Tekintetes bíróság!

Egy sorozatgyilkossággal vádoltak meg. Szomorú vagyok, de nem magam miatt, hanem az ártatlan áldozatok miatt. Ezeket a gyalázatos bűntetteket nem én követtem el, de megértem, hogy az esküdtek erre a következtetésre jutottak. Az én ujjlenyomatomat a legtöbb helyszínen megtalálták, s a tudomány mai állása szerint ez ellen nincs apelláta.

Ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy még soha senki sem bizonyította be az ujjlenyomatok törvényszerű egyediségét. Az a tény, hogy eddig nem találtak két embert teljesen azonos ujjlenyomattal, nem érv amellett, hogy ez lehetetlen is lenne. Hiszen eddig jórészt csak a bűncselekményt elkövetőket, illetve az ezzel vádolt személyeket vizsgálták meg. Egy teljes lakosságra vonatkozó vizsgálat valószínűleg egészen más eredményt adna. Erre a kirendelt védő is megpróbált rámutatni, de talán ő sem igazán hitte el, amit mond, így az érvelése nem lehetett meggyőző.

Az ujjlenyomat azonossága minden egyéb tényt háttérbe szorított, és az sem számított, hogy a nyolc esetből háromszor nem is tartózkodtam az országban. Inkább az alibimet nyilvánították hamisnak, annak a több tucatnyi embernek a tanúvallomását pedig, akik - messze Európában - egy előadásomat hallgatták éppen, amikor az egyik gyilkosság történt, nem is voltak hajlandók felvenni. Azt a rejtélyes jelet sem tudom értelmezni, amelyet a gyilkos mnden esetben a helyszínen hagyott, ez számomra tökéletesen érthetetlen, megfejthetetlen.

Mondom, megértem azokat, akiket megtévesztett az ujjlenyomat azonossága. Ha nem én lennék én, valószínűleg engem is megtévesztene. Mindannyian tévedhetünk. De én tudok valamit, amit ők nem - hogy ugyanis ártatlan vagyok.

Amellett szeretném felhívni a figyelmet egy tényezőre. A sorozatgyilkosságokat olyan torz lelkületű emberek szokták elkövetni, akik fogócskáznak a nyomozókkal, és élvezik, hogy a hatóságok nem tudják elkapni őket. Képzeljék bele magukat ennek a sorozatgyilkosnak a helyébe! Hogyan fog reagálni, ha megtudja, hogy engem ítéltek el helyette? Úgy fogja érezni, hogy elloptam a gyilkosságait! Mit tehet egy sorozatgyilkos ilyen esetben? Nagyon valószínű, hogy elkövet még legalább egy gyilkosságot, ezzel jelezve, hogy él és virul, és a következő bűntény helyszínén minden valószínűség szerint meg fogják találni ugyanezt a fura jelet. Elvégre a sorozatgyilkosság is egy szakma, amiben nagy jelentősége van a védjegynek. A tárgyalás elején ezért kértem, hogy zárják ki a sajtót. Minél kevesebb részlet szivárog ki, annál jobb. Az sem lenne kívánatos, hogy ezt a jelet valaki más használja a gyilkosságainak szignálására, mert ez nem csak a valódi gyilkost dühítené fel, hanem a nyomok azonosíthatósága is kárt szenvedne.

Mindezekre tekintettel arra kérem önöket, hogy akár elítélnek, akár nem, az ítéletet ne hozzák nyilvánosságra, ne provokálják ezzel a valódi elkövetőt. Persze a gyilkos előbb-utóbb mindenképpen újra le fog sújtani, de talán nem siet annyira, ha nem tudja meg, hogy a dossziéját már lezárták. Időt kell nyerni, mert ezzel életeket nyerünk.

Arra a kérdésere, hogy bűnösnek érzem-e magam, igennel kell felelnem. Persze nem ebben az ügyben, hanem más ügyekben.

Amikor az édesanyám már nagyon beteg volt, nem ültem az ágya mellett, hogy a kezét fogva az utolsó percig vígasztaljam, hanem önző módon egy tudományos cikken dolgoztam, amely ráadásul meg sem jelent. Ha a riadt tekintetére gondolok, ahogy várta helyzetének javulását, de már nem igazán bízott benne, most is elfutja szememet a könny. Segíthettem volna neki elviselni az elviselhetetlent, de én mással voltam elfoglalva. Csődött mondtam mint gyermek, csődöt mndtam mint érző ember. Mi lehet a büntetési tétele ennek a szívtelen viselkedésnek?

És voltak más bűneim is. A munkahelyemről hazahordtam a nyomtatópapírt, nem vallottam be egynémely adózandó jövedelmemet, egyszer figyelmetlenségből áthajtottam a piros lámpán, és csak a véletlenen múlt, hogy nem történt baleset. Számtalanszor hazudtam, más feleségét szerettem, a saját feleségemet megcsaltam, és amikor valakit ütlegeltek az utcán, gyáván elfutottam, nem védtem meg az áldozatot.

Ki mondja meg, hogy melyik bűnért mi jár? És mi tudná feloldani a lelkemben égő lelkiismeretfurdalást?

Kegyelmet nem kérek. Ebben a vádpontban nincs miért kegyelmet kérnem, a többi pontban ugyan nem vádoltak meg, de a bűnösségemet elismerem, és a szívemben békével várom a méltó büntetést.

Köszönöm, hogy meghallgattak.