Kristálygömbön holdfény csillan,
Halk léptek törik a csendet,
Egy sötét köpönyeg lebben,
Ezüsthajon csillagfény.
Kortalan arc, holdszín-sápadt,
Nem törte varázs és vér,
De a szíve sosem felejt,
Szemében vad tűzláng él.
Ősi erdők gyűrűjében,
Ahol árnyak hona van,
Ahol minden fűszál élét
Késsé fenik fagy-fogak.
Gyors mozdulat, titkos szavak,
Jeges őszi szél zaja,
Halk kiáltás, tiszta lélek,
Éji madarak hada.
Kristálygömb egy ezüst boton,
Belsejében lidércfény,
Egy kéz magasra tartja,
Érzi, itt lesz, akit kért..
És a telihold arcából
Árnyék, szárnyas mítosz kél,
Elsuhan, ősi istenként,
Szabadon, akár a szél.
Így történt, hogy őszi éjen,
Mikor a világ aludt,
Erdő mélyén az elf-mágus
Megidézte Pegazust.
