Ez a történet egy kiránduláson kezdődött, és egy kórházi ágyon ért véget.

Történt ugyanis, hogy Miklós, egy számítástechnikai mérnök, elhatározta, hogy életmódot változtat, és ezentúl kirándulásokra fog járni. Talált is egy társaságot, akik befogadták. Már az első túrán felfigyelt egy kedves arcú, de magányos lányra. Feltűnt neki, hogy a lány végig egymagában bandukolt, senki sem ment közel hozzá. Ez felkeltette az érdeklődését, az egyik pihenőn oda sétált hozzá, de a lány egy félreérthetetlen mozdulattal megállította.

- Ne gyere ide! Egyedül akarok maradni.

Miklós nem értette a dolgot. Eddig a magányos nők nem nagyon utasították vissza a közeledését. Megkérdezte a túravezetőt: - Mi van ezzel a lánnyal? Miért megy mindig egyedül?

- Ja, Piroska? Szegény. Valami rejtélyes betegsége van. Büdős.

- Hát ez hogy lehet? - kérdezte Miklós. - Teljesen egészségesnek látszik.

- Egészségesnek látszik, de ez nem jelent semmit. Valami baj lehet az emésztésével. Ha érted, mire célzok.

- Elviselhetetlenül büdös? - kérdezte Miklós.

- Hát, ez relatív. Eddig még senki sem bírta ki. De ő sem enged közel magához minket. Kár, mert különben nagyon értelmes és kedves. Kérd el tőle a telefonszámát! Talán úgy tudsz vele beszélgetni.

A lány továbbra is távolságot tartott a többiektől. Miklós azonban kiügyeskedte, hogy ő legyen legközelebb hozzá. És akkor történt a baleset.

Piroska megcsúszott, elveszítette az egyensúlyát, esni kezdett. Egyenesen bele Miklós karjába. És akkor Miklós is megérezte azt a bizonyos szagot.

Piroska fel akart volna pattanni, az arca piros lett, mint a neve, de Miklós szilárdan tartotta, és különben sem tudott a lábára állni.

- Nyugalom, ne ficánkolj! - mondta neki Miklós. - Innentől majd én viszlek tovább.

- De azt nem lehet! - mondta a lány, és könnyek jelentek meg a szemében. - Nem akarom! Menj távolabb!

- Nyugodj meg! Nincs semmi baj.

- De nem érted? Te nem érzed ezt a szagot? - kérdezte a lány feldúltan.

- Érzem - mondta a fiú. - Mindenkinek van valamilyen szaga. És nekem ez a szag egyáltalán nem kellemetlen.

- Hazudsz - mondta a lány. - Engem magamat is idegesít.

- Az lehet. De engem nem - mondta Miklós, és hogy szavainak nyomatékot adjon, beleszimatolt a lány nyakába.

- Te nem vagy normális! - mondta a lány.

- Az lehet. De lehet, hogy épp ezért mi ketten összeillünk.

- Képes vagy ilyen helyzetben udvarolni? - mondta a lány, és az arca egy kicsit vesztett a pirosságából.

- Figyelj! Ezt majd később megbeszéljük. Most kapaszkodj a nyakamba, és ne beszélj csacsiságokat. Ne várjanak ránk a többiek.

A társalgás további részleteivel nem untatom az olvasót. Bár Piroska nem tudta sokáig visszatartani magát, lassan kezdett megnyugodni. Tulajdonképpen neki is tetszett a fiú, csak azt nem tudta elképzelni róla, hogy le tudta küzdeni az undorát.

Miklós türelmesen cipelte a lányt, és közben társalogtak. Piroska tényleg nagyon értelmes volt, élvezet volt vele beszélgetni. Szóba került sok minden, az iskola, a kiránduló társaság, és a végén Piroska már annyira megbízott Miklósban, hogy a betegségéről is mert beszélni. Évek óta először valakinek elmondhatta.

- Hidd el, engem ez egyáltalán nem zavar - mondta Miklós. Az sokkal jobban zavarna, ha veled nem találkozhatnék többé.

Amikor Piroskát letette a házuk előtt. a lány maga sem értette, hogy, de pipiskedve egy puszit adott az arcára. Miklós elmosolyodott, és vidáman léptekkel távozott.

A kapcsolat egyre bensőségesebbé vált. Hosszas vívódás után Piroska megengedte, hogy Miklós feljöjjön hozzá. Aztán már nem tudta megakadályozni, hogy a férfié legyen. Az aktus után összefonódva feküdtek az ágyban, és mialatt Miklós gyengéden simogatta, Piroska fél szemmel őt nézte, még mindig gyanakodva várta, mikor hagyja ott a fiú.

- Tényleg nem zavar már a szagom? - kérdezte egy alkalommal a lány.

- Nem hát. Sose zavart - mondta a fiú. - Tudod milyen szag ez?

- Milyen?

- A szerelem szaga - mondta Miklós, és végigpuszilgatta a lányt.

- Ó, de bolond vagy! - mondta a lány. Aztán hozzátette: - És én milyen szerencsés vagyok!

Ez annyira ment, hogy amikor a lány érezte, hogy büdöset fog kiengedni, már direkt odament a fiúhoz, Miklós pedig szerettel magához ölelte. A perverz vonzalom cinkossága összekötötte őket. És lassan már Piroska is kezdte megszeretni a saját szagát. Ami nem távolította el tőle Miklóst, hanem ellenkezőleg, összekötötte vele.

A kapcsolat egyre mélyült. És még mindig nagy szerelemben élnének, ha Miklós nem betegszik meg. Rákja volt, kórházba került, és Piroska csak nagyon nehezen és rövid időre tudta meglátogatni.

Amikor Miklósnak már csak napjai voltak hátra, megbeszélte az orvossal, hogy együtt lehessen a szerelmével. A nővérnek is jó sokat kellett fizetniük, hogy ezt megengedje, de végül is kötélnek állt. Miklós egyedül feküdt egy kórteremben. Piroska megérkezett.

- Csukd be az ajtót, szívem - mondta Miklós.

- Becsuktam, drágám - mondta Piroska.

- Most gyere ide, és vedd le a nadrágodat!

- Levetettem, drágám.

- Most vedd le a bugyidat is!

- Azt is levetettem, drágám.

- Most guggolj fel az ágyra, a fejemhez!

A lány odaguggolt. Elhelyezkedett, és igyekezett nem összenyomni a férfi arcát, de Miklós felnyúlt, és magára húzta. Ez így tartott egy fél óráig.

Aztán Miklós ujjai elerőtlenedtek. Piroska leszállt az ágyról, magára kapta a ruhadarabjait, és könnyekkel a szemében kisietett a kórteremből.

A nővér bejött, és alaposan kiszellőztetett. Miklós mozdulatlanul feküdt az ágyon, szeme behúnyva, de arcán földöntúli mosoly ragyogott.

Másnap reggel már nem élt. A nővér ment, hogy értesítse az ügyeletes orvost. Közben csóválta a fejét. Hány haldoklót látott már! És még mindig nem tudta megérteni őket.

• Prózai írásaimból