Tom Loser egy londoni árva kisfiú volt, szeretett a kikötőben kószálni, vonzották a nagy hajók és a nagyszakállú matrózok. De ez lett a veszte. Egy napon felcsalták egy halászhajóra, és soha nem engedték vissza. Rabszolgaként dolgoztatták, miközben a hajó az óceánon portyázott. Így teltek a hónapok és az évek. Mialatt leadták az árut, Tomot a többi szerencsétlennel együtt egy kabinba zárták. Enni adtak neki, de ha ki akart szállni, a kapitány gúnyosan rámutatott a szürke óceánra: - Csak tessék.

Egy este Tom arra lett figyelmes, hogy egy hatalmas, bálnaszerű valami emelkedik ki a tengerből, mintegy száz méterre tőlük. A saját hajójának a legénysége már aludt, a legtöbben részegen, senki sem törődött Tommal, aki már fiatalember lett. Ő is csak azért volt a fedélzeten, mert szerette bámulni a csillagokat.

Tom észrevette, hogy az a nagy szürke valami egy tengeralattjáró, két-három matróz volt a fedélzeten. Integetett nekik, azok is visszaintegettek. A fiú hirtelen elhatározással belevetette magát a tengerbe, és kutyaúszással a tengeralattjáró felé közeledett. A matrózok kimentették, kikérdezték, és beleegyeztek abba, hogy egy ideig náluk vendégeskedik, aztán az első alkalmas kikötőben kiteszik.

Így is történt. A tengeralattjáró francia illetőségű volt, és egy föld körüli hadgyakorlat keretében, Afrikát megkerülve, Vietnam felé vette az útját. Tom így került egy haiphongi kikötőbe. A matrózok ott kitették, és sok szerencsét kívántak neki.

Tom addigra már úgy-ahogy megtanult franciául, Vietnamban beállt egy büfébe kuktának.

Mikor Haiphongban sétált az utcán, felszedte egy fiatal vietnami nő. Elment vele, de mikor lefeküdtek volna, rendőrök törtek rájuk. Kiderült, hogy a nő még nincs 18 éves, Tom börtönbe került.

A börtönben megismerkedett egy buddhista pappal, akitől megtanulta, hogyan távolodhat el szellemileg a valóságos környezetétől. Néhány hónap múlva kiengedték. Állást keresett.

Először egy vándorcirkuszban lett állatgondozó, azután egy konzervgyárban nemrég elhunyt állatok húsát dolgozta fel, majd ginzeng-gyökérből készített szexuális serkentő italt palackozott egy illegális üzemben. Ő ragasztotta rájuk a címkét: "Made in China".

Végül egy nagy étteremben lett pincér. De az élete cseppet sem lett nyugalmasabb. Egy vendége az étteremben lett rosszul, és el kellett kísérnie a lakásáig. Ott viszont maoista partizánok ejtették fogságba, és Burmába hurcolták. Hónapokig tartották fogva, de sikerült megszöknie.

Végül kalandos úton (amit elképzelni sem tudok) a KGB-hez került. A parancsnok elbeszélgetett vele, látta, hogy eszes és munkabíró, így vele töltötték be azt az állást, amely valakinek a hirtelen halálesete miatt megüresedett.

Tom Szibériába került, ott alaposan kiképezték, kitanulta a kémkedés fortélyait.

Hamarosan Kanadában, Montreálban vetették be, ahol kamatoztatni tudta az angol-francia nyelvtudását. Álcázásnak azt találták ki a számára, hogy biciklipumpa-alkatrészeket árusít. Ilyen holmikat nem nagyon vásárolt senki, de a bolt szépen prosperált. A titkos dokumentumokat biciklipumpába rejtve csempészték ki.

Egyszer át kellett ugrania Amerikába, hogy egy fontos csomagot átvegyen. Ott azonban már a CIA emberei várták, akiknek egy idő óta felkeltették figyelmét a biciklipumpa-alkatrész szaküzlet kétes üzelmei. Feltették neki a kérdést: átáll hozzájuk, vagy véletlenül belefullad a Nagy tavak valamelyikébe. Tomnak nem volt nehéz a döntés. Élni szeretett volna, és a kalandok is vonzották, ezért aláírta a szerződést az amerikaiakkal.

Ettől kezdve hol ilyen, hol olyan információkat továbbított a biciklipumpa-alkatrészekkel együtt. Az oroszok azonban valahogy rájöttek, és egy londoni úton Tom véletlenül értesült arról, hogy el akarják tenni láb alól.

Sétált a Temze partján, és azon töprengett, hogyan bújjon ki a csávából. Egyszer csak megszólította egy nő. Beszélgetni kezdtek. Kiderült, hogy a hölgy a saját jachtjába keres segítőt. Tom átgondolta a helyzetét, és úgy találta, hogy ez remek alkalom lenne arra, hogy eltűnjön a világ, és különösen a két titkosszolgálat elől. Igent mondott, és követte a hölgyet.

Beszállt a csónakba, és elindultak a jacht felé. Tom addigra már meglehetősen elfáradt, és elszunyókált. Csak akkor ébredt fel, amikor egy halászhajóhoz értek. Két erős matróz fogta meg, felcipelték a fedélzetre, a raktérbe lökték, és nemsokára kifutottak a nyílt vízre.

Ismerős volt a hely. Aztán rájött, hogy ez ugyanaz a hajó, amelyiken még gyerekként szolgált. A személyzetből csak egy nagyon öreg matróz maradt meg, a többi kicserélődött. A nő nem volt sehol, az ő szerepe arra korlátozódott, hogy őgyelgőket szólítson meg a parton, és a hajóhoz csalja őket.

Újrakezdődött Tom kálváriája. Reggeltől estig robotolnia kellett, és csak napjában háromszor kapott egy kis halat, kenyér nélkül, némi alkohollal. (A víz túlságosan értékes volt ahhoz, hogy az étkezésekhez pazarolhassák.) Pihenésképpen a buddhista paptól tanult spirituális eltávolodást gyakorolta.

Újabb évek teltek el így, Tom megöregedett és elfásult. Időnként mesélt sorstársainak a kalandos életéről, de az évek során minden történetét betéve tudták.

Tom mnden este felment a fedélzetre, csillagokat nézni. Egyszer csak látta, hogy a mélyből egy óriási tengeralattjáró emelkedik fel. Biztosan ez is hadgyakorlaton vett részt. Nem volt messze, néhány száz méterre csupán.

Tom arra gondolt, hogy beleveti magát a vízbe, hátha ugyanúgy kimentik, mint gyerekkorában. De már túl öreg volt hozzá, hogy átmásszon a korláton.

• Prózai írásaimból