Mándy Gábor

Baloldali vagy demokratikus

(Az Élet és Irodalomnak küldött olvasói levél szövege, 2014. okt. 8.)


Kovács Zoltán az ÉS 2014. október 3-iki számában számonkéri Tóbiás Józseftől a főpolgármesteri jelöltséggel kapcsolatos határozott állásfoglalást, és lesújtó (de tegyük hozzá: szomorúan igaz) képet fest az MSZP stratégiájáról, taktikájáról, jövőképéről, intellektuális háttereréről. Úgy érzem, ezzel az ellenzékkel már nem érdemes tovább bajlódni, egy gyökeresen új, a szűken véve baloldali helyett egy széles demokratikus összefogásra van szükség.

Szögezzük le: a "baloldali" nem feltétlenül demokratikus (gondoljunk Leninre), a "demokratikus" azonban szükségszerűen egyben baloldali is, hiszen az egész társadalom érdekeit figyelembe veszi, így az elesettekre is tekintettel van.

A Fideszt baloldalról aligha lehet legyőzni, hiszen - rajta tartva kezét az állami költségvetésen és a Magyar Nemzeti Bank valutatartalékain is -, bármikor tud olyan intézkedéseket hozni, amelyek rövid távon szimpatikusak a szegények szemében. Elég itt utalni a rezsiharcra, amely csak attól lett "harc", hogy Orbánék szerint ezt sokan ellenzik. Valójában senki sem harcol a rezsi csökkentése ellen, csak csóválják a fejüket, hiszen ez az út a gazdasági katasztrófába viszi az országot. A Fidesz nem jobboldali (legfeljebb egy nagyon szűk értelemben, hiszen nem egy társadalmi osztály, hanem egy haveri társaság érdekeit védi, és semmiképp sem a jobboldali vagy konzervatív értékrend alapján), viszont teljes mértékben antidemokratikus. Ezért a harcot is ebből az irányból érdemes felvenni ellene.

Egy magyarországi Demokrata Párt felvetése azért időszerű, mert az egyes pártocskák mozgástere leszűkült, a társadalmi bázisuk összemosódott, tulajdonképpen táboruk nincs is, csak vezetőségeik vannak. És ezek a párt nélküli pártvezetők egymással marakodnak a nem létező koncon. Ezzel szemben egy Demokrata Párt magába foglalhatná az egész demokratikus ellenzéket, és néhány év alatt a Fidesz váltópártjává válhatna.

Mi kell ehhez? Minden jelenlegi pártvezetőnek háttérbe kellene vonulnia, és alárendelnie magát a közös érdeknek. Amikor és ahogyan ennek az uniós pártnak az ötletét Gyurcsány Ferenc a legszélesebb nyilvánosság előtt felvetette, az önkéntelenül is sugallta, hogy ennek az összevont pártnak ő lenne a vezetője. Nem lehet. Ő nem lehet. És nemcsak Őszöd miatt (amely évtizedekre ráégett), hanem a számtalan kapkodó, át nem gondolt döntése miatt sem. Ő ugyan valószínűleg a legtisztességesebb hazai politikus, de az ismétlődő ügyetlenségei miatt nem kerülhet többé döntéshozói funkcióba. (Egyszer ezt úgy fogalmaztam: a demokratikus összefogásnak a motorja lehet, de a zászlaja nem.) Maga a felvetés értelmes és időszerű, de Gyurcsány személye miatt az első pillanatban kisiklott.

Az új párt megalakítása nem történhet a jelenlegi pártstruktúrák automatikus összeolvasztásával. Az alapoktól kell építkezni. Meg kell vizsgálni, hogy a magyar társadalom mely rétegeinek milyen érdekképviseletre van szüksége. Ez alapján lehet kigondolni a párton belüli frakciókat(platformokat vagy tagozatokat). Nyilvánvaló, hogy kell egy szociáldemokrata-munkásképviseleti összetevő (némileg hasonlítva a mai MSZP-re, a század eleji Szociáldemokrata Pártra és egy kapitalistabarátibb Munkáspártra), kell egy nemzeti összetevő (ez hazafias lenne, de nem irredenta, és semmiképp sem rasszista), kell egy vallási összetevő (ez minden vallás értékrendszerét védelmezné), egy konzervatív összetevő (a hagyományos értékek alapján) és egy reformer összetevő (amely biztosítaná az állandó megújulást). Ezekbe a szervezeti egységekbe a nulláról indulva lehetne belépni, amikor nem számít, hogy ki mi volt azelőtt. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ez oldaná meg Lendvai Ildikó és Kunhalmi Ágnes dilemmáját is, akik láthatóan nem találják a helyüket a jelenlegi pártok között.) A pártvezetők tapasztalataira természetesen szükség van, de nem az elvtelen alkuk terén, hanem a kapcsolatépítésben. A csoportvitákat a párton belül kellene megvívni, és a kollektív elnökség a közös álláspontot képviselné.

Győzhetne-e egy ilyen egységes demokratikus párt 2018-ban? Az attól függ, hogy a fentiekben vázolt kereteket milyen minőséggel tudja megtölteni - emberi és szervezeti értelemben.

Mi legyen a jelenlegi pártokkal? A Demokratikus Koalíció egy szocialista pártból kivált platform, amely külön párttá válva most mintha sikertelen kísérletet tenne az anyapárt bekebelezésére. Az Együtt-PM eleve kérészéletű képződmény, a Lehet Más a Politika is eladhatatlan válságtermék, nem is beszélve a nyugdíjasok érdekvédelmi szervévé változott Szociáldemokrata Pártról. Egyedül az MSZP a "brand" (sokan hangoztatják, hogy a családjukban mindenki "a szocikra" szavaz), de bizony ennek is lejárt az ideje. (Gondoljunk olyan eltűnt pártokra, mint a Kisgazda Párt, a Magyar Demokrata Fórum vagy a MIÉP). Igaza volt Szekeres Imrének, amikor nemrég felvetette, hogy a Szocialista Párt bázisán új pártot kellene létrehozni. Új pártot kell létrehozni, de az egész demokratikus ellenzék bázisán. Csak ennek van értelme. Csak így van értelme. A jelenlegi ellenzéki pártoknak a múzeumban és a történelmi tankönyvekben van a helyük.

Ha majd ez a Demokrata Párt képviselőket küldhet az Európai Parlamentbe, vajon melyik frakcióba ülhet? Legyen ez a holnap gondja.


  • Nem közölt olvasói levelek
  • Publicisztikai írásaim
  • Magyar menü