Kormorán a Nyugatiban felszállt a szegedi vonatra, Kecskemétig szóló jeggyel. Ügyeket intézett Pesten, de az alföldi városban lakott.

Nem sokkal később egy dundi hölgy is felszállt, és néhány sorral előbb helyet foglalt. Kormorán összegyűjtötte a bátorságát (és a holmijait), és a nő mellé ült.

- Ne haragudjon, hölgyem, hogy megszólítom, de nem tehetem meg magammal szemben, hogy ezt az alkalmat elszalasszam.
- Miféle alkalmat? - kérdezte a hölgy, rosszat sejtve. Ha nem is gyakran, de már többször előfordult, hogy ismeretlen férfiak szólították meg. És ebben a pillanatban csak ketten voltak az egész kocsiban. Nem valami biztonságos helyzet.
- Tudja, évek óta pontosan egy ilyen hölgyről álmodoztam. Aki ilyen magas, ilyen az alkata - ugye, nem haragszik meg, ha egy kicsit teltnek nevezem? - ilyen az arca, ilyen intelligens a tekintete. Szinte el sem tudom hinni, hogy éppen ezen a vonaton fogom megtalálni.

A hölgy kétkedve pillantott Kormoránra.

- Hagyja ezt a szöveget, uram. Ezt már biztosan sok nőnek elmondta.
- Dehogy mondtam, dehogy mondtam. Eddig nem volt rá okom. Ne értsen félre, találkoztam már más csinos és szép hölgyekkel, de ezzel, az álmomban létező alakkal most találom szemben magamat először.
- Szöveg, szöveg - tartott ki a nő. Az ellenérzése csöppet sem oszlott el.
- Hát jó, megértem. Maga ezt nem tudhatja, hiszen én biztosan nem jelentem meg az álmában, és innen nézve ez valóban egy egyoldalú vonzalom. De talán később majd megkedvel.
- Mi van, ha nem kedvelem meg magát?
- Akkor is boldog lesz legalább az egyikünk.
- Maga.
- Persze.
- És ha csak én leszek boldog, maga nem? - kérdezte a nő, egy kicsit beszállva a játékba.
- Az ki van zárva. Ha maga boldog, attól én automatikusan szintén boldog leszek.
- Ügyes. Tegyük fel, hogy maga boldog lesz. Hogy leszek attól boldog én?
- Minden tőlem telhetőt megtennék magáért.
- Például?
- Például örömmel elvégeznék minden házi munkát, a takarítástól a főzésig.
- A főzést biztosan nem bíznám magára. Legfeljebb néha besegíthet. De csak folytassa!
- Gyakran elvinném szórakozni. Színházba, moziba, táncolni...
- Nem tudok táncolni.
- Ó, azon könnyen segíthetünk. Én néhány óra alatt megtanítom. És egyébként is a férfi vezet, én pedig tudok vezetni.
- Na jó. Aztán?
- Minden évben elmennénk nyaralni. Hol nem járt még?
- Például Görögországban.
- Akkor oda megyünk legelőször.
- Gáláns ajánlat.
- Higgye el, én ezt komolyan gondolom. Nem vagyok nagyon gazdag, de ezt a pénzt magára szánom. Nálam a nőknek van elsőbbségük.
- Nőknek? Hát nem csak én leszek?
- Ha maga elfogad, akkor magának lesz elsőbbsége a többi nővel szemben.
- Azért ebbe egy kicsit belezavarodott - mondta a hölgy, és elmosolyodott.
- Csak mert maga megzavart - mondta a férfi.
- Nekem nem egy pipogya fráterre van szükségem, hanem egy határozott férfira. Akire rábízhatom magamat.
- Ó, hát akkor majd határozott leszek. A maga kedvéért. Mondtam, hogy tudok vezetni. És nemcsak a táncban.

