1. kép

Az Úr fekszik egy díványon, szunyókál. Mögötte az angyalok a zümmögő kórust zümmögik a Pillangókisasszonyból.

Lucifer: Belép. Körbejárja a színpadot, majd megáll az Úr mellett.

Na? Hogy megy? Már évezredek óta csak fekszel. Azóta, hogy megteremtetted a világot, igazából nem történik semmi.

Az Úr: Felül a díványon, megdörzsöli a szemét.

Minek kéne történnie? Nem látod, hogy minden tökéletesre sikerült?

Lucifer: Ami tökéletes, az unalmas. Ha mindennek tudod a végét, semmin sem tudsz meglepődni. Izgalom nélkül pedig még a te létezésed is mit ér?

Az Úr: Gondolkodik. Először visszadől, de néhány másodperc múlva újra felül.

Mondasz valamit. De hogyan tehetném érdekesebbé a világot?

Lucifer: Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak a nagy műbe, de én speciel hozzáadnék egy tényezőt, amit majd a távoli jövőben úgy fognak nevezni, hogy véletlengenerátor.

Az Úr: Hát az meg micsoda? Nem emlékszem, hogy ilyet teremtettem volna.

Lucifer: Éppen erről van szó. Nem is neked kell megteremtened, hanem az embernek. Ádámnak és Évának. Bár az asszony még sokáig nem szólhat bele a dolgok alakulásába.

Az Úr: Konkrétan?

Lucifer: Állíts csapdát az ember elé! Tedd lehetővé, hogy elbukjon! Aztán majd boldogul, ahogy tud. És ahogy csetlik-botlik, még téged is meg fog lepni a rögtönzéseivel, a találékonyságával.

Az Úr: A találékonyság már benne van. De nem működik.

Lucifer: Persze. Ha nincs probléma, nincs problémamegoldás. Mert - ahogy majd egy bajszos, pipás ember fogja mondani - nehézségek azért vannak, hogy leküzdjük őket.

Az Úr: És milyen lenne az a csapda?

Lucifer: Most ez a két szerencsétlen ott sunnyad az Édenkertben, naphosszat csak bámulnak maguk elé, és nem csinálnak semmit.

Az Úr: Ez igaz. Még ahhoz sincsen eszük, hogy szerelmeskedjenek, mint az állatok. Nem tudják, hogy mi mire való.

Lucifer: Helyezz el a kertben két fát! Tulajdonképpen egy is elég lenne, de csak hogy szimmetrikus legyen. Az egyik fa legyen az örök élet fája, a másik meg a tudásé.

Az Úr: És? Ezek még ahhoz is lusták, hogy elmenjenek a fáig.

Lucifer: De ha megtiltod, hogy arról a két fáról egyenek, szöget ütsz a fejükbe, és kíváncsiak lesznek. Különösen az asszony.

Az Úr: Mi lesz, ha az örök élet fájáról esznek előbb?

Lucifer: Nincs eszük, ezért nem tudják, hogy az örök élet fájának gyümölcse után már nyugodtan beleharaphatnának a másik fa gyümölcsébe is. Szerintem a tudás fáját választják. És akkor mindenféle érdekes dolog az eszükbe jut, te kirúghatod őket a Paradicsomból, hadd boldoguljanak egyedül. És majd mindenre rájönnek, de minden megoldással új problémákat okoznak. Mi pedig röhögünk rajtunk.

Az Úr: Az én teremtményeim tökéletesek, azokon nem lehet röhögni.

Lucifer: Fogadjunk!



2. kép

Ádám: Fekszik a hátán, egy fügefalevelet babrál.

Éva: Mondtál valamit?

Ádám: Dehogy mondtam. Nézem ezt a levelet. Semmire se jó. Az Úr egy csomó ilyet teremtett.

Éva: Beszélgessünk!

Ádám: Miről? Még nincs is témánk.

Éva: Tegnap találkoztam egy kígyóval. Képzeld, megszólalt.

Ádám: Hallgat.

Éva: Ezt nem hiszem el! Ha még a kígyók is beszélnek, te miért nem tudsz valamit mondani?

