A menekült-ellenes plakátok az ide érkezőket figyelmeztették, hogy nem vehetik el a magyarok munkáját. Bár a kampány azóta új irányt vett, érdemes visszatérni erre a kérdésre.

A tőke fokozatosan olyan országokba vándorol, ahol alacsonyabb a bérköltség és kevesebb a megkötöttség. A fejlett országokban csak azok a munkanemek maradnak, amelyeket az ottani, magasan képzett munkaerő képes csak ellátni. A képzetlenebb munkaerő nyugatra vándorlása nem csökkenti jelentősen a bérszínvonalat, mert egy idő után a bevándorlók is kikövetelik a magasabb bért. (Ezért van, hogy a magyar vendégmunkások is sokkal többet keresnek ugyanazért, vagy az annál alacsonyabb szintű munkáért, mint amennyit Magyarországon kerestek.)

Ezek után megválaszolhatjuk a kérdést. Ki veszi el a magyarok munkáját? A plakátkampánnyal szemben épp az a potenciális bevándorló, aki otthon marad, és a magyarok által is elvégezhető munkát sokkal olcsóbban vállalja el.

Az olcsó, fejletlen munkaerőpiac és a nagy hozzáadott értéket ígérő, fejlett országok között Kelet-Európa közbülső helyet foglal el (és lassan csúszik a fejletlen régiók felé). Egy módon lehetne ebből kitörni: ha nálunk is számítani lehetne a nagy hozzáadott értékre. Ehhez magas színvonalú felsőoktatás kellene, de úgy tűnik, a magyar kormányzat az alacsony szintű munka propagálásával és a dolgozók jogait alaposan megnyirbáló Munka Törvénykönyve révén a fejletlen régiókkal akar konkurrálni. Azokkal viszont nemcsak a viszonylag magas bérszínvonal (és a - ha töredékeiben is létező - szociális ellátás) miatt lehetetlen felvenni a versenyt. Az ázsiai kultúra ugyanis évezredek óta kollektív, a családi összefogásra épít, ami nálunk talán soha nem is létezett. Magyarán: olyan pályán akarunk helyt állni, ahol labdába sem rúghatunk.

Mi történik a fejletlenebb régiókban? Jön a tőke, filléreket fizet a munkáért, a végterméket pedig az otthoni árszínvonalon, tízszer, százszor drágábban adja el. Lassanként persze az elmaradott országban is nő az életszínvonal (ezt láthattuk Japánban, Kínában, Indiában és a "kis tigrisek" esetében). Eközben a fejlett országok népessége ketté szakad. Az irányítók még jobban élnek, a lakosság többi része pedig lecsúszik a harmadik világ szintjére.

Ez ellen nem lehet védekezni, a nemzeti gazdaságpolitika és a nemzeti szociálpolitika minduntalan beleütközik a globális folyamatokba. Ha elzárnánk magunkat a világtendenciáktól, úgy járnánk, mint a középkori Kína, amelynek hajói sokszorosan nagyobb méretűek voltak, mint Kolumbuszé, de mégsem ők fedezték fel Amerikát, mert nem érdekelte őket a külvilág. (És nekünk még hajónk sincs.)

Ez a bezárkózás egy nagyon szűk réteg meggazdagodásával járhat, de a lakosság előbb-utóbb elszegényedik, és vagy kivándorol, vagy korábban hal meg, mint kellene. Kérdés, hogy a választók mit akarnak jobban: egy bezárkózó, büszke, de szegény országot, erős diktátorral, vagy egy demokratikus államberendezkedést, jólétben élő lakossággal, amelyik megpróbál felzárkózni a globális folyamatok vezető erőihez.

Ne hagyjuk, hogy ezt a kérdést egy szűk érdekcsoport döntse el helyettünk!

Nem közölt olvasói levelek

Publicisztikai írásaim

Magyar menü