A jövő háborújában nem a rombolás nagysága számít majd, hanem a cél eltalálásának precizitása. Képzeljünk el egy drónt, amelyik a föld felszínétől pár méterre repül, átjut a Fehér Ház kerítésén, berepül az ovális iroda ablakán, és közvetlenül az amerikai elnök asztalán robban fel.

A drónok nem olcsók, és a távirányításuk sincs még tökéletesen megoldva. De hasonlítsuk ezt össze egy eleven emberrel, aki valahogy bejut a célszemély tartózkodási helyére, és ott felrobbantja a magára erősített robbanószerkezetet.

Emlékszünk, az Állati elmékben delfineket próbáltak betanítani arra, hogy ússzanak a kijelölt ellenséges hajó alá, és a testükre erősített nukleáris töltettel robbantsák fel azt. Kiderült, hogy a delfinek betanítása nem egyszerű, és nem olcsó. Az ember az ideális alany, aki pontosan megérti és precízen végre tudja az utasításokat, sőt, váratlan helyzetekben még találékony is tud lenni.

A kérdés az: hogyan lehet betanítani egy embert arra, hogy ilyen öngyilkos merényletet végrehajtson. (Korábban is voltak öngyilkos akciók, például szovjet pilóták, muníciójuk fogytán, nekirepültek az ellenséges gépeknek. A japán kamikázék az amerikai hajókra zuhantak rá, hazájuk védelmében és a császár dicsőségére. De ezek az emberek autonóm módon döntöttek, mérlegelés után, mert nem találtak jobb lehetőséget. A Navarrone ágyúi című filmben egy brit katona felveti, hogy az erődben lévő ágyúkat egy repülőgép célra repülésével lehetne megbízhatóan megsemmisíteni. Csak mosolyognak az ötleten. Ugyan melyik brit pilóta vállalná a biztos halált? Maradt a kommandó, és megszületett a film.)

Amit ma látunk, az teljesen más. Bár az iszlám vallás lényegében ugyanúgy tiltja az öngyilkosságot, mint a kereszténység, bizonyos helyzetekben egyfajta mártíromságot is hirdet, amely egyengeti az illető útját a mennyországba.

A betanítás (innentől nyugodtan nevezhetjük idomításnak is) a következő lépésekből áll:

1. A jövendő merénylővel el kell hitetni, hogy az iszlám az egyetlen igaz vallás;

2. kíméletlen harcot kell folytatni azok ellen, akik Isten ellenségei;

3. fel kell készülni önmagunk feláldozására is;

4. meg kell nevezni a megsemmisítendő célt;

5. el kell juttatni a terroristát a cél közelébe.

Az indoktrináció és kiképzés folyamatát érzékletesen ábrázolja John Updike Terrorist című regénye (2006). Egy fél-arab fiatalember, megrettenve a öbbi amerikai diák "tisztátalan" életmódjától, fokozatosan eltávolodik tőlük, és mind jobban iszlám tanítója hatása alá kerül.

Elvileg öngyilkosság nélkül is sikerülhetne a támadás. (Például a hátizsákot eljuttatom a cél közelébe, és megkérdek valakit, hogy vigyázzon rá, amíg veszek egy doboz cigarettát, és közben felrobban az időzített bomba.) Ugyanígy az áldozat esetleges elbizonytalanodása esetén a bombát távirányítással is fel lehetne robbantani. De ha az öngyilkos merénylő kezében van az irányítás, ő a már említett találékonyság révén ki tudja küszöbölni az esetleges váratlan akadályokat. És az irányítónak is nagyobb örömet okoz, ha egy akció a tervezett módon bonyolódik le. (Ha meg valaki az utolsó pillanatban visszaretten, és mint az Párizsban történt, kidobja a robbanó övet a kukába, azt gyávának és az iszlám ellenségének titulálja az idomító, a maga párnázott karosszékéből.)

Egy betanított cirkuszi medve sokkal többet ér, mint egy frissen befogott. Egy kiképzett öngyilkos terrorista is többet ér, mint egy újonc. Mivel a gazdái fegyverként használják, össze lehet hasonlítani egy harckocsi, egy repülőgép vagy egy vállról indítható rakéta árával. Nyugodtan üzletelni is lehet vele, lehet adni-venni, hiszen ha az idomító jelen van, bárki ellen felhasználható, csak meg kell mondani neki, hogy az illető személy vagy állam az iszlám esküdt ellensége. Akár a másik, rivális idomító ellen is bevethető. A tökéletes agymosás következtében egy öngyilkos terrorista úgy viselkedik, mint egy ballisztikus rakéta a silóban. Csak a koordinátákat kell megadni, és máris kilőhető.

Az írásom elején említett merénylet esetében egy öngyilkos terrorista egészen a Fehér Ház belső kapujáig eljuthat, és ha nem is az elnök asztalán, de ahhoz elég közel robbanthatja fel magát. Csak a töltet nagyságát kell megfelelően megválasztani.

Még egy tényezőt érdemes figyelembe venni. Iszlám szélsőségesek nagy számban élnek minden nyugati ország területén, és még a közel-keleti származás sem alapvető követelmény. Mintha az ellenséges bombák már ott lennének, csak nem láthatók, viszont bármikor élesíthetők és felrobbanthatók. Rendkivül nehéz ellenül védekezni.

Az elhárítás eddigi sikerei nagy részben azzal magyarázhatók, hogy a terroristák figyelmetlenül, gondatlanul használták a mobiltelefont és az Internetet, a nemzetbiztonsági szolgálatok pedig sosem látott méretű lehallgató apparátust fejlesztettek ki. Ez nem lesz mindig így. Két ismeretlen személy magánbeszélgetését egy kommunikációs csatornáktól elzárt helyen egyelőre nem lehet lehallgatni. És az akciók központi tervezése sem alapkövetelmény. Mindenki lehet öngyilkos terrorista, akár a központ tudta nélkül is. (Én elhiszem, hogy bin Laden tényleg nem tudott a Világkereskedelmi Központ elleni támadásról, mert az az akció helyi szervezésű is lehetett.) Az oklahomai merényletet a helyi kormányzati épület ellen egy farmer teljesen egyedül tervezte meg és hajtotta végre. (Ő nem iszlámista volt, és nem lett öngyilkos.) A késes és autós merénylők többnyire önállóan cselekednek, legfeljebb egy utolsó üzenetet tesznek fel a Facebookra, hogy az eszmetársak tudjanak az akciójukról.

A magas szintű technikai civilizáció nagyon sok ponton sebezhető. Nincs elég ember, hogy védje a gyárakat, hidakat, repülőtereket, metróvonalakat, szimbolikus műtárgyakat, és a legbonyolultabb fegyverekhez is könnyen hozzá lehet férni. Sokkal messzebbre nyújtózkodunk, mint amennyire a takarónk ér. A jövő a biztonsági kameráké, a véna- és pupillaszkennereké, a bunker-életformáé. Ez lesz a „szép új világ”.

Nem közölt olvasói levelek

Publicisztikai írásaim

Magyar menü