Ádám: Beszélgess a kígyóval!

Éva: Valami nagyon érdekeset mondott.

Ádám: Tovább hallgat.

Éva: Azt mondta, hogy a két fának olyan gyümölcsei vannak, amelyek az Úrral tehetnének egyenlővé minket. Mindent tudnánk, és örökké élnénk.

Ádám: Tudtommal most is örökké élünk.

Éva: Ezt nem tudhatjuk biztosan. Még semmit sem tudhatunk biztosan. Épp ezért szerintem először a tudás fájáról kellene ennünk.

Ádám: Az Úr majd jól a seggünkre ver.

Éva: Ne légy már olyan gyáva! Egy férfinak erősnek és bátornak kellene lennie.

Ádám: Hát válassz magadnak egy oroszlánt.

Éva: De ostoba vagy! Ezért kellene a tudás fájáról enned. Hogy legyen egy kis eszed.

Ádám: Nem hagynád végre abba?

Éva: Nem hagyom. Addig fogom rágni a füledet, amíg bele nem egyezel.

Ádám: Kelletlenül feltápászkodik.

Na jó. Ezt már nem bírom tovább hallgatni. Hol van az a fa?

Lucifer: Feltűnik a sarokban, és mint egy idegenvezető, esernyőt tartva magasra, előre megy, mutatja az utat. Ádám és Éva követik.



3. kép

Ádám és Éva vígan lakmároznak az almából.

Éva: Lenéz a hasa alá.

Jaj! Úgy szégyellem magam!

Ádám: Miért?

Éva: Hát nem látod? Nekem ilyenem van, neked meg olyanod. Ez olyan illetlen!

Ádám: A lába közé nyúl, vakarózik.

Szerintem nincs ebben semmi illetlen.

Meg akarja fogni Éva mellét.

Ezek az almák jobban érdekelnek. Asszony! Bújjunk be a bokorba!

A szín egy pillanatra elsötétedik. Hirtelen mennydörgés hallatszik.

Ádám hangja a bokorból: Húbazmeg!

Az Úr hangja: Ádám! Hol vagy?

Ádám: Kidugja a fejét a bokorból.

Elbújtam.

Az Úr hangja: Aztán miért bújtál el?

Ádám: Mert meztelen vagyok. Éva is. Szégyelljük magunkat!

Kilép a bokorból, ugyanazt a fügefalevet tartva maga elé.

Az Úr hangja: Aha. Talán a tudás fájáról ettél, hogy egyszeriben így megokosodtál?

Ádám: Éva volt!

Éva: (suttogva) Te szemét!

Az Úr hangja: Csalódást okoztatok nekem.

Lucifer: Megjelenik a színpad sarkában, felfelé néz, és kifelé mutat.

Az Úr hangja: Kifelé!

Éva: Ezért az apróságért? Hát nincs neked még elég gyümölcsöd? Miért éppen az kell, amit megettünk?

Az Úr hangja: Asszonynak hallgass a neve.

Ádám: Bólint, és a kezét Éva szájára teszi.

Lucifer: Vigyorogva dörzsöli a kezét.

Az Úr hangja: El kell hagynotok az Édenkertet. A kijáratnál felvehetitek az úti csomagot, egy öltözet ruhát, egy napi hideg élelmet és egy térképet.

Ádám: És ha elfogy a hideg élelem?

Az Úr hangja: Az már a ti gondotok lesz. Ettetek a tudás almájából, ezentúl mindent nektek kell megtalálni, kitalálni, feltalálni. Ezennel megszűnik a koszt-kvártély, Ádám a homloka verejtékével keresi meg a kenyeret, Éva pedig fájdalommal szüli meg a gyerekeket, és mindenben a férjének kell engedelmeskednie. Mert látjátok, mi lesz, ha ez fordítva történik.

Éva. Sír.

Uram, uram! Bocsáss meg nekem. Nem tudtam, mit cselekszem.

Az Úr hangja: Hallgat.

Ádám: Gyere, ezt elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyon. Már késő. Valami hajlékot kell keresnünk, mire lemegy a nap.

• Színművek