Kormorán kollégista volt egy vidéki nagyvárosban. Már egy hónapja udvarolgatott az egyik helybeli iskolatársának. Végre eljutott odáig, hogy Klári kilátásba helyezte, rövidesen eltölthetnek egy szabad órát a családi házukban. A lány mosolya és a szemének csillogása érzékeltette, hogy abba az egy órába majd sok minden belefér

- Csak az a fontos, hogy rendesen viselkedj - figyelmeztette a fiút.

Kormorán értett a szóból, izgatottan készült a pásztorórára. Felvette a legjobb ingét, másodszor is megborotválkozott, kicserélte az alsónadrágját is, és bedezodorozta a hónalját. Átsuhant az agyán, hogy majd rendesen kell viselkednie, de ezt azzal letudta, hogy vett egy csomag gumióvszert.

Egy parkban találkoztak, kéz a kézben sétáltak Kláriék házához. A lány előre ment, és kinyitotta a kaput. Rövid udvaron kellett keresztülmenniük. Kormorán dobogó szívvel és szerelmes érzésekkel lépte át a küszöböt. De utána földbe gyökerezett a lába.

A lakás tele volt emberekkel. Szülők, nagyszülők, rokonok vették pillantásuk kereszttüzébe. Mindenki mosolygott, csak ő nem. Őszintén szólva ő inkább kezdett rosszul lenni.

A csendet egy anyóka törte meg: - Ő a Szilveszterke, ugye? Nagyon helyes fiatalember. Nagyon helyes fiatal úriember.

A többiek is kíváncsian tekintettek rá, Klári pedig elpirult, és a pirulása kezdett vörösbe váltani. Aztán összeszedte magát: - Ő Szilveszter. Az udvarlóm.

- Kik a szülei, Szilveszterke? - kérdezte egy másik idősebb hölgy.

Kormoránt meglepte ez a váratlan fordulat. Hogy a pásztorórából vallatás lett. Elhatározta, hogy ő is bekeményít.

- A szüleim? Hát... igazából nem is ismerem őket. Anyámat nemrég láttam a villamoson, egy részeg pasas tapizta, de nem köszöntem rá, nem akartam rontani az üzletét. Tudják, öt-hat fordulóval az egész heti cigi és pia árát megkeresi.

Néhányan felszisszentek, szinte hallatszott, ahogy megpróbálják összeegyeztetni a hallottakat azzal a kifejezéssel, hogy "Klárika udvarlója".

- Ó - mondta némi szünet után egy fiatalabb nő. - És a kedves papa?

- A kedves papa most éppen a börtönben ül. Lilomtiprásért. Ez önmagában nem volt nagy ügy, akár velem is megeshetett volna, elvégre nincs ráírva egy maca homlokára, hogy még fiatalkorú. De egyszer már nyilvánosan levizelt egy hősi emlékművet, és a garázdasági cselekmény miatt súlyosbították a büntetését. Az esküvőnkön még biztosan nem lesz jelen.

A háziak sápadtan néztek egymásra.

- Milyen szomorú - jegyezte meg egy harmadik hölgy. Aztán egy idősebb úr szedte össze a bátorságát:
- Na, és mit fog csinálni, ha lediplomázik?
- Tele vagyok tervekkel. Van egy nagy ötletem, amivel idővel sok pénzt lehet keresni.
- Igen? És mi lenne az?
- Műanyag palackokat fogok összeragasztani, mindenféle színűre befestem, és eladom az afrikaiaknak. Tudják, akik üveggyöngyökért elefántcsontot adnak cserébe.
- Hát, ez elég kockázatos vállalkozásnak tűnik - jegyezte meg az öregúr fulladozva a levegőhiánytól. - Hogy fogja tudni ebből eltartani a mi Klárikánkat?
- Úgy tervezem, hogy ameddig az üzlet be nem indul, addig Klárika tart el engem. És biztosra veszem, hogy a család is segíteni fog bennünket. Mert szükségem lenne egy kis induló tőkére. Mondjuk, két millióra. Ez a ház biztos sokkal többet ér.

Fagyos csend volt a válasz. Aki tudott, elfordult, a többiek pedig úgy néztek maguk elé, mintha megállt volna az idő.

Aztán Kormorán elbúcsúzott, köszönetet mondott az érdeklődésért, valamint a jövőben várható anyagi támogatásért, majd sarkon fordult, és kifelé indult. Klári (akinek a tűzpiros arca addigra már teljesen elfehéredett) utána sietett.

Amikor kiértek az utcára, a lány nekitámadt:

- Megbolondultál? Mindent elrontottál! Miféle süket dumát adtál elő a műanyag palackokról meg Afrikáról? Meg a prosti anyádról és a börtönben csücsülő apádról? Arról volt szó, hogy rendesen viselkedsz.
- Arról volt szó, hogy együtt töltünk el itt egy szép órát - mondta Kormorán komoran.
- Meg akartak ismerni. Mit csináljak? Igazán meg lehet érteni őket.
- Hát, most megismertek.
- Szerinted majd hozzáadnak engem egy ilyen csöveshez, bűnözők gyerekéhez?
- Szerintem nem adnak.
- Akkor miért csináltad?
- Ezért. Ők teszteltek engem, én teszteltem őket.
- És most velünk mi lesz?
- Semmi. Keresel magadnak egy olyan vőlegényt, aki megfelel a család ízlésének.
- Olyan szemét vagy! - tört ki a lányból. Eleredtek a könnyei, és nagyon szerencsétlennek érezte magát.

Kormorán egy darabig szomorúan nézte, majd elindult a kollégium felé. Útközben nagyokat rúgott a kisebb kődarabokba, akik pedig nem tehettek semmiről.

• Prózai írásaimból