Szegényes öltözetű alak csöngetett be Budapesten a Kereszténydemokrata Néppárt ötödik kerületi irodájába.

- Mit akar? - kérdezte az éjszakai portás.
- Szállást keresek - mondta az idegen. - Nincs hol aludnom.
- Ez nem hajléktalanszálló - mondta a portás, és be akarta csukni az ajtót.
- De ugye önök keresztények? - kérdezte az idegen.
- Hagyja ezt a süket dumát.
- Nagyon fáradt vagyok. És nagyon messziről jöttem.
- Á, szóval migráns? Menjen vissza oda, ahonnan jött. Magyarország legyen magyar ország - mondta a portás. - Egyébként hol született?
- Nazaretben, Galileában. A mai Izrael északi részén.
- Na, akkor pláne. Menjen vissza Izraelbe. Már így is túl sok itt a zsidó.
- Én ki vagyok keresztelkedve.
- Az nem számít. A zsidó az zsidó.
- Uraságod farizeus?
- Ne sértegessen! Menjen az Iványi Gáborékhoz, azok esetleg befogadják. De most hagyjon aludni!

Ezzel a portás becsapta az ajtót, az idegen pedig tanácstalanul nézett körül az éjszakában.

Addig-addig nézelődött, amíg egyszer csak szembe jött egy rendőrjárőr.

- Jó estét - mondta a férfi rendőr. - Kérem az iratait.
- Miféle iratokat? - kérdezte az idegen.
- Személyi igazolvány? Lakcímkártya? Útlevél?
- Semmi ilyesmi nincs nálam.
- Akkor elő kell állítanunk.
- Nem baj. Állítsanak elő.

A rendőrnő figyelmeztette:
- Biztos, hogy semmilyen irat nincs magánál? Ez költséges mulatság lesz.

Az idegen megvonta a vállát.

- Sajnálom. Pénz sincs nálam. Hova visznek?
- A kerületi kapitányságra. Jöjjön velünk, ne tanúsítson ellenállást!
- Persze, persze. Menjünk!

A kapitányságon felpillantott szunyókálásából az ügyeletes. Nem nagyon örült, mert iratok híján ki kellett faggatnia a behozott személyt.

- Neve?
- Fiú.
- Nézze, mindenki valakinek a fia. De mi a valódi neve?
- Csak ennyi. Sokan sokféleképpen hívnak.
Az ügyeletes nem akarta húzni az időt, ezért kihagyta ezt a rovatot, és tovább kérdezett.

- Anyja neve?
- Mária.
- Ennyi?
- Ennyi.
- Fura egy család. Hát az apját hogy hívják?
- Atya.
- Na ne szórakozzon!
- Jó. Akkor írja be a nevelőapámat. József. Ő ács.
- Ács József. Na végre egy normális név.

Az ügyeletes mindazonáltal úgy érezte, hogy hirtelen nagy fáradság száll rá.

- Menjünk tovább. Lakik?
- Nem lakom.
- Ne idegesítsen. Úgy értettem: Hol lakik?
- Sehol. Vagy inkább mindenütt. Leginkább ott fenn.
- Nehogy már azt mondja, hogy űrhajós!
- Nem vagyok űrhajós. De helyes az irány.
- És mit keres itt?
- Látogatóba jöttem. Szét akarok nézni.
- A kollégák szerint nincs pénze.
- Nincs. De tudom, hogy találok majd valakit, aki befogad a hajlékába. Maga méltó, hogy a hajlékába jöjjek?

Az ügyeletes elgondolkozott.

- Én nem foglalkozom idegenforgalmi szállásértékesítéssel - jegyezte meg. - De néhány éjszakát úgyis zárkában kell eltöltenie, amíg nem tisztázódik a személyazonossága.

Az idegent elvezették. Akkor megszólalt a telefon. Az ügyeletes felesége volt.

