GRIFF

   Meghalt Andersen, vége a mesének? 
   Tompa, fénytelen karperecet hordanék, a maradékból öntené és kalapálná a falu kiugrott fegyverművese, aki mellesleg oportóban utazna, nyolc sor tőke fönt, közvetlenül a temető mellett, van aki babonából nem is vesz tőle bort, csak sóvárog, vagy úgy intézi, hogy néha óvatlanul mégis megkínálják. Érzem annak a lehetetlen bornak az ízét, hűvösen súlyos, telt és száraz, csak utólag vegyül bele valami keserédes, mintha sokáig nem jutna eszedbe egy régi dallam, aztán meg mégis. 
   Bementem autóval a szombati ékszerdobozba, egész nyáron szombat lesz, pihegnek a turisták, és vásárolnak. Pici bódék mindenütt, szuvenírral. Szent Endre! Most megint divat ez is, az ólomkatona. Nekem műanyagok voltak, inkább.  
   Winnetou, Old Shatterhand, Firehand, Death. Az arcukról hamar lekopott a festék, alatta csak a halál fakó drappja, ahogy a Nagy Fazekas kaparja le a mázt, selejtezéskor. És volt talán egy térdelő ólom, mégis. Odalőtt valahova Doberdóba. Egy darab száraz kenyér miatt. Nehéz volt az Ezüst tóba belekeverni. Az ékszerdobozban, hogy visszatérjek, ólmokat árulnak. Újragyártani a régit nagyon kínos dolog, az ismétlés eleve megcsinálja a gennyességet. Valamit, ami gyanútlanul volt az, ami, ismétléssel sunyivá tenni. Ehhez van eszetek. 
   Nézem a bódé polcán a felső sort, letagadhatlanul a Rendíthetetlen, de vagy húsz darab, szépen, egymás mellett. Már egyet csinálni is alig minősíthető perverzió, mondjuk maximum egy nagypapinak lehetne elnézni. De sorozatban gyártani, pénzért? Pontosan ugyanolyanra, mint a rajzon a régi könyvben: térdig van csak ballába. Legyártani orvul a jogtiszta hibát. Nyilván drágább is. A többi most már ehhez képest el van rontva, túl hosszú a balláb. Az egészség mint a betegség hiánya. 
   Azért nem szerettem igazán a katonákkal játszani, mert nem volt borsóágyúm, mint a Május 35-ben Wallensteinnek. Katonásdit se, mert a katona vitéz Bárky. Akkor már indiánost. A Nagyandrással. Volt egy rokona Kanadában, jöttek a soha nem látott dolgok, egy kolt, de tisztára, mint az igazi, nem vacak műanyag, meg hozzá piros rózsapatron. Itt akkoriban még csak azt a papírt lehetett kapni, szorosan összecsavart papírcsík, foszforpöttyökkel, ki lehetett pisztoly nélkül is durrantani, pici füst csapott fel, és édes bűz a szívemnek. A nagyfotel mögé  bújni. Ő volt otthon, én legfeljebb Incsu-Csunna lehettem. Még mindig jobb, mint Bárkynak. Számháborúzni talán egyszer számháborúztam, a majálisdombi úttörőtáborban, de az meg baromi unalmas volt, nem láttam meg senkit, és engem sem láttak, ráadásul botrány lett belőle, mert eltűnt két nyolcadikos. Fölmásztak egy nagyon magas fára, és onnan szartak a pajtási hívogatóra. A szó szoros értelmében. Igazgatói rovó. Megemlegeted, édes fiam. 
   Babázni, az nem az én világom. Nyilván a csajokat kéne megkérdezni. 
   Az egyenruhát utálom, szerintem minden normális ember utálja, aki valaha köpenyben járt iskolába. Maximum össze lehet golyóssal firkálni, de az meg vérproli dolog.  
   Az ólomkatona különben pont ugyanaz lehetett, mint az öngyujtó réz töltényhüvelyből tizenhétben. Aztán persze gyártották azt is eleve olyanra. Macsósan megfegyelmezni a végzetet,  és odaadni hátországnak, hadd játsszon vele. 
   A nagyapám elmesélte, hogy az orosz fogságban, a vége felé,  havat melegítettek és megfőzték benne a derékszíjat. Nem volt annyira vicces, mint a Cseplin. Ezért utálom igazán az egyenruhát. Megfőzni és megenni, még a legjobb, amit csinálhatsz vele. 
   Egyszer félig megfojtottak kisdobosnyakkendővel. 
   Viszont ólom a nyomdában  megbabonázott.  
   Nagy rudakban őrizték, mint a beiglit, aztán, ha rá került a sor, felolvasztották. Állandóan ott rotyogott a holdleves a szedőgépek tartályában, hogy visszavonhatatlan hülyeséggé dermedjen félhalott munkáslányok letöredezett körmei alatt. Egy griff az annyi sor, amennyit meg tudsz egyszerre fogni. Megfogod, és lekaparod róla a fölösleget, hogy a tepsiben akadálytalanul összesimuljanak. Viszavonhatatlan? Ha elkészült a forma, újraolvasztották a betűket, ezerszer is, csak az a kicsi veszett el mindig, ami estére összegyűlt a munkások tüdejében. 
   Amikor Andersen leadta a kéziratot, még betűnként öntötték az ólmot.  
o t t  á l l t  a t ű z v ö r ö s f é n y é b e n , é s k i b í r h a t a t l a n  f o r r ó s á g o t  é r z e t t , d e n e m t u d t a , a k á l y h a t ü z e h e v í t i - e v a g y a s z e r e l e m é . A p i r o s - k é k f e s t é k i s l e p a t t o g z o t t r ó l a ;  a v i s z o n t a g s á g o s u t a z á s t ó l - e , v a g y a z e m é s z t ő s z o m o r ú s á g t ó l , a z t s e m t u d t a . A t á n c o s n ő t n é z t e , a t á n c o s n ő m e g 
   Vajon hány jönne ki a Rendíthetetlenből? 
   Kérdéssel végezni. Azon a karperecen pedig egy botrányosan primitív minta volna, mondjuk egy griff. Botrányosan primitív, de megvédene minden bajtól.