Radikális feminizmus

 

A nők elnyomása az elnyomás legalapvetőbb formája.

1. a történelemben ez az első

2. a legelterjedtebb

3. a legmélyebb (a legnehezebb megszüntetni)

4. ez okozza a legtöbb szenvedést, amelynek hatása gyakran nem látható

5. konceptuális modell a többi számára.

 

Jellemzője, hogy hogyan kontrollálja a férfi a nő testét.

 

Shulamit Firestone

a The Dialectic of Sex szerzője (197O)

Firestone szerint a szisztematikus alárendeltség a nemek közötti biológiai egyenlőtlenségen alapszik.

Marx és Engels osztályharc-elméletükben figyelmen kívül hagyják a sex-class (nemi osztály) fogalmát, szerintük a történelem mozgatóereje a tulajdonviszonyok változása. A feministák szerint viszont a történelem mozgatóereje a reprodukciós viszonyok változása, s így az elnyomásnak a biológiai forradalom fog véget vetni, amelynek nyomán a nő saját reprodukciós erőit újra birtokba veszi.

Cél a nemi különbségek eltörlése, az androgynizmus.

Technológia

A produktív és reproduktív szerepeket technológiával kell helyettesíteni.

El kell érni azt, hogy ne legyen a nők szerepe nagyobb a reprodukcióban a férfiénál, ezzel vége lesz az összes nemi szerepnek. Nem kell előírni a heteroszexualitást, nem lesz szükség a biológiai családra, el lesz törölve az összes gender szerep, és az intézményesített közösülés.

A család, mint gazdasági egység (biológiai nem szerinti munkamegosztás) a kapitalizmus érdekeit szolgálja (a nőt otthon kell tartani).

Firestone állást foglal a biológiai anyasággal szemben is, mint ami nem érdeke sem az anyának, sem a gyermeknek. Az anyaság mítoszát a patriarchátus gyártotta, a szülés valami barbár dolog (tököt szarni). A biológiai anyasághoz birtoklásvágy és féltékenység kapcsolódik.

A gyermeknemzés az ego kiterjesztésére való igénnyel kapcsolódik össze, a férfi számára a halhatatlanságot jelenti, a nőnek azt, hogy igazolja magát.

 

Marge Piercy (sci-fi író) szerint a nőnek fel kell adnia reprodukciós monopóliumát, hogy megszűnjenek a hatalmi viszonyok.

 

Mary O’Brien szerint a reprodukció a felszabadulás forrása is lehet. A férfiak elidegenedtek a reprodukciótól, a patriarchátus ennek az elidegenedésnek a kompenzációja. Míg a pete és a gyerek között egyértelmű folytonosság van, addig a sperma és a gyerek között ez megtörik (a megtermékenyülés a férfi testén kívül történik). A reprodukció alapvető munkáját mindig a nők végzik. A reprodukciós technológia segítségével kiküszöbölhető az anya, így ez lesz a férfi eszköze arra, hogy olyasmit szerezzen meg, amiért nem kell fizetnie.

 

Adrienne Rich szerint az anyaság  hatalom. A férfi féltékeny a nő reprodukciós hatalmára és fél is tőle. A női reprodukciós erők félelmetesek, ha a nő képes életet adni, akkor képes elvenni is. A csecsemő túlélése a nőtől függ. A patriarchátus korlátozza az anya hatalmát (a bábák kiszorítása).

 

Andrea Dworkin

A férfi a nőt nem mint egyedet értékeli, hanem mint a csoport egy tagját (amely őt szexuálisan és reproduktíve kiszolgálja). Nőnek lenni a patriarchátusban két dolgot jelenthet, 1. bordélymodell, 2. anyaság.

A reprodukciós technikák a két modellt közelíthetik egymáshoz.

1. a nőnek a puszta léte is a férfitól függ, akinek átnyújtja a testét.

2. kényelmetlenebb a férfi számára, mert a feleségnek nagyobb hatalma van, az utódok miatt nagyobb fizetség jár neki. A reprodukciós  technológiában a nő már nem a saját birtoka lesz, hanem a tudomány kontrollálja, olyan társadalmat alakítva ki, ahol a nő nem más, mint puszta funkció.

 

Gena Corea szerint a férfiak kontrollálják a reprodukciós technikát.