- Halló. Te vagy az? - mondta az ügyeletes.
- Miért vagy olyan ideges? Történt valami? - kérdezte az asszony.
- Nem vagyok ideges.
- De ideges vagy. Hallom a hangodon. Mi történt?
- Semmi. Illetve behoztak egy idiótát, azt kellett kihallgatnom.

És a feleség kifaggatta. És utána felhívta a barátnőjét. És a barátnő is felhívott még néhány barátnőt. Egész éjszaka zúgtak, zizegtek a telefonvonalak.

A cellában már volt egy magas termetű, testes, sötétebb bőrű fiatalember.

- Téged miért hoztak be, tesó? - kérdezte az új jövevénytől.
- Nem tudom. Talán mert nincsenek irataim.
- Szóval csöves vagy. Kéregettél közterületen?
- Nem.
- Akkor miből élsz? Lopsz? Üzletelsz?
- Nem. De csak ma érkeztem ebbe az országba. Nem vagyok magyar.
- Külföldi vagy? Ahhoz képest egész jól tudsz magyarul.
- Jó a nyelvérzékem.

Jobban szemügyre vette az idegent.

- Értelmesnek látszol. Csinálhatnánk együtt egy jó kis bulit.
- Én nem szoktam bulikat csinálni.
- Jó, jó, nem kell finnyáskodni. Még azt gondolom, hogy tégla vagy.
- Mi az, hogy tégla?
- Beépített ember. Spicli. Az ilyeneket agyon szokjuk ütni.
- Én nem bántok senkit. Ne tegyél másokkal olyat, amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek!
- Jól van. Nem kell mellre szívni. Mi voltál azelőtt?
- Hogyhogy azelőtt? Mi előtt?
- Hát azelőtt, hogy elzüllöttél.
- Én nem züllöttem el. Csak szegényen élek.
- Szóval értelmiségi vagy. Tanár?
- Ahogy vesszük. Tanítani szoktam az embereket.
- Na, azzal nem lehet sokat kaszálni. Mennyi zsozsód volt?
- Mi az, hogy zsozsó?
- Pénz.
- Ja? Semmim sem volt.
- Akkor miből éltél?
- Semmiből. Befogadnak, megvendégelnek...
- Tehát szélhámos vagy. Az se rossz. Az emberek mindent benyelnek.
- Nem. Én nem csapok be senkit. Én szeretem a felebarátaimat.
- A felebarátaim tehetnek nekem egy szívességet.

Így társalogtak még egy ideig. Aztán kaptak valami ennivalót. A suhanc elégedetlenkedett, az ételt hozzávágta a zárka falához. Odajött egy őr, benézett, de nem szólt semmit.

- Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott! - mondta az idegen, és jóízűen elfogyasztotta a lencsefőzeléket. A másik undorodva nézte.

Reggel a jövevényt beszállították egy kórház elmeosztályára, ahol Skultéti főorvos megvizsgálta. Megállapította, hogy nem tiszta az elméje, egy képzelt valóságban él, de a társadalomra nem veszélyes. Visszavitték a körzetbe. Mivel semmi törvényelleneset nem követett el, csak ujjlenyomatot vettek tőle.

- Figyeljen ide, jóember - mondta neki a körzetparancsnok. - Most elmehet. De ha továbbra sem lesznek papírjai, holnap legalább egy másik kerületben töltse az éjszakát!

- Legyen meg a te akaratod - mondta jövevény.

A különc híre addigra Budapest szerte elterjedt, úgyhogy mikor délután kilépett az épületből, már várta egy hírlap külsős tudósítója. Neki sikerült annyit megtudnia, hogy a fiatalember nagyon messziről érkezett, hogy segítsen az embereknek egymást szeretni.

- Amerikából jött, mint a mormon hittérítők?
- Nem. Semmi közöm a mormonokhoz. Ők tévedésben vannak.
- Esetleg Jehova tanúja?
- Nem. De közelről ismerem Jehovát. Neki nincs szüksége tanúkra.
- Valamilyen multinacionális cég szponzorálja?
- Engem senki sem szponzorál. Istentől kaptam a hatalmamat. Általam is Ő cselekszik.

