(Népszabadság, 2015. júl. 17. 10. old. A kihagyott részeket döltbetűs szedéssel jelzem.)

Képzeljük el, hogy Magyarországon egy óriási árvíz miatt az egyik napról a másikra tízezrek veszítik el az otthonukat. Mi történne? Működésbe lépne az országos katasztrófavédelmi hálózat, és szorgoskodásuk eredményeképpen előbb-utóbb sikerülne mindenkit elhelyezni. Hol? Szükségtáborokban, katonai sátrakban, sportcsarnokokban, iskolai tornatermekben, üresen álló épületekben, ahol meg van oldva az élelmezés, a tisztálkodás, az orvosi ellátás (és ideális esetben még pszichológus is akad a traumák feldolgozására).

Ma lényegében ugyanilyen katasztrófahelyzet állt elő, csak nem a víznek, hanem "a népnek árja" öntött el bennünket. A menekülők árja, akiket a háború, sok helyen a polgárháború üldözött el otthonaikból. Normális nép ilyenkor segítséget nyújt. A globális világban pedig ebbe a "népbe" mindannyian beletartozunk, országtól, nyelvtől, vallástól függetlenül, felelősségel tartozunk minden embertársunkért.

Az illegális határátlépők valójában a biztos halál elől menekülnek. Európába igyekeznek, ahol élni lehet. (Hogy miért illegálisan? Mert a legális csatornákon nem engedik be őket.) A magyar határvédelmi szervek ideiglenes - és magyarul, de a magyarok által sem érthető bikkfanyelven megfogalmazott - határozatokat adnak nekik, azzal, hogy 48 órán belül jelentkezniük kell egy bizonyos menekülttáborban. Sokan elindulnak, de kiderül, hogy a táborok megteltek. Bicskén például a jelek szerint csak tartózkodási engedélyt kapnak, de a táboron kívül kell aludniuk, a puszta földön. Sokan visszatérnek Budapestre, és a pályaudvarokon várják a jó szerencsét.

Megindító, hogy a fiatalok közül mennyien jönnek segíteni. Ott állnak a pályaudvarok előtt, megnézik a papírokat, segítenek megtalálni a megfelelő vonatot, amellett élelmet és ásványvizet osztanak. A háttérként, depóként szolgáló étteremben fogadják és szelektálják az adományokat, elkészítik a szendvicseket, és a vonatok érkezésére átszállítják a szétosztó helyekre. Minden megbecsülésem ezeké az önkénteseké. És mi az állami szervek hozzáállása? Idegengyűlöletet szítanak plakáton, kérdőíven, és legújabban Németh Szilárd szabadegyetemi előadásából már azt hallottuk, hogy a segítőket csak az a kényszeres akarat hajtja, hogy magukhoz ragadják a politikai hatalmat. Mindenki embercsempésznek minősül, ha a saját autóján ingyen elviszi a menekülteket az államilag kijelölt célállomásra.

Hogyan szervezném meg én a menekültek ellátását? A határról közvetlenül honvédségi járműveken szállítanám őket a a táborba. (Egyáltalán, miért nem lehet táborokat létesíteni a határállomás közvetlen közelében? Miért kell Szegedről Bicskére utaztatni őket?) Amikor a tábor megtelt, honvédségi sátrakat állítanék fel. Például a stadionokban (ahol víz és legalább ülőhely van). Átmenetileg megnyitnám a pillanatnyilag nem használt önkormányzati tulajdonban lévő épületeket (ilyenekbe becslés szerint akár több száz ezer embert is el lehetne helyezni), és tovább biztatnám az önkénteseket, hogy adakozzanak és segítsenek. És biztatnám a demokratikus pártokat is, akik még mindig feltűnően csendben vannak (a plakátrongálást és a nemzeti konzultáció kérdőívének a leukémiás gyerekek javára történő ledarálását leszámítva), feltehetően azért, mert a nincstelenek segítésétől nem várhatnak közvetlen politikai hasznot.

A menekültek nyelvtudásának hiányosságát úgy hidalnám át, hogy felvenném a kapcsolatot a Magyarországon működő diplomáciai és kereskedelmi szervezetekkel, vagy a származási országban keresnék önkénteseket, akik mobiltelefonon vagy az Interneten tudnának segíteni. (Az angol, a francia és még az arab nyelv tekintetében is viszonylag jó a helyzet, de szinte lehetetlen pastu, farszi vagy urdu tolmácsot találni.) A pályaudvarokon nyelvek szerint asztalokat lehetne felállítani, és ott testre szabott szolgáltatásokat lehetne nyújtani a rászorulóknak. Az Európai Unió biztosan adna pénzt erre a tevékenységre, többre pedig egyelőre nincs szükség.

Aztán lassan el kellene gondolkodni azon, hogy az ideözönlő embereket hogy lehetne felhasználni az európai (és magyar) népesedési és munkaerő-problémák megoldására.

Nos, én így kezelném a menekültválságot, ezt a humánkatasztrófát. Mint látjuk, a nemzeti együttműködés kormánya ebben is nagyon rosszul teljesít.

Publicisztikai írásaim

Magyar menü