 

Robyn Rowland   

Hostgate a túlnépesedés ellen fiúgyerek tablettát ajánl.

A társadalmi anyaságot bárki el tudja látni, de a patriarchátusban erre a biológiai anyát tartják a legalkalmasabbnak.

 

Akik a biológiai anyaság ellen vannak

Ann Oakley szerint az anyaság mítosza háromszoros hiten alapul.

1.     Minden nőnek szüksége van rá.

Oakley ellenérve: az anyaság nem biológiai ösztön, hanem szocializáció eredménye, kevés nő akar szülni, de a társadalom az abnormálisakat is anyává teszi.

2. Az anyának kell a saját gyereke.

3. Minden gyereknek szüksége van a saját anyjára.

Oakley: Ez a leginkább elnyomó jellegű összetevő. A gyermeknek gondozóra van szüksége, olyanra, aki neki szenteli magát, de ez bárki lehet.

 

 

Adrienne Rich szerint kétféle értelmezés adódik, az egyik azt tartja szem előtt, hogy ez potenciális kapcsolatot jelent a nőnek saját reprodukciós erőihez, a másik mint intézményről beszél, ahol  férfi- kontroll áll fenn.

A baj az, hogy a férfiak meggyőzték a nőket arról, hogy az anyaság az egyetlen szerep számukra, elzárva a kultúra többi részétől.

 

 

Béranyaság

A nő eladja reprodukciós szolgálatait, mint egy prostituált, és a társadalom ösztönzi is erre. A nőt arra szocializálták, hogy eleget tegyen a férfi szexuális igényeinek. A béranyaság megosztja a nőket, gazdaságilag privilegizáltakra, és  specializálódókra, akik eladják reprodukciós erőiket. Mások szerint viszont közelebb hozhatja egymáshoz a nőket.

 

 

gender- szexualitás

 

Kate Millett

a Sexual Politics írója

A nemet már önmagában politikusnak tartja. A férfi- nő kapcsolat az összes hatalmi viszonyok paradigmáját nyújtja. A patriarchátusban a publikus és a privát szférát is egyaránt a férfi kontrollálja.

A patriarchális ideológiája eltúlozza a nemi különbségeket, azért, hogy biztosítsa a férfi számára a domináns szerepet, és erre a nőtől kondicionáláson keresztül csikarják ki a beleegyezést. Szorgalmazzák, hogy a nő kisebbrendűségi érzést tegyen belsővé. A nőknek ez a megfélemlítése mindenhol jelen van.

A nőnek feminin módon kell viselkednie, hogy túléljen ebben a társadalomban. De ezek az alárendelési kísérletek nem sikerültek, sosem kerültek a nők teljesen a férfiak kontrollja alá.

1848 a nőmozgalmak kezdete, amikor a nők jogi- politikai- és szexuális egyenlőséget követeltek (ezek a mozgalmak először bukással végződtek).

Reakciós férfi írók:

DH Lawrence, H Miller, N Mailer. A szerepleírásaikat hajlamosak társadalmi előírásként olvasni. A nő megalázott pozíciót foglal el, ezzel modellt adnak többek között a reklámoknak is.

A neofreudiánusok arra használják Freud írásait, hogy racionalizálják ezeket a mintákat, és a társadalmi szerepeket legitimálják.

A funkcionális szocialisták arról beszélnek, hogy a nemi dimorfizmus (a kétneműség) szükséges a társadalom működéséhez. Szerintük a maszkulin-feminin minta valódi biológiai különbségen alapul.

 

Marilyn French

Beyond Power and Women and Morrows szerzője.

A szexizmus megelőz minden más izmust (pl. rasszizmus). Fel kell deríteni a patriarchátus eredetét. Mi az, ami életben tartja ezt a rendszert?

Régen az emberek a természet részeként fogták fel magukat, az első társadalmak matriarchálisak voltak, ahol az anya játszotta a legfontosabb szerepet. De megindult túlnövekedés, a túlélés nehezebb lett, állatokat kezdtek tartani, a természet már nem barát volt és nőneműként fogták fel. Elidegenedtek a természettől és a nőt is kontrollálni kezdték. Így alakul ki a patriarchátus hierarhiája.

