Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép és okos fiatalember, akit történetesen Ujházi Jakabnak hívtak. De nagyon szép és helyes fiú volt ám, akit igen megnéztek a lányok, már a gimnáziumban is. Meg a tanítóképzőben is, ahol a képesítését megszerezte. A főváros egyik jó hírű általános iskolájába került. Namármost tudni való, hogy a pedagógus pályán igen nagy többségben vannak a lányok. Nem csoda, hogy Jakabot minden kolléganője megkedvelte.

A kedvelés talán nem is pontos kifejezés. Megszerették, megkívánták, meg akarták szerezni maguknak. Ha nem is voltak bele mindnyájan szerelmesek, legalább el akarták happolni mások elől. Először azért, mert még szűz volt, utána pedig azért, mert feltételezték, hogy a sok hódításban kikupálódott, már nem kell neki sokat magyarázni.

Így hát Jakab sorra kapta a célzásokat, a sokat ígérő pillantásokat, időnként hozzáértek, váratlanul megfogták a kezét vagy a vállát. Jakab végtelenül udvarias fiatalember volt, senkit nem utasított el, mindenkinek szépeket mondott, és a szavai és a sok simogatás nyomán (a simogatásnak, ölelésnek nagymestere volt!) csak úgy parázslottak az asszonyszemek.

Az volt a bökkenő, hogy Jakab mindig csak addig jutott el, hogy beleszeressenek, de az ágyig sohasem. Ez nem volt véletlen. Ugyanis születésétől fogva aszexuális volt, azaz maga a nemi aktus nem is érdekelte. A nők érdekelték, mindenkinek szeretett örömet szerezni, de a hódításai a kölcsönös szerelmi vallomásokkal be is fejeződtek. Nem a testük kellett, hanem a szívük. És senkivel sem szakított. Mindig a hölgyek unták meg a terméketlen viszonyt. És akkor rögtön ott termett egy másik. Jakabot kézről kézre adták, és ez annak is felkeltette a kíváncsiságát, akinek a fiatalember nem volt igazán a zsánere.

Jakabnak különleges képessége volt arra, hogy a csalódott hölgyek, a férjüket megunt szeretők ne tudjanak rá haragudni. Ha szexet nem is kaptak tőle, odafigyelést, kedves szavakat, apró ajándékokat igen, és ez volt, ami a leginkább hiányzott nekik.

Így teltek, múltak az évek. A tantestületben minden kolléganő igyekezett tetszeni Jakabnak, miatta szépítkeztek, miatta vásároltak új ruhát, és izgatottan figyelték a férfi reakcióját. Nem is volt semmi baj egészen addig, amíg meg nem üresedett az igazgatói állás. Minden kolléganő őt javasolta, nem szűntek meg dicsérni, annyira, hogy az a tankerületben is feltűnt. Arra gyanakodtak, hogy itt valami titkos suskus zajlik, biztosan pénzekről is szó van, szabálytalanságok lehetnek, amiket kéz kezet mos alapon akarnak eltussolni. És amikor néhány munkatársa érzékeltette, hogy némi jövőbeli fizetésemelésért mi mindent megtennének, Jakab is észbe kapott. Az ő igazgatói kinevezése felborította volna a nőkkel kialakult kényes egyensúlyt. Ezért ő maga kezdeményezte, hogy helyezzék át egy vidéki iskolába.

Egy olyan kis településre került, ahol az iskolában összesen harminkét diák volt és egy Jakabnál húsz évvel idősebb, a nyugdíj mellett is tovább dolgozó öregasszony, aki minden tárgyat tanított. Rozikának hívták az asszonyt, de mivel igen rossz volt az egészségi állapota, a háta mögött Rozzant Rozinak csúfolták. A fiatalembert nagy örömmel fogadta, és Jakab természetesen őt is egyhamar levette a lábáról.

Még egy év sem telt el, és a két pedagógus összeházasodott. Papot egy 30 kilométerre lévő faluból kellett hívni, mert közelebb nem volt. A lakodalom helyett csak egy ebédet tartottak, a helyi kocsmában, a házaspár egész rokonsága elfért egy 6 személyes asztal körül.

Este aludtak együtt először életükben. Rozika rendkívül idegesen bevallotta a nagy titkát:
- Nagy szégyen ez manapság, de vénségemre még szűz vagyok.
- Semmi baj - mondta Jakab. - Én is szűz vagyok.
- Akkor most mit csinálunk? - kérdezte Rozika.
- Semmit. A nászéjszakát átugorjuk, és rögtön elkezdjük a közös életünket. Szex nélkül.
- De neked nem hiányzik, hogy asszonnyal háljál? - kérdezte aggódva Rozika.
- Nem. Sok nővel volt már dolgom, de mindig egy ilyet akartam feleségül venni.
- Szex nélkül is szeretsz?
- Persze. Meglásd, boldogan élünk majd, amíg meg nem halunk.

És így is lett. Azaz Ujházi Jakabné tavaly meghalt, de a fiatal özvegyember lelkiismeretesen ápolja az emlékét, nemrég kezdeményezte, hogy a kis falu egyik kis utcáját róla nevezzék el.