A Pofajegyzet '96-ból

Az elmúlt négy hónapban, amióta Japánban élek, sokszor megkérdezték tőlem, hogy mennyire különbözik az itteni élet az otthonitól. Nagy volt-e a kulturális sokk? Hogyan sikerült alkalmazkodnom, egyáltalán hogy érzem itt magam? Be kell vallanom, én magam keveset gondolkodtam ilyesmiken, valahogy minden olyan természetesnek tűnt. Gyakran eszembe jutott a Ponyvaregény c. film két gengszterének beszélgetése, miszerint az élet alapjában véve mindenütt ugyanolyan, de a kis különbségek, azok érdekesek. Íme néhány ilyen "kis különbség" a magam és a bennszülöttek mindennapi életéből.

Legelőször is: lakni kell valahol. A japán házak hagyományosan fából épülnek, de ma már gyakori a beton és a falazóblokkok használata is. A belső elrendezés gyakran az új épületek esetén is hagyományos stílusú. Cipőben bemenni a legnagyobb barbárságnak számít, az előszobában papucsot kell húzni (mezítláb járni szintén illetlenség). A padlót hagyományosan tatami (rizsszalma fonat) borítja, de manapság gyakori a padlószőnyeg is. A tatami egyúttal az alapterület mértékegysége is, az átlagos szoba, amit diákok bérelni szoktak, 6 tatami, ami 9,7 m². Ezt egy angol diplomata úgy fogalmazta meg, hogy "a japánok nyúlketrecekben laknak". Mondása mára szállóigévé vált, de annak idején nagy felháborodást keltett.

A belső kialakítás általában ízléses, a falak gyakran a betonépületekben is faburkolatúak. Nyáron majdnem trópusi klíma uralkodik; 35, nemritkán 40 fok, 80-90%-os páratartalom mellett, ezért a házakat szellősre építik, gondolván, hogy télen meg majd csak kibírják valahogy. Persze nem bírják ki, különböző gáz és villanyos fűtőtestekkel igyekeznek meleget varázsolni, de nem sok sikerrel. Valószínűleg ennek köszönhető az elektromosan fűthető WC-ülőke létrejötte. Bizony mondom néktek, Isten választott népe a japán, hogy ilyen remek dolgokat tud alkotni! Azt nem lehet leírni, mily nagyszerű érzés a szobában való cidrizés után letelepedni egy kellemes, testmeleg ülőkére, ezt érezni kell!

Esténként akárcsak mi, a japánok is megfürödnek lefekvés előtt. Náluk ez két részből áll: zuhanyzás meg a tulajdonképpeni fürdés. Először a kád mellett egy sámlin ücsörögve le kell zuhanyozni (ha nincs zuhany, a kádból kell vizet meregetni), hajat mosni, borotválkozni, stb. A lényeg az, hogy a kádban nem szabad szappant használni, hogy a víz tiszta maradjon a többi fürdőző számára. Miután teljesen tisztára csutakoltuk magunkat, bele lehet ülni a kádba, ami tiszta, meleg vízzel van feltöltve. A meleg enyhe kifejezés, egyik oktatónk szavaival élve: már-már tompaszög. Ha sikerült belemerülni a vízbe, le lehet ülni és lazítani. A japánok szerint ez utóbbi a fürdés lényege. Nekem eleinte kissé nehéz volt lazítani, mert a kád rozsdamentes acélból készült és kissé üst formájú volt, így állandóan az a kényszerképzetem támadt, hogy lenn a pincében van egy kis ördög, aki alulról szorgalmasan fűt. Egy idő múlva a szervezet termikus egyensúlya kezd felborulni (csak a feje tud izzadni az embernek, ami nem elég), ilyenkor jobb kiszállni. Fürdés után yukata-t szokás felvenni, ez amolyan pamutszövetből készült olcsó kimonóféle, jellegzetes japán mintákkal. Fürdőköpeny és pizsama gyanánt szolgál, én kifejezetten szeretem viselni, tök szamurájnak érzi magát benne az ember.

