Hangjegyzet Nr. 7.

Nem menekültök! Ismét lesújt félelmetes erejével zenei ajánlónk! A forma marad a szokásos, a tartalom azonban most egy kicsit más. Olyan albumok kerülnek ugyanis bemutatásra, melyeknek címében valamilyen kémiával kapcsolatos szó található. Néhány esetben a hangvétel is kellően komolytalanra sikeredett, de hát Vegyészhét van, nem igaz?

Kraftwerk: Radioaktivität

Alfa, béta és gamma: régi ismerőseink. Az Erőmű munkatársai szokásukhoz híven a technika egy újabb vívmányát választották az 1970-es évek elején rációkikristályosító vizsgálódásaik tárgyául. A radioaktivitás, az energia és a hírközlés az album főszereplői. Rendkívül stílusosan egy Geiger-Müller számláló hangjaival indul a lemez (putty, putty, putty-putty...), majd a nagy sláger, a Radioaktivität hangjai csendülnek fel (ez egyes hallgatókat a helyiség azonnali elhagyására késztethet). A szokásos tekknó-poppos hangvételben hallhatunk még beszámolót egy antennáról (Vigyázat! Friss fogtömést irritáló hangok!), bepillantást nyerhetünk egy transzformátor lelkének legrejtettebb titkaiba, sőt, még német nyelvű híreket is hallgathatunk. A záró, lassú tételben pedig Ohmról emlékeznek meg a zenészek (Ohm, Sweet Ohm). Ha az orvos másképp nem rendeli, magkémia vizsga vagy szigorlat előtt lefekvéskor kétszer meghallgatni.

Dire Straits: Alchemy (live)

Mit tennék, ha egy ismerősöm előre megfontolt szándékkal azt kérné, ugyan adjak már neki valamit a fent nevezett együttestől? Valószínűleg ezt a dupla koncertlemezt nyomnám a kezébe, amely az első négy lemez esszenciája, ráadásul élőben. Ebből kiderül ugyanis, hogy Mark Knopfler és munkatársai a 80-as évek elejéig milyen nagyszerű dalokat kotyvasztottak össze alkímiai laborjukban. Egy kis nosztalgia, pozitív életfelfogás jellemzi zenéjüket. A mai huszon- és harmincévesek nagy része ismeri és szereti ezt az értékes zenét - itt az ideje, hogy a tekknóval hipnotizált fiatalabb nemzedék is felfedezze magának.

The Alan Parsons Project: Ammonia Avenue

Hát ezzel bajban vagyok! Mert ha a tehénistálló lenne ammónia, azt még megérteném, de hogy a sugárút!? Elég nehéz megmagyarázni, bár ha az instrumentális Pipeline-ra gondolok, lehet, hogy az evnyú alatti szennyvízcsatorna ihlette a művészeket. Egyébként a zene nagyszerű szimfonikus rock, ahogy azt tőlük megszokhattuk. Bizony, kemény az ammónia élete, ha nincs kivel megosztania magányos nemkötő elektronpárját. Nem is csoda, ha olyan sokan keresnek társat. Az V. főcsoport hivatalos lapjában százával jelennek meg az ilyen hirdetések: "Jól szituált, csinos, piramisalkatú nemkötő elektronpárral rendelkező ammóniamolekula sóképzés céljából kiegyensúlyozott molekulapályákkal rendelkező erős savat keres. Szerves savak kíméljenek!"

Jean-Michel Jarre: Oxygene

Nem mondhatnám, hogy valami könnyed dolgot választott első lemezének témájául a szintetizátoros zene egyik meghatározó egyénisége (bár molekulatömege csak 32). A félig koponyát, félig Földet ábrázoló borító sejteti, hogy jobb, ha vigyázunk az oxigénre, mert még elfogyhat (pedig akkor még nem is volt jelentős ózonprobléma). A lemezen analóg szintetizátor hallható, amelyet (amelyeket) többek között maga a szerző fejlesztett ki (és később tovább). Újszerű hangzásával akkoriban valódi újdonságot hozott a kortárs zenébe. A szerző a mű megírásához 1500 liter oxigén használt fel, belsőleg.

Agócs S. Attila
zeneesztétikus

Vissza a Hangjegyzet oldalához

Vissza a Lombikbaby oldalához