A másnapi lapszámban az interjú ezzel a címmel jelent meg:

SZEMÉLYESEN ISMERI JEHOVÁT. FÖLDÖNKÍVÜLI LÁTOGATÓ A BELVÁROSBAN!

A kiszivárgott hírekre többen felfigyeltek. A portás betelefonált egy rádióműsorba, és elmondta, hogy az előző este a KDNP-székházba próbált bejutni egy izraeli illetőségű személy.

Orbán Viktor éppen Jerevánban volt, és nem lehett elérni. Semjén Zsolt és Balog Zoltán rendkívül ideges lett, Németh Szilárd azt javasolta, hogy rendeljenek el szükségállapotot. Kósa Lajos azt mondta, hogy "ha minden hülyeségre reagálnék, tele lenne a híradó hülyeségekkel". A Magyar Hírlapban Bayer Zsolt éles kirohanást szeretett volna közzé tenni, amelyben minden idegent elküldött volna a jó anyjába, de ezt az utolsó pillanatban kihagyták, a torinói lepel egész oldalas fotója kedvéért, amit egyben diszkrét emlékeztetőnek szántak.

A Vatikán budapesti ügyvivője is felfigyelt a mendemondára, és a rendőrség révén sikerült az idegen nyomára bukkanni. Elég az hozzá, hogy az idegen másnap már az Alitalia Rómába tartó járatán ült. Még aznap este fogadta a pápa.

- Isten hozott. Igaz?
- Igaz.
- Hoztál valamilyen üzenetet is Tőle?
- Hoztam. Az Atya nagyon meg van elégedve a tetteiddel.
- Amit tudok, megteszek - mondta a pápa szerényen.
- Az Anyaszentegyház sokat romlott Péter óta, akire mint sziklára építettem azt. Sokan méltatlanul kerültek ebbe a székbe. Miattuk van, hogy évről évre kevesebben követnek engem. De te változást hoztál, te vagy a remény. Bizony mondom, nagy a mi bizalmunk tebenned.

Ferenc pápa térdre ereszkedett előtte, és megcsókolta a lábát.

- Kelj fel, és járj! - mondta a látogató, és nevetett a saját tréfáján.

- Ne adjak ki egy enciklikát a visszajöveteledről? - kérdezte a pápa.
- Ugyan. Nem kell belőle nagy ügyet csinálni. Már sokadszor járok itt. Hol ebben, hol abban a városban bukkanok fel. Most aggódunk a Budapest-beliek megbotránkoztató viselkedése miatt.
- És mikor lesz az utolsó ítélet? - kérdezte a pápa. - Illene felkészülnünk rá.

A látogató megrovón nézett.
- Akkor lesz, amikor a legkevésbé számítotok rá. Érthetően megmondtam.

A pápa bólintott.
- Igaz, ez szerepel az Evangéliumban is.

- Egyébként meg csak készüljetek, készüljetek. Az nem árt. Mindent ugyanúgy csinálj, ahogy eddig.
- Köszönöm. De az az érzésem, hogy a Vatikánban és azon kívül is sokan szeretnének megszabadulni tőlem. Nem fognak ezek megölni?
- Erős legyen a hited. Az Atya jól ismer, és a továbbiak az Ő akarata szerint mennek végbe. Visszaveszi az irányítást.

Hallgattak. Aztán a látogató széttárta a karjait.
- Hát, ennyi.
- Már mész? - kérdezte a pápa. - Nem fogadsz el tőlem egy jó olasz kávét? Azt mondják, mennyei.
- Köszönöm. De nincs időm kvaterkázni.
- Hogy fogsz visszajutni a mennyek országába?
- Így - mondta az idegen, kisétált a Vatikán kapuján, és eltűnt a kavargó tömegben.

Furcsa, de a palota padlóján még egy ideig látni lehetett az árnyékát.