A lakás és a fürdés nem elég az életben maradáshoz, enni meg inni is kell valamit. Mostanra sikerült kipróbálnom majdnem az összes jellegzetes japán ételt. Tanulságként azt tudtam leszűrni, hogy mindent meg lehet enni, és mindent mindennel keverve lehet enni. Ha ezeket elfogadja a vendég, akkor nem marad éhen sehol sem, és a házigazda is elégedett lesz. Néha azért akadnak meglepő ételek pl. a natto (rothasztott bab), vagy a sashimi, ami nyers hal, különféleképpen körítve. A nyugatiak egy része idegenkedik tőle, pedig jóízű, friss halhús szépen felszeletelve. A tálalás néha meghökkentő. Fukuokában az egyik étteremben a tálca közepére odarakták magát a halat is, aminek az oldalából a szeleteket kihasították. A frissességéhez semmi kétség sem fért, mert a hal élénken tátogott, csapkodott a farkával, és hogy le ne ugorjon a tálcáról, a szakács két fapálcikával odaszögezte...

Igen népszerűek a tésztafélék. Ezek egyike a ramen, ami kínai eredetű. Amolyan húsleves féle (hogy mit főznek bele, az vidékenként változik), rengeteg hosszú tésztával. Olcsó és laktató eledel, egyetlen hibája, hogy kissé forrón tálalják. Egyszer majdnem kiesett a pálcika a kezemből, amikor megláttam, hogy az elém tett leves élénken forr a tányérban. Japán barátom nem értette mire várok, és udvariasan figyelmeztetett, hogy egyem, mert kihűl... Úgy látszik, a helybelieknek igen vastag a bőr a nyelvükön. Az igazi japán a levest is pálcikával eszi, miközben szürcsölő hangokat hallat. Ez utóbbi szokást a legtöbb nyugati is lelkesen igyekszik elsajátítani, mert így sokkal gyorsabban és hatékonyabban lehet enni, a beszívott levegő meg hűti az ember száját.

A kaja mellé kívánatos hölgytársaságról is gondoskodni. Sajnos a Nuclear Engineering nem túl népszerű a lányok körében, így e téren jórészt csak megfigyelésekre és a laborombéli diákok elbeszélésére támaszkodhatom.

Az utcákon járva és a vonatokon utazva először a szoknyák hossza (vagy inkább rövidsége) tűnt fel. Ennyi miniszoknyás nőt még sehol se láttam (már ezért is érdemes volt eljönni ide). A kollégiumi szomszédom mondta is, hogy jövő nyárig mindenképpen ki kell itt bírnunk, mert képzeljem csak el, hogy ha most télen ezt hordják a csajok, akkor mi lehet rajtuk nyáron... A középiskolás diákok egyenruhát viselnek, de a legtöbb lány a "hivatalos" szoknyát túl hosszúnak tartja, és átszabja, ami néha olyan rövidre sikerül, amilyet nálunk csak a rosszlányok viselnek. Európai szemmel nézve a legtöbb nőnek nem túl jól formatervezett futóműve van (vagy pont ilyen a "japán design"? - végül is a japán autók se tetszenek mindenkinek).

Bár a japán hölgyek numerikus paramétereik (magasság, mellbőség, stb.) tekintetében elmaradnak az otthoniaktól (a naptárakon viszont kifejezetten bögyös lányok láthatók), ennek ellenére van bennük valami, ami a nyugati férfiak számára igen vonzó objektummá teszi őket (ez abból is látszik, hogy az itt állomásozó amerikai katonák több szexuális vonatkozású bűncselekményt követnek el, mint az egyéb országokban szolgáló kollégáik). Általánosan elterjedt vélemény, hogy a japán nők kedvelik a nyugati férfiakat (sajnos én ennek még nem sok jelét láttam). Az orosz diákok szerint a japán nyelv gyors megtanulásának egyedüli és egyben legkellemesebb módja egy japán barátnő beszerzése. Az esetleges otthoni feleséggel/barátnővel kapcsolatos problémákat J. V. Sztálin elvtárs kedvenc mondásával igyekeznek igazolni: "Cel oprávdivájet szredsztvá".

