(Részletek)

Most pénteken a meleg méltóság menetének közelébe kerültem. Egy ismerősöm látni szerette volna a balhét, és egyébként sem volt mit tenni, hiszen az Andrássy út le volt zárva. Odaértünk, és láttuk a kordont, mögötte az állig felszerelt rendőröket és rendőrlányokat, akiknek IQ szintje ránézésre körülbelül ötszöröse volt a bámészkodókénak. Mit bánészkodók - időnként vad üvöltésben törtek ki a heteorexuális "normális" nézők, ahogy hangoltak a melegek közeledtére. Lobogtak az árpádsávos zászlók, mutogatták az akasztókötéllel díszített táblákat, és demokratikus jogaik tudatában sétafikáltak a fekete bakancsos, nyilasnak látszó honpolgárok.

A nézők időnként szidták a rendőröket is, amiért "a mi pénzünkön" védeni merészelik a melegeket. A rendőröknek ettől a szemük se rebbent, jól tűrték a keresztény-nemzeti kritikát. (Ki tudja, hányan voltak közülük a jobbikos rendőrszakszervezet tagjai? Most a szimpátia nem számított, tették a dolgukat.) Az nyilván meg sem fordult a bekiabálók fejében, hogy a rend őrei esetleg őket védik a "buzi állatoktól". Mert ha nem terelték volna el a menetet, tényleg olyan lett volna az egész, mint az állatkert. Csak nem lehetne tudni, hogy ki van a ketrecen kívül, és ki van belül. Arról nem is beszélve, hogy egy igazi vadállatra nem szoktunk rávicsorogni, ráordítani.

Megjegyzem, ha én homoszexuális hajlamú lennék, nem tenném magamat közszemlére, mert ez köztudottan provokálja a többséget, és hosszú távon aligha tesz jót az érintettek érdekeinek. De hát ez az ő dolguk.

Ami elgondolkoztat, az a magyar társadalom homofóbiájának abszurditása. Főleg azon férfiak részéről, akik az én ízlésemhez képest feltűnően sokszor nyilvánítják ki óhajukat: kapd be! Nekem eszem ágába sem jutna ilyet javasolni.

Nem közölt olvasói levelek

Publicisztikai írásaim

Magyar menü