Mándy Gábor

Meg kell óvni!

(A 168 Órának elküldött elküldött olvasói levél szövege; 2016. szept. 17.)
Nagyon alapos Lakner Zoltán írása a 168 Óra szeptember 15-iki számában. Amit az ellenzékről ír, azzal is tökéletesen egyetértek. Az ellenzéki pártok ahelyett, hogy a saját döntésük előtt egyeztettek volna egymással, külön léptek, hebehurgyán, és most a téves döntésük következményeit kell elszenvedniük. Azóta kiderült, hogy a népszavazásról az ATV-ben kívánnak kerekasztal-beszélgetést folytatni. Egy ilyen beszélgetés óhatatlanul az egyes állásfoglalások elhatárolására vezet, azaz az ellenzéki álláspont tovább aprózódhat. Eredetileg lehetett volna kampányolni egy "aktív bojkott" mellett (mindenki elmegy, és áthúzza a szavazólapot), de most már csak az otthon maradás maradt, ez pedig ugyanúgy nem érdekli Orbánt, mint az a tény, hogy a nemzeti konzultációs kérdőíveket csak a címzettek 1/8-a küldte vissza. Ahogy abból a 12,5 %-ból habozás nélkül 100 %-ot csinált, most is ugyanezt fogja tenni.

Ami a várható orbánista győzelmet illeti, az ellen egyetlen ellenlépést tudok elképzelni. Meg kell óvni az eredményt! (Persze, akkor is, ha nem lesz érvényes többsége a NEM-nek.) Azon az alapon, hogy a kormány hosszú, költséges és egyoldalú, hazugságoktól és ferdítésektől hemzsegő kampánya eleve kizárta, hogy a lakosság érdemben tájékozódhasson a népszavazás tétjéről. Hogy nincs kötelező betelepítés, legfeljebb anyagilag kell hozzájárulnunk, és ha a jövőben lesz is ilyen döntés, azt az Uniós kormányfők hozhatják meg (és az alapszerződés pedig nem zárja ki a többségi döntést). Hogy a menekülthullám eddig Magyarországon semmilyen atrocitáshoz nem vezetett (a tábor-lázadások nem hasonlíthatók az egyetlen fradi-meccs utáni tomboláshoz), és azok, akik terrorcselekményekben vettek részt, nem Magyarországon keresztül jutottak be az Unióba (miközben Magyarország számolatlanul és regisztrálatlanul engedett tovább tízezreket Ausztriába). A menekültek nem vették el a magyarok munkáját, nem utasították el a kultúránkat. A letelepedési kötvény megvásárlása útján több ismeretlen külföldi jöhet Magyarországra, mint amennyi menekült a "nyakunkon maradt". A kormány propagandájából lényegében egyetlen állítás, egyetlen szó sem igaz. Lehet, hogy ez az óvás jogilag nem vehető komolyan, de morálisan akkor is sokat számíthat.

Ha ilyen a kampány, akkor bármilyen eredmény is születik, az nem tükrözheti a polgárok megfontolt véleményét. Ily módon pedig a szavazás eredménye mindenképpen semmisnek tekinthető. Nemzetközileg. Akkor is, ha a kormány további lépéseket szándékozik tenni a manipulált közvélemény "nyomására" hivatkozva.

Abban is egyetértek Laknerrel, hogy a diktatúra szigorodására, a rendkivüli jogszabályok még könnyebb parlamenti elfogadására lehet számítani. És ez ellen is csak egy nemzetközi felháborodás menthet meg bennünket.


  • Nem közölt olvasói levelek
  • Publicisztikai írásaim
  • Magyar menü