Amikor eljött az ideje, Aranysárkány, a jó fizikai felépítésű versenyló, Grünhaber Zsigához, a híres zsokéhoz került. Zsiga sokat dolgozott a lóval, mert nagy lehetőséget látott benne. De a versenyen a ló rendszerint visszafogta magát, nem adott ki magából mindent, hiába ütötte-verte a gazdája, valahogy ellenállt. Zsiga már azon volt, hogy lemond a lóról, de még egy utolsó versenyre benevezett.

Ez a nap sem kezdődött jól. Aranysárkány a szokottnál is idegesebb volt. Amikor elkezdődött a verseny, a ló hirtelen felágaskodott, és mivel ez annyira váratlanul történt, a zsoké a földre pottyant. A ló azonban nekiiramodott, és csakhamar felzárkózott a többiekhez. Zsiga hiába ordítozott és integetett, már nem tudott mit tenni. A segédek megpróbálták elkapni Aranysárkányt, de mivel a ló a boly közepére küzdötte fel magát, sehogyan sem tudták elérni.

Ez így ment. És amikor jött az utolsó kör, Aranysárkány hirtelen az élre vágott. Teljes erővel száguldott, a többiek csak a farát láthatták.

Aranysárkány három lóhosszal nyerte a versenyt. Aztán odabaktatott Zsigához, aki még mindig nem tért teljesen magához. Megbökte a nagy busa fejével, és még meg is nyalta az orrát.

A versenyt megóvták, hiszen a zsoké nélkül Aranysárkánynak kisebb terhet kellett cipelnie, mint a többieknek, a győzelme tehát teljességgel szabálytalan volt.

Ettől kezdve viszont a versenyek előtt Zsiga letette a pálya szélére a lovaglóostort, és a csodaló magától futott. Mint az agarak a műnyúl után. Mert a sport ott kezdődik, ahol véget ér a kényszer.