Az író-olvasó találkozó végén a híres író még egy darabig ott maradt, hogy a könyveit dedikálja. A sor végén egy csontos arcú, hajlott hátú öregúr ácsorgot, a legújabb regénnyel a kezében. Ő is megkapta a dedikációját, de tovább is ott maradt, és közelebb hajolt.

- Elnézést, még volna egy személyes kérésem - mondta.
- Mi lenne az? - kérdezte az író.
- Hogy lehetne megismerkedni Lilikével?
- Lilikével? - hökkent meg az író.
- Hát Lilikével, a regénye főszereplőjével.
- Sajnálom, de Lilike nem valóságos személy, csak egy irodalmi hős. Én találtam ki.
- Nincs modellje sem? Nem egy bizonyos hölgyről mintázta?
- Több nőből alkottam meg. Ilyen az írói munka. Az ember körülnéz, lát különféle embereket, férfiakat és nőket, aztán a fejében valahogy kialakulnak a figurák, akik már nem hasonlítanak egyik konkrét személyre sem.
- Értem. De ő annyira valósságos, hogy egészen beleszerettem - mondta az idős úr.
- Ezt bóknak veszem - mondta az író. - Ezek szerint jól meg van írva.
- Higgye el, Lilike él. Élnie kell! - erősködött az olvasó.

Az író feszengeni kezdett. Nem tudta, mitévő legyen.

- Hozzon össze Lilikével! Nem leszek hálátlan - folytatta az öregúr. - Van egy kis nyugdíjam, megfizetem.
- Értse meg, hogy nem tudok összehozni egy élő személyt egy regényhőssel! - mondta az író, mind idegesebben. Nem tudott mit kezdeni a rajongóval, és baljós történeteket hallott olyanokról, akik ölni is tudtak, csak hogy a fantazmagóriájuk megvalósuljon. (Nemrég olvasta újra Stephen Kingtől a Tortúra című thrillert.)
- Tudja, mit? - kezdett alkudni az öreg. - Írjon bele engem is a történetbe! Az új kiadásba.
- Nem tehetem. Ez a történet már be van fejezve.
- Hát írja meg a folytatást! Amiben Lilikével találkozunk, és szeretjük egymást. Hozzon létre egy olyan szereplőt, amelyikbe én is beleképzelhetem magamat!
- Miért, most nem tudja beleképzelni magát a történetbe?
- Nem tudom, Nincs ilyen alak.
- Ott van Bence, a pilóta.
- Hogy képzelhetném bele magamat egy pilóta helyébe? A tériszonyommal?!
- Képzeletben minden lehetséges. Képzeletben meg is fiatalodhat.
- Nem, nem. Olyannak írjon meg, amilyen én vagyok. Egy szeretnivaló idős úr, akinek arany szíve van.
- Nézze, nem akarom megbántani, de ez a Lilike magát észre sem venné.
- Honnan tudja? Ki kell próbálni.
- Ezt nem kell próbálgatni.
- De ha, mondjuk, megmentem az életét, akkor csak észrevesz, nem?

Az író elgondolkozott. Vannak kifizetetlen adósságai, egy kis külön pénz tényleg nem jönne rosszul. Jól van, megírja a folytatást, és ez a csodabogár is szerepelni fog benne. Ennek nem is kell megjelennie, elég, ha kéziratban átadja.

Megállapodtak. A rajongó egy hét múlva megkapta a kéziratot, az író pedig a pénzt. A történetben Lilikét elüti egy biciklista, az Öreg épp arra sétál, megmenti, utána beülnek egy presszóba, az Öreg szerelmet vall, Lilike rájön, hogy egész életében épp egy ilyen érett és tapasztalt férfira vágyott, és a nap végén még a lakásába is felmegy.

Két hét múlva csöngött a telefon. Annak a folyóiratnak a szerkesztője volt a vonalban, amelyikben korábban már megjelent néhány novellája.
- Megkaptam a Lilike-történet folytatását - mondta. - Nem tudtam hinni a szememnek. Ilyen vacak szöveget még sosem küldtél be.

Az író összeráncolta a homlokát.

- De hát én nem küldtem be semmiféle szöveget.
- Dehogynem. Itt az aláírásod a végén. És te vagy a feladó is.
- Mondom, én nem küldtem semmit - erősködött az író.
- Akkor magyarázd meg, kérlek. Te írtad alá, a te írógépeddel gépelték. Csak az a furcsa, hogy az "Öreg" tintával végig át van javítva "dr. Gerencsei Lászlóra." Mond, ki az a doktor Gerencsei László?

Az írónak fény gyúlt az agyában.

- Ja, Gerencsei úr? Egy habókos rajongóm. Tetszett neki a történet, és megkért, hogy folytassam, úgy, hogy ő is szerepel benne. De arról nem volt szó, hogy meg is jelenik. Biztosan ő küldte be. Nyugodtan dobjátok a szemétbe!
- És attól nem félsz, hogy ha mi elutasítjuk, a másolatokat majd sorra elküldi más szerkesztőségeknek is? Ez nagyon kellemetlen lenne neked.
- Igazad van. Akkor adjátok ki, de az ő nevén!
- Ez nem megy. Egyrészt nem annyira jó, másrészt ehhez meg kellene kérni az ő beleegyezését is. Az lenne a legjobb, ha átírnád. A magad nevében. Lehetne humoros, abszurd vagy parodisztikus is.

Az író mérlegelte az eshetőségeket.

- Jól van. Átírom. Átírom én. De jaj lesz neked, doktor Gerencsei László! Úgy meghalsz majd, mint a pinty!