A férfi hetvennyolcéves volt, és a nő is elmúlt már hetven. Régóta ismerték egymást, a nőnek tetszett a férfi, de nem úgy alakult az élet, hogy egyszer is lefeküdtek volna. A vonzalmuk megmaradt emléknek. Olyan emléknek, amely mindazonáltal még mindig képes megdobogtatni a szívüket. És nem is lett volna folytatása dolognak, ha nem találkoznak össze a villamoson.

Pali bácsi Budapesten, egy idősek otthonában lakott, azt csak ritkán hagyta el. Rózsika Balmazújvárosban élt, de ezúttal Pesten járt, egy egykori iskolatársát látogatta meg. Nagyon megörültek egymásnak, és akkor megbeszélték, hogy legközelebb a Nyugati pályaudvar közelében beülnek egy kávézóba, hogy felidézzék az évtizedekkel korábban történteket.

Rózsika megérkezett, az öreg felugrott, kezet csókolt, és belemerültek az édes emlékekbe.

A beszélgetést nem írom ide, mindenki elképzelheti magának, hogyan szakadnak fel az érzelmek két idős emberben, akiknek nem adta meg a sors, hogy kiéljék szenvedélyüket - és az azóta is parázslik a szívükben és egyéb helyeken.

Amikor már befejezték, Rózsika rejtelmesen elmosolyodott, és elővett egy borítékot. Kinyitotta, de mielőtt átadta volna, mélyen a férfi szemébe nézett.
- Gondoltam, ezt odaadom. A régi idők emlékére.

Egy fekete-fehér fotó volt. Amatőrfénykép. Rózsikát ábrázolta, méghozzá ruha nélkül, egy tengerparton.

- Harmincéves voltam akkor, és egy társasággal nyaraltunk Jugoszláviában. Te már nem láthattál így. Szeretnélek megajándékozni az akkori énemmel. Legalább a látvánnyal. Tetszem?
- Nagyon - sóhajtott a férfi, és úgy érezte, mindjárt sírva fakad. - Gyönyörű voltál. Illetve vagy.
- Ne erőlködj. A test megöregszik. Szerettem volna megmutatni neked. Ezt tedd el, és amikor megnézed, képzeld magadat mellém.
- Én már nem is merek ilyesmire gondolni. De gyönyörködni fogok benned. Nagyon kedves vagy, hogy gondoltál rám.
- Most már csak így tudok neked tetszeni - mondta Rózsika, és szeretettel nézte a férfit.
- Istenem, milyen tökéletes test - mormolta az öreg, és a fotót az ajkához emelte.

Az asszony egy ollót vett elő a ridikülből.

- Most, hogy láttad, hogy én vagyok a képen, ki kell vágnom belőle az arcot. Tudod, ha mások kezébe kerülne...
- Igen, megértem. De ezekből a gyönyörű mellekből, a combokból és ebből a puszilnivaló kis bozótból magam előtt tudom látni az egész nőt. A szeretett nőt.

Rózsika még néhány pillanatig várt, hogy a férfi az egész képet is emlékezetébe vésse, azután elvégezte a műtétet. A V alakban kivágott papírdarabot visszadobta a ridikülbe.

- Most megint nem láthatjuk egymást egy darabig, mert a jövő héttől be kell feküdnöm a kórházba. De tudod, mit? Adok még neked valamit. De ehhez ki kell mennem a mosdóba.

Két perc múlva már jött is vissza. Amikor visszaült, egy összehajtogatott ruhadarabot vett ki a táskából.

Pali bácsi csak nézte, aztán elpirult.
- Milyen jószívű vagy! Az én koromban ez tényleg olyan, mintha nekem adtad volna magad.
- Egy bizonyos értelemben neked is adtam - mondta az asszony.
- És most nem fogsz felfázni? - kérdezte a férfi.
- Majd keresztbe teszem a lábam - mondta a nő.

Aztán elhallgattak, és csak nézték egymást, nagy-nagy szeretettel.

Végül Rózsika felállt. Sietnie kellett, hogy le ne késse a vonatot.