- Szóval hogy is volt? - kérdezte a menyecske.
- Mi hogy volt? - kérdezett vissza a bajuszos ifjú.
- A dolog azzal az Erzsikével.
- Milyen Erzsikével?
- Na, ne tettesd magad! Azzal az Erzsikével, ott, a négyökrös szekéren.
- Ja, az nem érdekes. Az csak egy név. Nem volt ott semmiféle Erzsike.
- És a szekér? Az se volt?
- Szekér az volt, de azt meg ló húzta.
- És a csillagok? Azokat is a lóval nézegettétek?
- Most már hagyj békén! Az egész történetet az ivócimborámtól hallottam. Gondoltam, ez egy érdekes helyzet, ebből egy szép szerelmes verset fogok írni.
- Az ivócimborád? Hiszen te nem is iszol.
- Attól még lehet ivócimborám.
- És amikor a konyhába fordultál be, miután rágyújtottál a pipádra? Az a szép leány, az se volt?
- Mondtam már, hogy ezt az egészet csak kitaláltam. Semmiféle szép leány nem volt ott. Kató néném volt ott, az ablakon keresztül láttam, ahogy kavargatja a zöldbabfőzeléket. Így jutott eszembe az egész vers. Azt meg igazán tudhatod, hogy nem pipázom, sosem is pipáztam.
- Nem lehet rajtad eligazodni. Már megbántam, hogy hozzád mentem feleségül.
- Jól van, kedvesem. Hosszú volt az út, pihend ki magad. Addig sétálok egyet a környéken. Balsejtelmeim vannak, ki akarom írni magamból.

A bajuszos ifjú elindult, és magában dörmögött. - Ilyenek a nők. Most féltékenykedik. Még fiatal vagyok, de nemsokára az én sötét hajam is őszbe fog vegyülni, mint az apámé. Aztán, ha meghalok, biztosan rábírja majdan egy ifjú szerelme, hogy elhagyja érte az én nevemet...

Ahogy ment, lassan megnyugodott. - Szép ez a táj. A bérceket már hó takarja, de még nyílnak a völgyben a kerti virágok.

Hirtelen összeráncolta a homlokát: - Hogy kerülnek a völgybe a kerti virágok? Hiszen ez ostobaság! Na mindegy, így hangzik jobban, és a költészet az költészet, nem kell, hogy a valóságról szóljon.

• Prózai írásaimból