Kitört egy közért kirakata, ebből származott az egész kalamajka.

Kiment a sovány tehéntúró az utcára, műanyag csomagolásban. Annyira sovány volt, hogy kilátszottak a bordái.

Utána ment egy flakon olivaolaj. A túró bizalmaskodni akart vele, de az olaj büszkén megrázta a kupakját, és rámutatott a címkéjére: "én extra szűz vagyok".

A túró elkedvetlenedett, de amikor látta, hogy a fenekét riszálva jön egy terebélyes Liga margarin, felélénkült. Messziről látszott, hogy hidrogénezett. De amikor a túró ajánlatot tett, a margarin gőgösen ráripakodott:

- Mit akar? Már rég lejárt a szavatossága!
- Akkor legyen az enyém akciósan! - vágta ki magát a slamasztikából a túró, de azért látszott, hogy meg van savanyodva.

Jött a barackbefőtt. A túró rajta töltötte ki a haragját: "Te sem vagy egy újkrumpli. Téged már eltettek télire!"

A szilvának meg azt mondta: "Hallottam, hogy magtalan vagy. Micsoda szégyen!" Mire a szilva elvörösödött: "Nem is magtalan vagyok, csak magvaváló!" De már nem volt kedve csatlakozni a társasághoz.

Jött a félbarna kenyér, akit a háta mögött mulattnak csúfoltak. Csak úgy vonszolta magát, mert fel volt már szeletelve.

Jött néhány sütemény is. A tehéntúró először rokonát, a túrósbatyut kereste, de utána szembetalálkozott a szerelmeslevéllel, és nem tudott neki ellenállni.

Közeledett a kevély császárszalonna, előtte hajbókoltak a cigánymeggyek.

Aztán feltűnt a kis cserkészkolbász. Egy időben úttörő is volt, de kilépett. Ő örömmel csatlakozott, mert mindig olyan magányos.

Jött egy alkoholos állapotban lévő sör, meg egy alkoholmentes. Az előbbi ment tovább, mert nem volt képes megállni a lábán, de az alkoholmentes sör józanul felmérte a helyzetet, és maradt.

És egy így ment egy darabig. Az ételek és italok jöttek, mentek.

Többek között feltűnt a nyári szalámi, de el kellett mennie, mert közeledett az ősz. A túrista szalámi pedig azért nem maradhatott velük, mert benevezett egy teljesítménytúrára, és még csak az út elején tartott. A székelykáposzta-konzerv úgy találta, ez nem neki való társaság, és elgurult Romániába, miközben fülsértő módon énekelte a székely himnuszt.

Maradt tehát, aki maradt, mindnyájan ott az út szélén, a fűben.

És akkor kiugrott a bokorból Kaya Ibrahim (tudjátok, gyerekek, az a hajléktalan bácsi, aki egy forintért vett meg egy csődbe juttatott céget, és azóta bujdosik szégyenében). Szóval ez a Kaya Ibrahim éhes volt, megkajálta az egész kompániát, aztán újra kereket oldott. A 168 Óra című hetilap még mindig keresi, de Polt Péter legfőbb ügyész már rég lezárta a nyomozást.

Aki nem hiszi, járjon utána. De ilyen ügyekben nem árt egy kis elővigyázatosság.

Prózai írásaimból