(A Népszava 2016. aug. 1-i számában megjelent írás eredeti szövege. A kihagyásokat dőltbetűs szedés jelzi.)

A boldog emlékű hetvenes-nyolcvanas években repülőgépeltérítések és robbantások még egyedi események voltak, de a napjainkban eszkalálódó terrorhullám már egy összefüggő hadviseléssé kezd válni. Létrejött és megerősödött az Iszlám Állam, több országra is kiterjesztette a hatalmát (meghirdetett célja a középkori, három földrészre kiterjedő iszlám birodalom helyreállítása). A világnak tudomásul kell vennie, hogy ezt a képződményt a levegőből nem lehet legyőzni. Katonákat kell oda küldeni, és ez nem lehet a kormányok népszerűségének a függvénye. A demokráciáknak ugyanakkor állami szinten kell felvenni a harcot, nem szabad átengedni a terepet az idegengyűlölő szélsőségeseknek. Eközben együtt kell működni az oroszokkal. Gondoljunk a második világháború Hitler-ellenes szövetségére. Churchill és Roosevelt nem támasztotta az együttműködés feltételeként, hogy a Szovjetunió mondjon le a Baltikumról. A fontosabb cél elérése érdekében feláldozták a balti népek szabadságát. A Krím bekebelezése és az ukrán szeparatisták támogatása sem lehet akadálya egy világméretű összefogásnak, amikor az emberiség kultúrája és túlélése a tét. (A magam részéről a kegyetlen gyilkosságoknál is nagyobb katasztrófának tartom a több ezer éves műemlékek szisztematikus lerombolását. Az emberveszteségek pótolhatók, de a műemlékek nem.)

A nyugati országokban fokozottabban kellene ellenőrizni az iszlám közösségeket. Számos gyülekezetből az imám küldi háborúba a hívőket. Sarkozy volt francia elnök felvetette a nyomkövető karperecek használatát. Talán az is elég lenne, ha a mecsetekben elhangzó beszédeket hivatalból felvennék és elemeznék. A nők egész testet lefedő viselete lehet egy fontos iszlám előírás, de ezt most és átmenetileg felülírhatja a lakosság önvédelme. Nem muszáj csadorban utcára menni, rendezvényeken részt venni. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a háborús állapotok miatt a mecseteket és az iszlám imaházakat is bezárják, mondván: otthon mindenki szabadon imádhatja Allahot, de a vallási összejövetelek átmenetileg tilosak. (A II. világháborúban ennél radikálisabb korlátozások is előfordultak. Amerikában sok japán származású embert internáltak, és az ellenséges országokból bevándoroltaktól elvették a rádiójukat, holott ott nem igazán volt terrorveszély.)

Talán egy olyan kampány is segítene, amely a saját nyelvükön emlékeztetné az iszlám negyedek lakosait: "Ártatlan emberek megölése gyilkosság. A gyilkosok pedig nem kerülnek a mennyországba.")

Szomorú, hogy a háború és terror elől menekülőkhöz terroristák is hozzákeveredtek. De emiatt nem kell lemondanunk az áldozatok megsegítésének keresztény kötelességéről. Felvetődött viszont, hogy a hadra fogható fiatal férfiakat vissza lehetne fordítani, és hadsereget lehetne szervezni belőlük az Iszlám Állam elleni harcra.

Fenn lehet-e tartani ebben a helyzetben a demokratikus jogokat? Igen. A fent említett korlátozásokkal. Legyen szabad a sajtó és az internet (de a terrorra való szervezéseket figyelni kell), maradjon meg a gyülekezési szabadság (de a terrorista-gyanús részvevőket nem szabad beengedni a tömegrendezvényekre), legyen vallásszabadság (de minden propagandát ki kell szűrni).

Nem szabad megengedni az államnak, hogy a terrorveszélyre hivatkozva diktatorikus rendelkezéseket vezessen be (hogy ennek mi a következménye, azt ma látjuk Törökországban, és ez várhat ránk is). Idézzük fel a második világháború képeit. Akkor nagy hadseregek harcoltak egymás ellen, frontok mentén, de a hátországban kommandók és partizánok is tevékenykedtek. Járőrök cirkáltak az utcán, mindenkit igazoltattak. Ettől függetlenül Nagy-Britanniában, az USÁ-ban és a meg nem szállt országokban még működhetett a demokrácia. Takaréklángon. A rendőrök, katonák fokozott jelenlétét el kell tudni viselnünk. Ráadásul egyelőre nem jut elég figyelem a stratégiai objektumok, a kulcsfontosságú üzemek vagy a közlekedési infrastruktúra védelmére, holott bármikor újra végrehajtható egy olyan szimbolikus támadás, mint a Világkereskedelmi Központ lerombolása. Már kezdjük megszokni a beléptető kapukat. Sokkal több ilyenre lenne szükség, és sokkal több térfigyelő kamerára. Háború van. (Ha úgy vesszük, ez a harmadik világháború. Háború a világ jövőjéért.) Nem tehetünk úgy, mintha béke lenne.

Publicisztikai írásaim

Magyar menü