A helybéli férfiak viszont nem sok figyelmet szentelnek a nőknek, legalábbis én még sose láttam, hogy valaki megfordult volna egy lány után. A laborbeliekről meg az első pár hét után kezdtem feltételezni, hogy esetleg Freddie Mercury követői. Aztán megfelelő mennyiségű sör meg szaké után sikerült kiszedni belőlük (nem volt könnyű), hogy ők is a lányokat szeretnék, de itt nálunk sajnos többnyire csak két dimenziós formában (naptár és számítógépes kép) fordulnak elő.

Jó kaja, nők - még egy kis itóka hiányzik, hogy minden tökéletes legyen (vagy ha már nincsenek lányok, legalább pótoljuk őket valamivel). Ideérkezésem előtt úgy képzeltem, hogy a japánok csak ritkán és akkor is mértékkel isznak, mert ugye ők nem bírják az alkoholt. Igen hamar rájöttem, hogy nem egészen ez a helyzet. Az utolsó vonatokon utazva nem egy alaposan becsápolt embert volt alkalmam látni. A kelet-európai népektől eltérően ők nem énekelnek vagy ordibálnak, csak csöndesen dünnyögve ülnek vagy dülöngélnek. Némelyikük ilyenkor döbbent rá, hogy angolul is tud, és igyekezett beszédbe elegyedni velem, ami igen fárasztó tud lenni. Mostanában rájöttem, hogy legcélszerűbb magyar-japán keveréknyelven válaszolni (japán udvariassági formulák + magyar káromkodás), így az illető is boldog, hogy megértettem, amit mondott, meg én is, hogy elküldhettem a fenébe. Néha velünk, gaijin-okkal is történnek furcsa dolgok. Az egyik orosz diák egyszer egy parti után felült a körvasútra, de csak a Tokió körüli harmadik menet után sikerült a megfelelő állomáson leszállnia...

Mindenfelé lehet alkoholt kapni, sört meg szaké-t az utcán automatából is lehet venni, töményet meg szupermarketekben és "liquor store"-okban. A sör drága, a márkás égetett szesz kb. annyiba kerül, mint nálunk, de ha tekintetbe vesszük, hogy a bérek és az ösztöndíj mennyivel több, akkor kifejezetten olcsó minden. Ha nálunk is ez lenne a helyzet, akkor szerintem minden második ember alkoholista lenne.

A japán ivási szokásokban az a legkellemetlenebb, hogy durván keverik a dolgokat. Rendszerint sörrel indítanak. A japán sör igen jóféle, ezt még a német diákok is elismerik. Partikon dobozban, étteremben üvegben kapja az ember, bár kezdetben furcsállottam, hogy fejenként kevesebb, mint egy üveget hoznak. Nem korsóból, hanem általában 2 decis poharakból isszák. Japán szokás szerint illetlenség saját magunknak tölteni, az egymás mellett ülők kölcsönösen töltögetik egymás poharait.

A sör után rendszerint szaké következik. Ez az ital nagy csalódást okozott nekem, mindmáig nem tudtam rajongójává válni, főleg, ha melegen szolgálják fel. Étteremben kis virágvázára emlékeztető palackokban szolgálják fel, és kis cserépkupicákból kell inni. Rengeteg fajtája van, a díszes üvegtől a papírdobozig mindenféle kiszerelésben kapható.

Hogy a keverés tökéletes legyen, végezetül jön a whisky. Az itteni márkák felveszik a versenyt a skót whiskyvel. Nagyobb mennyiségben fogyasztva (és a keverés miatt) azonban igen gyilkos hatású tud lenni. Ezzel a japánok is tisztában vannak, némely bárban fix összeg befizetéséért korlátlan mennyiségű whisky fogyasztható, hisz jól tudja a tulaj, hogy előbb fordul le a vendég a székről, minthogy az egész üveggel elfogyjon. (Kelet-Európában ez a rendszer valószínűleg tönkretenné a kocsmárost.) Ilyenkor igen veszélyes a kölcsönös töltögetés, a szomszédok rendszerint a félig üres poharat is buzgón teletöltik, és néha csak akkor döbben rá az ember, hogy ténylegesen mennyit ivott, amikor már késő. Persze ennek is megvan a maga előnye, és hogy a bevezetőben feltett kérdésre is válaszoljak: Megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után a Föld bármely pontján jól érzi magát az ember...