Írta: Rob E. Slocum, fordította: Nephin
Csendesen kisétált a fényre, megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet. Mielőtt kézjelekkel rákérdezhetett volna a veszély okára, egy asszony felsikoltott s a férfiak elkezdtek feléje rohanni, kezükben bunkókat és vasvillákat rázva, mintha teljesen megőrültek volna. A nagy kavarodásban csakhamar leütötték.
Egy oszlophoz kötözve tért magához, nagy farakás tetején. Kábult volt, tudatáig nem jutott el, mi történik, még akkor sem, mikor az emberek fáklyákat kezdtek hajigálni a máglyára. Hirtelen égő fájdalom tisztította ki elméjét, rájött, hogy meg fog halni. Utolsó leheletével halk szavakat súgott saját nyelvén.
-Nem haragszom....
Blase korán ébredt azon az éjjelen, jóval hajnal előtt. Általában akkor kelt fel, mikor a Hold régóta magasan járt, de nem azon a napon – ez volt az ötödik nyara, most már képes volt egyedül is vadászni. Mielőtt indult, megölelte anyját, maga sem tudta, miért.
-Fiam, vigyázz, az állatok veszélyesek, ne menj közel a faluhoz.
-Igen, anyám. Ég veled.
Azzal elment. Anyja élete végéig várta vissza, zokogása felverte az éjszakák csendjét.
