Mándy Gábor

Javaslat szoborparkra

(A 168 Órának elküldött olvasói levél szövege; 2016. júl. 9.)
A Romsics Ignáccal készült beszélgetés végén (168 Óra, 2016. júl. 7.) a történész Hajdu Tibor ironikus megjegyzését idézi, mely szerint érdemes lenne a szobrok talapzatára görgőket szerelni, hogy a politikai széljárásnak megfelelően ki- vagy betolják őket a közterek és a raktár között. Szerinte Szálasi Ferencnek vagy Rákosi Mátyásnak nyilvánvalóan nem lehet helye a vállalható történelmi személyiségek között, de bizonytalan Horthy Miklóst és Kádár Jánost illetően. Nekem egy sokkal egyszerűbb és megvalósíthatóbb ötletem van.

Állítsunk emlékművet mindenkinek, aki jellegzetes nyomot hagyott a magyar történelmen, akár jó, akár rossz irányban! Ferenc József, Horthy Miklós, Szálasi Ferenc, Rákosi Mátyás, Kádár János. És hagyjunk egy talapzatot Orbán Viktornak is! Egy név, egy korszak. (Aki nagyon vitatható, az Szálasi, hiszen az ő korszaka szerencsére rövidre, néhány hónapra sikeredett. És aki hiányzik a névsorból, az Károlyi Mihály és Nagy Imre, hasonló okokból. De nem volt Károlyi-korszak, Nagy Imre-korszak, ellenben volt Szálasi-éra.) Ezeket az emlékműveket igazából egyforma sima oszlopokként képzelem el, egymás mellett, egy szoborparkban, mondjuk, a Hősök terétől egy kissé távolabb, de a Városligetben.

Az oszlop azért jobb, mint a szobor, mert nehezebb megrongálni. Festékkel ugyan leönthető, de könnyebben tisztítható. Mindegyik oszlop talapzatán lenne egy tábla, amely a következő adatokat tartalmazná:

1. Név, tevékenységi időszak (Rákosinál például 1949-1956, Kádárnál 1956-tól a lemondatásáig, Horthynál pedig 1919-1944).

2. Hány ember halt meg az illető uralkodása következtében? (Ferenc Józsefnél beleszámít Haynau és az I. világháborús veszteség, Horthynál a fehérterror, a Don-kanyar és a zsidók deportálása, Kádárnál az 56-tal összefüggő megtorlások.)

3. Hány százaléka volt uralkodásuk végén a magyarországi életszínvonal az európai átlaghoz képest? (Ez fontos az általános jólét felbecsülésére.)

4. Mekkora volt a különbség a lakosság legfelső és legalsó 10 %-ának jövedelme között? (Ez nagyjából visszaadná a társadalmi igazságosság mértékét.)

. A nevezett személyek beírták magukat az ország történetébe. Hogy hogyan, arról beszéljenek a számok!


  • Nem közölt olvasói levelek
  • Publicisztikai írásaim
  • Magyar menü