Nemes Attila:

Engedünk a negyvennyolcból?

Valami baj van.

Nemrég ünnepelte az ország a `48-as Szabadságharc 146. évfordulóját. Mint az utóbbi idôkben mindig, mióta nem kötelezô a részvétel, most sem tolongtak az egyetemi ünnepségen - hogy finoman fogalmazzak. Pedig akik ott voltak, azt mondták, hogy okos beszéd hangzott el.

Hol van a hiba? Miért nem érzik magukénak az emberek március 15-ét? Vagy a többi ünnepet sem érzik annak? A fiatalok kirobbantotta forradalom csak egy a történelmi események sorában, mint amilyen mondjuk az Aranybulla, vagy a világosi fegyverletétel? Teljes lenne a közöny? Elvesztettük volna gyökereinket?

Hol van a hiba? Rosszul ünneplünk? Nem így kellene? Csoda-e, hogy senkit nem érdekelnek a sokadszorra elmondott, untig ismételt frázisok és felidézett történelmi események? Hogy senkit sem vonz az éppen ebbôl az alkalomból elmondott politikai programbeszéd? Hogy senki sem kíváncsi arra, hogy szô össze a szónok 146 évvel, 38 évvel és 4 évvel ezelôtt történt eseményeket? Csoda-e, hogy senki sem vágyik fegyelmezett sorokban, ünneplôben állni, nézni, és hallgatni?

Hol van a hiba? Máshol miért megy ez másképp? Miért érzik magukénak ünnepeiket a franciák, a finnek, az amerikaiak, és miért gondolunk még mi is kellemesen augusztus 20-ra? Lehet, hogy egy ünnepnek a jókedvet, a fesztivált, a zenekart, a táncot, a tűzijátékot, a sört, a virslit és a közösséghez tartozás élményét is magában kellene foglalnia? Nem csak azt, hogy elmondják nekünk, miért is kellene most ünnepelnünk lélekben is?

Bennünk van a hiba?

A bemondó 14-én este nyugodt, békés ünnepet kívánt. Furcsa volt hallani, hogy így is lehet 15-ére gondolni.

Tavaly augusztus 19-én Jean-Michel Jarre a Népstadion színpadán azzal kezdte koncertjét, hogy mennyire örül, amiért itt lehet velünk az ünnep elôestéjén; s kérte, kezdjük együtt az ünneplést. Furcsa volt ezt hallani, hisz semmi ünnepi készülôdés nem lebegett a levegôben.

Itt a baj! Nem kellene talán épp ezen változtatnunk? Megtanulnunk olyan módon ünnepelni (is), ahogy azt földrészünknek azon felén teszik, ahová annyira szeretnénk tartozni, hogy még a 15-i beszédben is ez volt az egyik mondanivaló?

Mindenki várja, hogy jófelé változzon a világ körülöttünk.

Elôször bennünk kell megváltoznia...

Vissza a Lombikbaby oldalához