Így beszélgettek tovább. A vonat már elhagyta Ceglédet, következett Nagykőrös. Kormorán elhatározta, hogy nem száll le Kecskeméten. Nemcsak az útnak jártak a felénél, hanem az ismerkedésnek is. Ezt itt egyszerűen nem lehet abbahagyni. A kalauz már kezelte a jegyét, nem valószínű, hogy megjegyezte a célállomást. És különben is, az álmai asszonyával való megismerkedés megér akár egy jókora pénzbüntetést is.

Félegyházánál jártak, amikor bemutatkoztak. (A hölgyet Ibolyának hívták.)

Kisteleknél a hölgy megadta a telefonszámát. Addigra Ibolya egy kicsit már megkedvelte Kormoránt, bár bízni még nem tudott benne.

Szatymaznál már egymás kezét fogták.

Megérkeztek Szegedre. Ibolya nem engedte, hogy Kormorán hazáig elkísérje, de abba beleegyezett, hogy beüljenek egy vendéglőbe. Kormorán ott kérte feleségül.

- Nem eszik olyan forrón a kását - mondta Ibolya. - Maga nagyon rokonszenves, de határozottan állíthatom, hogy nem lettem szerelmes magába.
- Az nem baj - erősködött Kormorán. - Attól még egy gyönyörű kapcsolat lehet ebből. Mostantól teljesen a magáé vagyok, Ibolyka, teljes szívemmel.
- És ha közben másba szeretek bele?
- Akkor is.
- Eltűrne egy másik férfit is az életemben?
- Miért ne? Ki vagyok én, hogy megmondjam, kibe szeressen bele, kivel legyen boldog? Nekem elég az, hogy maga boldog, és ezáltal én is boldog vagyok.
- Ilyen férfi nem létezik.
- Látja, hogy létezik. Itt ül maga mellett.

Ibolya zavartan nézett maga elé. Tetszett neki ez a kialakulóban lévő kaland, mások nem nagyon jöhettek számításba, de hát mégis, lánykérés egy utazás alatt? Hogy néz ez ki? Mit fognak hozzá szólni a barátnői, a munkatársnői?

- Akkor most formálisan is megkérem a kezét - mondta ünnepélyesen Kormorán, mert nem akarta elszalasztani a remek alkalmat.
- Itt, ebben a vendéglőben? - ellenkezett Ibolya.
- Először itt - Kormorán nem zavartatta magát. - De ha akarja, elsétálhatunk a városházára is, és ott, annak a kapujában is elismételhetem. Tanúk előtt. Ibolya, drága Ibolya! Akar-e a feleségem lenni?

- Erre most nem tudok válaszolni - mondta a nő, és úgy érezte, hogy ez a játék a kelleténél jobban felzaklatta.

- Nem baj - mondta Kormorán. - A lényeg, hogy én most kinyilvánítottam a szándékaimat. Ezt soha nem fogom visszavonni. Magával akarok élni. Ha ehhez nincs bátorsága, akkor is találkozgathatunk. Én bármikor átjöhetek Kecskemétről. És ha ezt sem engedi meg, akkor is hálát adok a sorsnak, hogy végre összehozott életem legnagyobb szerelmével. Azzal, akiben már az álmaimban beleszerettem.

- Hát, maga nem egy mindennapi pasas - mondta Ibolya.

Egy pillanatra arra gondolt, hogy ad neki egy puszit. De ettől visszariadt. Elvégre ez csak az első találkozásuk, és ő nem egy olyan nő, aki csak úgy puszilkodik egy ismeretlen férfival.

- Majd hívjon! - mondta, és felszállt a buszra. Integetett a férfinak. (Hogy közben mit gondolt, azt ennek a történetnek a lejegyzője sem tudja. A nők rettenetesen kiszámíthatatlanok.)

Kormorán hosszan nézett utána. Aztán visszament az állomásra, és váltott egy jegyet Kecskemétig. Késő délután ért oda. Fütyörészve ment a járdán, a csomagjait lóbálgatva. Amikor hazaért, elővett egy szakácskönyvet, és tanulmányozni kezdte. Elvégre, ha már felajánlotta, hogy néha besegít a főzésbe, akkor nem maradhat szégyenben.  

Prózai írásaimból