A kastély tágas parkjában felfigyeltem egy gyönyörű szőke hölgyre. Bordó köntöse a földet söpri, nyaka izgatóan fehérlik. Keblemben vadul dobog a szívem. Feléje sietek, s a közeli bokorról letépett égővörös rózsát feléje nyújtom. A hölgy meglepődik, de tetszik neki a gesztus. Elmosolyodik, a virágért nyúl, mélykék szeme a szemembe fúródik. Mindketten pihegünk, és egy kicsit elpirulunk...

Milyen szép jelenet! Persze, mindezt csak kitalálom. Életem sokkal szürkébb. Reggel kidobott a feleségem, délelőtt a tőzsdén minden pénzemet elvesztettem, utána az utcán kábán bolyongva egy utcai lövöldözés kellős közepébe csöppentem, majd egy ufó elrabolt, pici zöld emberkék kivették az agyamat, majd valamit beleültetve visszatették, és most a hipertéren át egy űrkabinba zárva a fénysebesség kétszeresével száguldok egy ismeretlen galaxis felé. Odakint a fekete űr, le vagyok szíjazva, és ilyen történetekkel próbálom meg elterelni a figyelmemet arról, hogy valójában semmi sem történik velem.

• Prózai írásaimból