Mándy Gábor

Népszavazás másképpen

(A Népszabadságnak elküldött olvasói levél javított szövege; 2016. júl. 4.)
A katasztrofális brit uniós referendum kapcsán N. Kósa Judit áttekinti ennek az intézménynek a hazai történetét, megállapítva, hogy eddig többnyire az eredeti feladatával ellentétes, politikai manipulációra használták fel. A rendszerváltozás idején külföldön tartózkodtam, és alig tudtam elhinni, hogy az első ilyen alkalommal a magyar nép nem ragaszkodott a köztársasági elnök közvetlen választásának jogához, és ezzel ezt a tisztséget hosszú időre az aktuális parlament alá rendelte (és mindezt azért, hogy nehogy véletlenül a reformkommunista Pozsgay Imre legyen az első szabadon választott köztársasági elnök).

Amióta a Fidesz határozza meg, miről lehet és miről nem lehet népszavazást tartani, a népfelségnek ez az érvényesítési módja teljesen kiüresedett, és nevetségessé vált. Pedig lenne mód arra, hogy a népszavazás intézményét ne használhassák fel rövid távú politikai célokra. Ehhez a népszavazás felett őrködő testületet jobban el kellene választani az aktuális politikai erőktől. Ennek legegyszerűbb és leghatékonyabb módja az lehetne, ha a jelenlegi, kormányfüggő választási bizottságot pártatlan nemzetközi szakértőkkel bővítenék ki. Egy ilyen nemzetközivé tett kuratórium eleve megakadályozna egy sor politikai indíttatású visszaélést. El lehetne tekinteni az egyszerre egy beadvány értelmetlen szabályától (miért is nem lehet egyszerre több kezdeményezést is vizsgálni?), nem kellene blokkoló óra, a kezdeményezés benyújtását nem akadályozhatnák felbérelt "kopaszok", sőt, még az sem lehetne perdöntő, hogy hányan támogatják az adott kezdeményezést, elég lenne azt megfontolni, hogy a javasolt kérdésekben mennyire fontos megismerni az állampolgárok véleményét. Egy ilyen testület nyilvánvalóan értelmesnek találta volna a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazás ötletét, ugyanakkor értelmetlennek a vasárnapi zárva tartás jogára vonatkozó, értelmetlen kérdést (mert ha valami eleve kötelező, akkor miért kell megkérdezni, hogy szabad-e). Valószínű, hogy elutasítaná az érvényes uniós döntést megkérdőjelező kvótaügyi népszavazás kiírását is. (Megjegyzem, a külföldi szakértők abban is segíthetnének, hogy ki lehessen küszöbölni a kormányzó erők jelenlegi visszaéléseit a médiapolitikában. Nem kellene annyi ügyben Strasbourghoz fordulni védelemért.)

A technikai fejlődés már lehetővé teszi, hogy online módon is lehessen hitelesen szavazni. Ha a nyugati országokban élő, de hazai kötődésű magyar állampolgárok így szavazhatnának, akkor sokkal többen részt vennének, hiszen nem korlátozná őket a legközelebbi (de gyakran nagyon is távoli) konzulátushoz való eljutás. Mindenki kaphatna egy azonosító kódot, amit csak egyetlen személy használhat fel. (Ugyanakkor a külföldön élő, Magyarországon életvitelszerűen nem tartózkodó állampolgárok szavazását érdemes lenne korlátozni a magyar nemzetiség védelmével és a határon túl nyúló együttműködéssel kapcsolatos állásfoglalásra.)

A népszavazást sok esetben pótolhatná a jelenlegieknél sokkal szélesebb körű, a tárgyalt kérdésekben a lakosság valóságos álláspontját mérő közvéleménykutatás is (jelenleg a telefonos felmérések dominálnak, és a mintavétel nagyon szűk). Bár az nem lenne kívánatos, hogy a nép pillanatnyi véleménye automatikusan befolyásolja az országos politikát (mert vannak hosszú távú projektek is), azért a döntéshozóknak, kormányon lévőknek és ellenzékieknek egyaránt nem ártana jobban megismerni azt.

Akár azt a kérdést is feltehetnénk újra, hogy még mindig nem akarnak-e közvetlenül köztársasági elnököt választani. Elvégre Pozsgaytól már nem kell félniük.


  • Nem közölt olvasói levelek
  • Publicisztikai írásaim
  • Magyar menü