Nemes Attila:

Összeomlás

- avagy 5 perccel kikattanás elôtt -

Meddig lehet még feszíteni a húrt? Meddig lehet az elpattanás veszélye nélkül változatlan bérek és ösztöndíjak mellett emelni az árakat? Csodálkozik bárki is, hogy lopni, csalni kell a megélhetéshez? Meddig lehet az emberek ideghúrjaira aggatni az álmédiaviták, vájkálások, mocskolódások, mellébeszélések, hozzánemértô "szakértôk" és a konzervatív nosztalgia súlygolyóit? Hát senki nem fél, hogy föltámad a tenger? Tényleg! Miért vár az a tenger, és mire?

Még négy perc.

Villamosok. Csak nagyritkán. Tömeg, lökdösôdés és nyomor. (Az mindenütt.) Még lent áll a fél megálló, amikor már csengetni kezdenek. Fent a személyigazolványukkal ingyen utazók az SzTK-ból hazafelé menet azon méltatlankodnak, hogy nagy a hátizsákom. Na ja! Elvégre nekik a legsürgôsebb, nem?!

Még három perc.

Elnézem a kutyámat. Egész nap semmi dolga, csak néha ugat. Mégis kap enni, van egy háza, tök nyugis az élete. Elnézem a volt általános iskolai osztálytársamat. 3 év alatt elvégezte a szakmunkást, lett szakmája, munkája, azóta már családja is. Egy nap dolgozik 8-10 órát. Este nézheti a TV-t, keres. Elnézem magamat. 4 év gimi, (eddig) 2,5 év egyetem, maximum 8000 Ft ösztöndíj, a család még legalább 2 év, naponta 14 óra suli (ha úgy tanulok, ahogy elvárják), szeptember óta csak szakkönyvet olvastam, 0 idôm van az emberi kapcsolatokra, moziba menni, pihenni; az idegeim lassan elmehetnek rappernek; néha még reggelizem is. A társadalom pedig nem kezel felnôttként. Jah, kérem, én csak tanulok! Azt könnyű! 2 év múlva már talán diplomám is lesz. És állásom az 5 év güri után?

Még két perc.

Bevezetik a kredit-rendszert. Új tanterv lesz. De milyen? Felismerik vajon a készítôi, hogy a miénk valahogy nem az igazi? Hogy nem lehet ennyi óra mellett értelmiségivé válni, csak szakemberré? Vagy még azzá sem! Hogy ha mindenbôl csak egy kicsit tanulok (mert errôl is hallania kell egy vegyésznek, meg arról is), akkor semmirôl se fogok tudni eleget? Hogy a fôtantárgyak óraszámának rovására nem kell emelni a specik számát? Talán mégsem kell mindenkinek mindenrôl hallani! (Talán, ha valami érdekli az embert, azt úgyis meghallgatja, ami meg nem érdekli, azt úgyis elfelejti már a vizsganap délutánján.) Lehet, hogy nem is ezt kellene tanulni mindenbôl? Furcsa, hogy egy vizsgaidôszakban ugyanazt a témakört három tárgyhoz is meg kellett tanulni. Vajon hány kurzus tűnne el, ha kivonogatnánk belôle a máshol/máskor már hallott részeket?

Még egy perc.

Lehet, hogy néhány területen már fejlôdött a világ? Hogy azóta mást is kitaláltak? Hogy vannak korszerűbb módszerek? Hogy amit itt így tanulunk, más kurzuson éppen máshogy mondtak? Kinek higgyek? (Csak a fegyelmezett elme...) A vizsgaidôszak sem nyugtatott meg. Ki van kiért? Én teszek-e szívességet, ha eljövök vizsgázni? Passzióból húzom-e ki a vizsgákat február 2-áig? Esetleg elképzelhetô, hogy a rengeteg jegybôl a gép mégsem reális gyakjegyet ad? Hogy építsem fel a vizsgarendemet, ha öt vizsgáztatóból csak kettô nem megy külföldre, sem szabadságra, és még a két ünnep között is vizsgáztat, esetleg ötnél kevesebb embert is? Tényleg! Ki van kiért a vizsgaidôszakban? Kell-e, hogy izzadjak, remegjen a kezem, liftezzen a gyomrom, rosszul aludjak? Mennyi feszültséget bír ki egy huszonéves? És lesz-e így haja, idege, gyomra, mikor negyven lesz? Meddig lehet feszíteni a húrt?

Katt...

Vissza a Lombikbaby oldalához