altat,
mosolyáért dehogy adnám!)
De ki érti, mit ad Isten?
Mikor írom, csak a vers van.
27.
Csak a vers: a lüktetése,
vele gyorsul szívverésem
kidobolni (szégyenemre?)
a szavak mögötti csendet,
ami rám szakadni készül.
28.
Mondom, mi kell: keserű
poharam
döntöm mohón, nem hagyom
abba, amíg
le nem hanyatlik kiürült
koponyám.
29.
Hallgass, elég ma ennyi!
A bor beszél belőled.
Ahogy magad vadítod:
ez is miféle jelmez?
Megszólnak érte mások.
30.
Nem tetszettem az
esztétáknak meztelenül sem,
míg lángom lobogott. Hát most? Leplem a
vers:
lengetem itt magamon, bár fázik benne a vén test…
Szellős, síri divat? Mit mondasz,
kritikus?