A hosszú fiatalság titka
A hosszabb fiatalság titka egyértelműen a szex. Legalábbis ezt állítja dr. David Weeks angol neurológiai pszichológus, aki hosszú ideje foglalkozik „az öregedés pszichológiájával”. Széles körben végzett vizsgálódása alapján a professzor állítja: az a középkorú vagy idősebb ember, aki hetente háromszor él szexuális életet, legalább hét évvel fiatalabbnak látszik kortársainál, s ami ennél is fontosabb, annyival fiatalabbnak is érzi magát. Elmélete szerint az öregedésben csak egynegyed részt meghatározóak az öröklött faktorok, a többi az ember életstílusától és viselkedésétől függ. A szex nemcsak azért fontos, hogy fiatalabbnak nézzünk ki, hanem azért is, hogy immunrendszerünk erős maradjon.
A szuperfiatalság titkai című, nemrég
megjelent könyvében azt állítja, hogy szeretkezés közben szervezetünkben olyan
anyagok termelődnek, amelyek megakadályozzák a legkülönbözőbb betegségeket.
Felmérései szerint a heti kétszer-háromszor szeretkező emberek kimutathatóan
tovább élnek. Külön vizsgálta a rákos megbetegedésben szenvedő férfiakat.
Körükben a nemi életet korábban abbahagyók tízszer annyian vannak, mint a
rendszeresen szeretkezők.
(rajta kedves barátaim: „akcióra” fel!)
Életre szóló élményben volt része egy
37 éves aacheni férfinak. A német város egyik piroslámpás házában tett
legutóbbi látogatásakor ugyanis legnagyobb meglepetésére 30 éves feleségével
futott össze. A tüzes menyecske ugyanis – miként kiderült – konzumnőként árulta
bájait a bordélyban, hogy kiegészítse az urától kapott, ám bizonnyal meglehetősen
soványka konyhapénzt. A férj persze borzasztóan fölháborodott, és ütlegelni
kezdte az asszonyt a kenyérkereső félrelépéséért. A ház jó hírét védendő, a
madám nyomban kihívta a rendőrséget.
A házaspárnak a történtek ellenére
sincs mit egymás szemére hánynia, még akkor sem, ha a férj borzalmasan
fölháborodott asszonya alkalmi munkáján. Miként ugyanis az urának „jogában áll”
a hitvesi hálószobán kívül is keresni az élvezeteket, a feleségnek éppúgy dukál
hasonlót tenni. Ráadásul korántsem biztos, hogy élvezi a szerelmi segédmunkát,
miután nem jókedvéből, hanem pénzért vállalkozott a vízszintes szolgáltatásra.
Erényöv:
a kéj új változata
(Izgalmasabbá
teszi az együttléteket)
Tudja-e,
hogy mit hord kolléganője a szoknyája alatt? Megeshet, hogy erényövet.
A
középkor barbár gyakorlata ugyanis szinte egyik napról másikra divatba jött.
Elsősorban Amerikában.
Korántsem
tréfa ez, sokkal inkább egy őrült irányzat. Egy idő óta internetes kereskedők
erényövet árusítva milliós forgalmat bonyolítanak le. A kínálat szerfölött
széles: az egyszerű, bőrből varrt változattól (ára átszámítva csak 17 ezer
forint) a fényes, rozsdamentes acélból készült luxuskivitelűig, amit viszont
125 ezer forintért adnak.
Visszakullogtunk
volna a középkorba? Isten őrizz! Nemcsak féltékeny férjek veszik rá nejüket a
szerkentyű viselésére.
A
Bergisch Gladbachba való fiatal pár Katja (29) és Raimund (34) így
nyilatkozott, hogy „A karneválban mindketten félreléptünk. Botlásunkat végül
zokogva vallottuk be. Akkor határoztuk el: erényövet kötünk…”
Kölcsönösen
kicserélték az erényövet nyitó kulcsot, s csak egymásét tudják kinyitni.
Emellett új örömöket is fölfedeztek házaséletükben:
”
Az erényöv izgalmasabbá tetette együttléteinket. Addig nem vetjük le, amíg
bolondulásig nem kívánjuk a másikat. Az a pillanat, amikor elővesszük a
kulcsot, s hozzálátunk a zár fölpattintásához, a kéj egyik változata. Ezzel már
megtettük az első lépést a hetedik mennyországba röpítő ölelkezés felé….”
Átmeneti
önmegtartóztatás a szexuális örömszerzés új forrása az erényöv révén.