Esti mese

Hol volt, hol nem volt, még az óperenciás benzolgyűrűn is túl, élt egyszer két jó testvér: Propánka és Butánka. Nagyon rendes gyerekek voltak, igazán sok örömet okoztak Heptán anyukának és Oktán apukának. Mindig csak szubsztitúciót játszottak barátaikkal, nem úgy, mint Propilén néni Etilénkéje, aki hajlandó volt minden jött-ment molekulával addícionálni.

Telt, múlt az idő, a gyerekek már az általános képletbe jártak. Oktadekán tanító néni mindig jó véleményt mondott a szülőknek a kis paraffinokról. Ám egyszer arról hallottak az iskolában, hogy nem csak szénhidrogének léteznek a világon. Nosza, gondolták, nézzük meg, hogy milyenek azok a különös lények, amelyek nem csak szénből és hidrogénből állnak.

Egy szép, infralámpasütéses nyári délutánon, egy óvatlan pillanatban kidiffundáltak a szülői házból. Mentek, mendegéltek, amíg végre elértek egy hatalmas cellulóz erdőbe. Úgy tűnt nekik, mintha ezek a hosszú cellulózfák kristályosak lennének. Nem is gondolták, hogy amit látnak, az egy gonosz varázslat következménye. A cellulóz fák ugyanis csupa-csupa béta-D-glükóz molekulából álltak, de nem lehetett rájuk ismerni. Csak néztek szomorúan, ekvatoriális síkban meredező hidroxil-csoportokkal. Néhány lépés után találkoztak Kámfor apóval, a titokzatos erdei manóval.

- Hát ti mi járatban vagytok? - kérdezte.

- Mi bizony a szerves vegyületek csodálatos birodalmát szeretnénk megnézni! - felelték - Arra kérünk kedves öregapó, legyél a kalauzunk ezen a hosszú úton.

- Szívesen segítenék nektek, de ez a birodalom olyan nagy, hogy a bemutatásához én magam kevés vagyok, de szívesen elkísérlek titeket egy darabon.

El is indultak. Ahogy mentek az erdőben, hirtelen paraffin-fagyasztó üvöltéseket hallottak a bokrok mögül. Emitt egy pirán, amott egy furán ordított tágra nyitott szájjal, felborzolt, égnek álló izoprén sörénnyel. Előttük oszlásnak indult szénláncdarabok hevertek szerte-szét. Miközben egy diketo-piperazid akarta őket elnyelni, egy hatalmas polipeptid kígyózott feléjük vészjóslóan. Kámfor apó is megijedt, és így szólt:

- Ezek fölött még nekem sincs hatalmam. Jobb lesz, ha ti is menekültök, mert a fényjelekből és a szagból ítélve közeledik két legnagyobb ellenségetek: Ultra Viola és Naszcensz Klór!

Ezután gyorsan elhadarta a varázsigét: "Purinvázas ákom-bákom, magam máris szublimálom!" - és nyomtalanul eltűnt.

Szerencsére épp arra járt Fischer Emil bácsi, a nagy peptid-vadász, és hatlövetű Kjeldahl-lombikjával pillanatok alatt elhidrolizálta a már-már rájuk csavarodó polipeptidet. Aztán egy-egy barackot nyomott a két kis paraffin rémülettől borzas elektronburkára, és kézenfogva hazavitte őket szüleikhez.

No, volt otthon a nagy örömtől olyan mutarotálás, hogy a szülők az egyik cisz helyzetből a másik transz helyzetbe estek. Megköszönték illedelmesen Emil bácsinak, hogy megmentette őket.

- Ugyan, - szólt Emil bácsi - kémcsőre sem érdemes! - és elment.

A paraffin család tagjai azóta is boldogan élnek, ha át nem alakultak. Remélem, tetszett a mesém, gyerekek, húzzátok magatokra az elektronfelhőt, és álmodjatok szépeket.