Brémában a 18 éves Musztafa al-Dzsalil késsel támadt rá egy terhes nőre. Az áldozatnak szerencséje volt, mert épp akkor lépett ki a boltból két rendőr. Az egyik lefegyverezte és lefogta a támadót, a másik megbilincselte. A fiatalember megsebesített egy rendőrt, ami súlyosbította a tényállást.

A nő megköszönte a rendőröknek a segítséget, és megadta az elérhetőségét, arra az esetre, ha szükség lenne a vallomására.

Másnap délelőtt a fiatalembernek látogatója érkezett.

- Jó napot. Doktor Hasselblad vagyok, börtönpszichológus.
- Jó napot - mondta Musztafa kelletlenül.
- Hallottam, hogy mit tett. Engem az érdekelt, hogy miért tette.

Musztafa sokáig hallgatott. Aztán csak annyit mondott: - Allah hatalmas.

- Bizonyára - mondta a pszichológus. - De mi köze van ennek ahhoz, amit maga csinált?
- Minél kevesebb a hitetlen, annál tisztább lesz a föld, és ez tetszik Allahnak.
- Honnan tudja, hogy az áldozata hitetlen volt?
- Nem hordott kendőt.
- Kendő nélkül valaki nem hihet Allahban?
- A nőknek kendőt kell viselniük. Ez benne van a Koránban.
- Igen, a Korán. A Kegyes Korán. Maga szerint miért hívják a Koránt kegyesnek?
- Mert tele van kegyelemmel.
- De maga nem kegyelmezett ennek az ártatlan nőnek. Ismeri maga a Koránt?
- Ismerem.
- Olvasta?
- Nem olvastam, de tudom, mi van benne. Az imám elmondta.
- Elhoztam magammal a Kegyes Korán egy példányát. Hiteles fordítás. Nézzük! A 2. szúra, a 143. ájában kijelenti: "Allah az emberek iránt kedvességgel teli, irgalmas." Maga is kedvességgel teli és irgalmas az emberek iránt?
- Ezt nem szó szerint kell érteni - mondta a fiatalember.
- Ugyanott, a 256. ája kimondja, hogy "nincs kényszer a vallásra". Megpróbálta meggyőzni azt a hölgyet? Hátha rá tudta volna venni, hogy áttérjen az iszlám vallásra.
- Látszott rajta, hogy hiába.
- Igen? Gondolkozott már azon, hogy maga miért muszlim?

A fiatalember nem felelt.

- Szerintem azért, mert az apja is muszlim volt. Nem tudatosan választotta, hanem beleszületett. Ha keresztény családba születik, most valószínűleg maga is keresztény lenne. És egy másik muszlim késsel támadná meg. Mit érezne akkor?

A fiatalember tovább hallgatott.

- Tudja, hogy a keresztények Jézus követői? És hogy Jézus Allah küldötte volt? Maga Allah küldöttének híveit akarja legyilkolni. Gondolja, hogy Allah ennek örül?

- És azt tudja - folytatta a pszichológus -, hogy akik tévelyegnek az igaz hitet illetően, azokat éppen Allah engedi tévelyegni? Itt van leírva, 6. szúra, 125. ája. Ha Allah azt akarja, hogy tévelyegjenek, milyen jogon akarja maga őket elpusztítani? Milyen jogon szegül szembe Allah akaratával?

- Aztán a 43. szúrában a 61. ája utal Jézusra, aki az Óra jeleként másodszor is eljön a földre. A keresztények ezt úgy hívják: az utolsó ítélet. A 60. szúrában, 8. ája, ezt olvashatjuk: "Allah nem tilt el benneteket, akik nem harcoltak veletek a vallásban..., nem tiltja meg, hogy kedvesen bánjatok velük... Allah szereti azokat, akik igazságosan cselekszenek." Maga igazságosan cselekedett?

- A 80. szúra megemlíti azokat, akik nem látják az igazságot. Azt mondja Allah: "nem a te felelősséged", ha az ilyen ember nem tisztítja meg magát. Az a küldött felelőssége. Maga pedig, Musztafa, nem Allah küldötte. Nem a maga dolga az ítélkezés. Tudja,a vérengzések elől sok száz ezer ember menekült ide, hozzánk. Mi befogadtuk őket, Jézusnak, azaz Allah küldöttjének a tanítását követve. Ha maguk ránk támadnak, nincs más választásunk, mint hogy visszaküldjük a menekülteket. Abba a világba, ami maga a pokol. Sokan meg fognak halni. Maga is a gyilkosuk lesz. És nézzük, mit mond a kegyes Korán azokról, akik muszlimokat ölnek!

- Itt van a 4. szúra 93. ájája: "Aki szántszándékkal megöl egy hívőt, akkor az ő fizetsége a Pokol, abban fog lakozni örökké." Ez vár magára is. Mert igaz ugyan, hogy személyesen nem ismeri, hogy kiket küld a halálba az odahaza tomboló háborúkban, de abban biztos lehet, hogy sokan meg fognak halni. Maga miatt. Ha nem támadna ismeretlen emberekre, akkor nem küldenénk őket vissza. Irgalomból. Mert mi irgalmasak vagyunk. Mint Allah.

- És nem az számít, hogy kinek mi a hite - folytatta a pszichológus. - Az élet nem a hitek csatája. Az élet születés, tanulás, építés, szeretet. Lehet az ember hindu. buddhista, muszlim, zsidó vagy keresztény, nem az számít. Az számít, hogy a világban lévő jót gyarapítjuk-e vagy romboljuk. Maga rombolni akart. Tanulja meg gyarapítani a jót. A saját olvasmányaiból és tapasztalataiból. Ismerje meg azokat is, akik nem úgy gondolkoznak, mint maga. Tanulja meg őket is tisztelni, szeretni. Beszéltem azzal a hölggyel, akit maga meg akart ölni. Azt mondta, bocsássunk meg magának, mert még olyan fiatal, még megjavulhat. Én is hiszek ebben.

Musztafa hallgatott. Az arca azonban veszített keménységéből, és egy könnycsepp is megjelent a szeme sarkában.

A pszichológus becsukta a könyvet.

- Látom, kezdi felfogni, miről van szó. Én csupán ennyit akartam elérni. Itt lesz alkalma átgondolni mindent. Van kedvese?
- Van.
- Nem akar beszélni vele?
- Szégyellem magam.
- Azért, amit tett? Vagy azért, hogy életben maradt?
- Azért, amit tettem. Meggondolatlan voltam.

- Jól van - állt fel a pszichológus. - Azért jó lenne, ha találkozna vele. Megpróbálom elintézni. Most elmegyek. Ezt a Koránt pedig itt hagyom. Jó, ha nemcsak az imámtól hallja Allah igéit. Viszontlátásra.
- Viszontlátásra - mondta Musztafa, és kezébe vette a csillogó aranykötésű szent könyvet.