nincsen más,
csak a Semmi.
Üres, hideg, fekete.
Elborít és betakar
levegőtlen, gonosz
kabátjával, néma
sikollyal élőhalok.
Aztán
ott terem
a Minden.
Fényes, forró, telve
élet-cseppekkel.
Őzbarna ragyogás,
mahagóni lángok
égetnek életre.
Néha
nincsen más,
csak a Szörnyek.
Mohón kapkodnak
mérges karmaikkal,
szörnyű sebhelyek
behegedt nyomain
vágnak újabbat.
Aztán
ott terem
a Szelídség.
Megtisztít, elringat,
körbefon és védelmez,
mézédes hangon
gyógyító álmot
suttog fülembe.
Nem akarok felébredni.
