Az irodában hirtelen sokan lettek. Három ember nyomult be egyszerre. A raktáros felnézett.

- Mit akartok?
- Veled kell beszélnünk, Kónya - mondta az egyikük, egy tagbaszakadt melós.
- Tessék. Miről van szó?

A tagbaszakadt becsukta maga mögött az ajtót.

- Augusztus óta itt dolgozol, ez alatt megismertünk.
- Igen. És?
- Van egy ragyogó ötletünk.
- Mondjad!
- Kevés munkával nagyon sok pénzhez lehet jutni.
- Nocsak. Ez engem is érdekel. Aztán hogy?
- Gyártjuk ezeket a méregdrága kütyüket. Azok vagy jók, vagy nem jók.
- Többnyire jók. Nagyon kevés a selejt.
- De hogy mi a selejt, azt te állapítod meg, Kónya.
- Mondjuk. Még a főnök is ellenőrizheti.
- De gyakorlatilag te döntöd el. A főnök megbízik benned. Nem?
- Hát, ha úgy vesszük. Még eddig mindent rám hagyott.
- Na látod, Kónya, erről van szó. Mi van, ha egy kicsivel több selejtet állapítasz meg?
- De hogy állapíthatnék meg több selejtet, amikor jók?

A két kisebb ember is közelebb jött.

- Figyelj! Ha olyat is selejtnek nyilvánítasz néha, ami nem teljesen rossz, azt eladhatjuk a feketepiacon, és meggazdagodhatunk. Mi is, te is.
- De hát ez nem lenne tisztességes.
- Van másik érvünk is - mondta a tagbaszakadt.
- Mi az?
- Agyon is üthetünk, ha nem szállsz be - mondta az egyik kisebb, akinek himlőhelyek voltak az arcán.
- Hűha - mondta Kónya. - Ilyen komoly a dolog?
- Ilyen komoly, Kónya - mondta a tagbaszakadt. - Ajánlom, hogy ne ellenkezz.
- De ha észreveszik, hogy csalok, kirúgnak - akadékoskodott Kónya.
- Ugyan! Hol leszel már akkor!

A raktáros hallgatott.

- Na, mi lesz? - sürgette a tagbaszakadt. - Beszállsz, vagy agyonüssünk?

A raktáros rájuk nézett, és rekedt hangon azt mondta:

- Fiúk, én nem tehetek ilyet.
- Miért ne tehetnél? Egyszerű.
- Üssük agyon - javasolta a himlőhelyes.
- Miért nem tehetsz ilyet? - követelte a tagbaszakadt.
- Azért - mondta a raktáros, tagolva ejtve ki a szavakat -, mert ez a gyár...
- Mi van a gyárral?
- Ez a gyár az ... enyém.

Nagy röhögés tört ki. De a tagbaszakadt egy mozdulattal elhallgattatta a többieket.

- Tényleg?
- Tényleg - mondta a raktáros.
- Hogy lehetne a tiéd, amikor Csikai Műveknek hívják?
- Csak volt Csikai Művek. Szeptemberben eladta. Én vettem meg. Azóta Kronbergnek hívják.

A tagbaszakadt nem adta fel.

- Na és? Te Kónya vagy.
- Én vagyok Kronberg - mondta halkan a raktáros. - A Kónya csak álnév.

A három fickó öszenézett.

- Most már tényleg üssük agyon - mondta a himlőhelyes. - Ha hazudott, akkor azért, ha meg tényleg ő az új tulaj, akkor hogy ne rúghasson ki bennünket.

Ezen elgondolkodtak.

- Van másik érvem is - jegyezte meg a raktáros.

A himlőhelyes már szorongatni kezdte a nyakát. A tagbaszakadt megállította.

- Hagyd. Hátha alkut ajánl. Na, halljuk az érvet!

A raktáros felmutatott a falra, ahol az a mennyezettel találkozott.

- Látjátok azt a kis fekete izét?
- Az egy pók - mondta a tagbaszakadt.
- Nem azt - mondta a raktáros. - Ott mellette. Azt a skatulya-szerű valamit.
- Igen. Mi van vele?
- Az egy ipari kamera. Ami itt zajlott, az mind fel van véve. Én szereltettem fel. Az első nap, amikor enyém lett minden.

A három támadó elcsöndesedett.

- Szóval te vagy az új tulaj. Kónya, aki valójában Kronberg - mondta a tagbaszakadt.
- Igen.
- És mi a fenének álltál be raktárosnak?
- Tudni akartam, mit veszek meg. Látni akartam. Belülről. Aztán egy hónap után, szeptemberben írtam alá az adás-vételi szerződést.
- És most mi lesz? Ki akarsz bennünket rúgni?

A raktáros elmosolyodott.

- Nem. Minden marad a régiben. Csak rajtatok tartom a szemem. Hogy ne lopjatok.
- Még semmit sem loptunk - érvelt az, akit Csányinak hívtak.
- Ez a szerencsétek. Most pedig fejezzük be ezt a beszélgetést.
- Elmehetünk? - kérdezte a tagbaszakadt.
- Igen. Csak senkinek ne szóljatok a dologról. Még további megfigyeléseket kell végeznem. Ugye, értitek?

A három melós elkullogot.

Kónya megtörölte az izzadt homlokát, odament a csaphoz, teletöltötte a poharát, ivott. Aztán leült, és lehunyta a szemét.

• Prózai írásaimból