(168 Óra, 2017. febr. 16., 66. old.)

(Pungor András Sándor Máriával készített interjújához)

A fekete ruhás nővér élt, küzdött, és elbukott. Élére állt a kis fizetésű, a szakmájukban lenézett szakápolóknak, kifejezte azok érdekeit, tüntetéseket szervezett, együttműködött a pedagógusokkal, nagy hatású beszédeket mondott, és hitt abban, hogy akikért harcolt, azok vele mennek. Egy darabig hajlottak is a szavára, de aztán rájöttek, hogy egyszerűbb csöndben maradni, egyéni kis alkukat kötni - vagy legalábbis reménykedni az ilyen alkukban. Sokan bírálták azért, hogy a betegek érdekében a Jobbiktól is segítséget fogadott el. Társai közül néhányan ellene fordultak, pletykákat terjesztettek arról, hogy állítólag, és hogy kik, a háttérből irányítják.

A fekete ruhás nővér azóta meghalt, de Sándor Mária él. Már amennyire hagyják. Ha ő nincs, csendesen elrothad a magyar egészségügy. Az aktivista felkavarta egy kicsit az állóvizet, de a rothadás folytatódik tovább. A magyar politika (vagy inkább a közélet) történetében olyan név lesz, mint Martinovics Ignác vagy Ságvári Endre. Akit a bukása ellenére is tisztelni lehet, akire emlékezni kell. Én az ő helyében kiválogatnám az igaz barátaimat (ők már nagyjából ki is választódtak), és visszavonulnék a politikai élettől. De csak átmenetileg, várva az ideális pillanatot a visszatérésre. Mert a fekete ruhás nővér élt és élni fog - csak pillanatnyilag halott.

Publicisztikai írásaim

Magyar menü