Mándy Gábor

Hivatali pornó


A pénisz ült az irodában, és egy újság sportrovatát tanulmányozta.

Kopogtak, majd benézett egy vagina.

- Mit óhajt? - kérdezte a pénisz.

- Bocsánat a zavarásért, az álláshirdetésre jöttem - mondta a vagina.

- Ja, vagy úgy. Jöjjön, mondjon néhány szót magáról - vált lelkesebbé a pénisz. Belül egy kis izgalmat érzett.

- Tóth Ilonának hívnak. Minden feltételnek megfelelek. Tanfolyamot végeztem, tudok gépelni, gyorsírni. Sőt, magánszorgalomból még a Morse-ábécét is megtanultam.

A pénisz felállt, és azon tűnődött, milyen kemény mellei lehetnek a jelentkezőnek.

- Remek. Mindjárt ki is próbáljuk. Üljön a géphez, diktálok pár mondatot.

A vagina leült, talált papírt, beletette a gépbe, és várakozóan a péniszre nézett.

- Diktálhat.

A pénisz közelebb ment, nem lehetett messzebb 30-40 centinél. Orrát megérintette a vagina finom illata. Egészen felvillanyozódott.

- Tisztelt Cím! - kezdte a diktálást. - Ajánlatukat köszönettel megkaptuk, de legnagyobb sajnálatunkra meg kellett állapítanunk, hogy nem elégíti ki az elvárásunkat.

- Megkaptuk - mondta a vagina.

Az illattól és a látványtól a pénisz egészen fellelkesült, valóságos izgalom lett rajta úrrá.

A vagina felnézett, ő is észrevette a pénisz izgalmát. De gépelni szeretett volna tovább.

- Hogy is volt a vége? - kérdezte.

- Hogyhogy hogy volt? - kérdezte a pénisz. - Mivel hogy volt?

- Azzal a minőségi elvárással - mondta a vagina, és egy picit elpirult.

- Ja. Hát, hogy azt nem elégítették ki - mondta a pénisz, és érezte magán a lassan gyülekező verejtékcseppeket. - Magát kielégítik?

- Ezt miért akarja tudni? - kérdezte a vagina, és felnézett. Gyönyörű nagy szemei voltak.

- Hát, csak úgy eszembe jutott - mondta a pénisz, és nehezebben szedte a levegőt. - Tudja, szeretem, ha a beosztottjaim elégedettek.

- A hirdetésben erről nem volt szó - mondta a vagina, és tüzetesebben szemügyre vette a péniszt. Nem volt csúnya, de elhasználtnak és puhánynak tűnt, akit vár valaki otthon, és főz, mos rá. Az ilyenek nem nagyon veszélyesek.

- Jó, beszéljünk másról - mondta a pénisz. - Gyereke van?

- Nincs - mondta a vagina, meglepődve.

- Nem akar egyet? - kérdezte a pénisz.

- Még nem - mondta a vagina. - De ha attól fél, hogy szülési szabadságra megyek, megnyugtathatom, hogy még egy darabig nem is lesz gyerekem. A párommal egyelőre lakásra gyűjtünk.

- Jól van - mondta a pénisz. - A maguk dolga, én csak arra gondoltam, hogy segíthetnék.

- Köszönöm, de ezt megoldjuk magunk. Akkor folytatjuk?

- Mit?

- A diktálást. Nem azt akarta kipróbálni?

- Persze, persze, azt is. De ennyi elég. Most álljon fel, és menjen oda ahhoz a polchoz!

A vagina felállt, és odament.

- Egy kicsit lassabban, ráérősen - mondta a pénisz. - Nem fogom agyonhajszolni. És most a legfelső polcról vegye le azt a zöld irattartó tékát!

A vagina felnyúlt az iratokért. A pénisz gyönyörködve nézte a sudár termetét, a kidudorodó melleket, a tomporának ívét, a hosszú lábait. Mindennel meg volt elégedve.

- Köszönöm, most visszateheti. Üljön le ide! - szólt a pénisz, és az íróasztallal szemben lévő székre mutatott. Ő is visszaült a helyére.

A vagina leült, és a péniszre nézett. Olyan érzése volt, hogy csak most jön az állásinterjú legfontosabb része.

A pénisz ült, és belenézett a szemébe. A vagina érezte a pillantásából áradó szenvedélyességet. Ő is visszanézett, érdeklődve és empatikusan. Állta a vizsgálódást.

Percekig így nézték egymást, szótlanul.

- Fel van véve - mondta végül a pénisz, és egész testét átjárta a várakozás.

- Ennyiből meg tudja állapítani?

- Meg. Tapasztalat kérdése - mondta a pénisz, és egy nagyot nyelt. - A legfontosabb paramétereknek megfelel. A többi meg használat közben úgyis kiderül.

- Mikor jöhetek először dolgozni? - kérdezte a vagina megkönnyebbülve.

- Már holnap. De kérhetek egy szívességet?

- Természetesen - mondta a vagina. - Mi lenne az?

- Egy kicsivel szűkebb pulóvert vegyen fel. Tudja, itt minden apróság számít.

- De a fizetésről még nem is beszéltünk.

- A fizetés a teljesítménnyel arányos. De emiatt ne aggódjon. Már látom, hogy jól ki fogunk jönni egymással.

- De ugye nem akarja, hogy megcsaljam a férjemet?

- Nem, nem - nyugtatta meg a pénisz. - Semmi szex. Csak jó légkör. Az a legfontosabb. Tudja, mire gondolok.

- Sejtem - mondta a vagina, és magában még egyszer átgondolta a dolgot.

- Elmehet. Akkor holnap reggel kilenckor várom. A szűkebb pulóverben. Ahogy megbeszéltük.

- Köszönöm - mondta a vagina, és felállt. Még voltak kétségei a pénisszel kapcsolatban, de bízott benne, hogy meg tudja vele tartani a megfelelő egyensúlyt. Lassú léptekkel kiment, és az ajtóból mosolyogva visszanézett.

A pénisz egy ideig még érezte zsigereiben a frissítő izgalmat, de lassan megnyugodott.

Aztán kezébe vette az újságot, és tovább olvasta a sportrovatot.