(Népszava, 2018. nov.9., 10. old.)

(Az eredeti szöveg: A magyar mint holt nyelv)

Nem kell megütközni a címen. Előbb-utóbb a legtöbb nyelv holt nyelvvé válik, a mindent elsöprő angol mellett, amely a de facto nemzetközi kommunikációs eszköz már ma is. Az oroszok, kínaiak és az arabok is angolra váltanak, ha meg akarják érteni a másikat.

És a holt nyelveket sem kell sajnálni. Az ókori görög, a bibliai héber vagy a római latin ma is elevenek, ha a klasszikusokat akarjuk olvasni. Az irodalmi műveket épp úgy élvezhetjük — feltéve, hogy megtanultuk a nyelvet. Az eredeti nyelv — mondjuk így — az élvezet nyelve, az angol pedig a kommunikációé. Érdemes lesz száz év múlva is megtanulni magyarul, franciául, oroszul, hogy eredetiben élvezhessük Móriczot, Balzacot vagy Dosztojevszkijt.

Az angollal mint világnyelvvel egy nagy gond van: hiányzik belőle a tegezés és a magázás megkülönböztetése, ami pedig a legtöbb nyelvben fontos jelentést hordoz. (Gondoljunk arra, hogy milyen kacifántosan lehetett eljutni a kisztihandtól a tegezésig. Vagy hogy a polgári házaspárok az ágyban is magázták egymást.) De ezt valamilyen módon át lehet hidalni, és aki angolra fordít, nem akad el ennél az akadálynál.

Nyelvében él a nemzet — mondta Kazinczy. De a saját nyelvén kívül is joga lenne élni, és ehhez egy egységes világnyelv adná meg az alapot. Nem járnánk rosszul, ha egyformán járna az agyunk, néptől függetlenül, amennyiben fontos dolgokról van szó. Az egyes nyelvek sajátos ízeinek élvezetéhez pedig ott az anyanyelv. És nem csak a saját anyanyelvünk. Érdemes megismerkedni más anyanyelvekkel is, hogy feltárhassuk a belső értékeiket. Ha a magyarok csak magyarul, a németek csak németül tudnának gondolkodni, sohasem tudnák teljesen megérteni egymást.

Oké?

Publicisztikai írásaim

Magyar menü