A hatalom akarása eredetileg a közösség túlélését szolgálja, de aztán öncélúvá válik. A verseny központi fontosságú lesz, a kompetitív értékeket többre tartják, mint  a kooperetívakat.

A megoldás az, hogy a feminin értékeket újra kell integrálni a társadalomba.

Az ideális társadalom androgyn. A humanizmus inkább feminitást jelent. A pátriárka Minotaurus (szörnyeteg). A nőies azt jelenti, hogy be tud fogadni mindenféle értéket. Képes a pleasure-re (gyönyörre).

A teljes ember a teljes nő.

 

Mary Daly

Művei:

Beyond God the Father (Túl az Atyaistenen)

Gyn/Ecology (Gün/ökológia)

Pure Lust (Tiszta kéj)

Szerinte a gender dekonstruálását a forradalom végzi el.

1. Isten a paradigmája minden pátriárkának. Isten detronizálni kell, mert addig a nők nem lesznek teljes emberré. Istennek power-over komplexusa van, I- it (Én-az kategóriákban gondolkodik (a szubjektum és a másik kapcsolata, ahol a másik a nő). Le kell cserélni a transzcendens istent egy immanens istenre, aki a világon belül él és I-You (Én-Te) kategóriákban gondolkodik (férfi és nő egyenlősége). Ez az isten Be-ing lenne.

A patriarchátusban polarizálják az embereket.

Az androgynitás  magába olvasztja a tradicionális feminin tulajdonságokat (önfeladás, szeretet).

A nő nemet mond az elnyomás erkölcsiségének az értékeire. A nő végre self lesz.

unholy trinity (Szentségtelen háromság)

Rape, Genocide, War: a nekrofília az üzenete

A férfiak a nő kreatív energiájára féltékenyek, és csak olyan teremtményeket tudnak létrehozni, amelyek az élet ellen törnek. A férfi nekrofil, olyan dolgokhoz vonzódik, amelyek halottak.

Isten halált jelent a nő számára. A homoszexualitásban a nők negligálva vannak.

( Androgyn: John Travolta és Farah Fawcett összegyúrva.)

A femininitás ( femaleness) is a patriarchátus konstrukciója, 2 alapformája van:

1. virgin ( madonna- anya)

2. Eve ( a gonosz nő)

 

A patriarchátus alapvető működési formája: a Sado- Rituálé

·       megszállottság a tisztasággal kapcsolatban

·       teljesen elkenik a felelősséget azokért az atrocitásokért, amelyek a nőket érik

·       a nőölő rituális gyakorlatok gyorsan terjednek

·       ezekben a nőket bűnbakká és cinkossá teszik egyszerre

·       az apró részletek a valódi horrortól elvonják a figyelmet

·       a máskor elfogadhatatlan viselkedések itt normatívvá válnak

·       legitimáció a normatív tudományok által

 

bizonyos társadalmakra kiváltképpen jellemző:

·       indiai sati ( özvegyégetés)

·       kínai lótuszláb

·       afrikai genitália csonkítás (női körülmetélés)

·       boszorkányégetés

·       nőgyógyászat

A wild female-k (vad nőstények) szenvednek elsősorban a szado-rituálétól, a szelidített, háziasított nők (festett madarak) kevésbé.

A hag (boszorka) elutasítja a patriarchális kultúra azon követelését, hogy alázatos és bűnrészes legyen. A női moralitás felsőbbrendű a férfi moralitással szemben. A nőközpontú univerzumban el kell kerülni a férfiak által felállított csapdákat.

 

 

                                                                               pornográfia vita

A pornográfia a válasz a “mit akarnak a férfiak” kérdésére.

A pornográfia tárgyiasítja a nőt a férfi szexuális izgalmának felkeltése érdekében. A tárgyiasítást azonban úgy tünteti fel, mintha a nők is akarnák.

Az összes nőtípus (öreg, gyermek, idegen, terhes...) szerepel, a leszbianizmus a férfiak vágyát hivatott felkelteni.

 

Dworkin

A pornográfia fő témája a férfi hatalma.

A nők csendes lázadása ( prüdéria, frigiditás) hatástalan.

Feministák szerint a pornográfia a nők szándékos degradálása.

A vitában, amelynek célja a jogorvoslat kialakítása, radikálisok és a liberálisok állnak szemben.

Hosted by www.Geocities.ws

1