Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény halász. Egyedül élt a falu szélén, egy vityillóban. Már napok óta hiába ment ki a tó partjára, semmit sem fogott. Tisztára úgy, mint az Öreg halász a tengeren.

De az egyik napon csoda történt. Egy szép nagy, aranypikkelyes hal akadt a hálójába. Már a látványa is beindította a szegény ember gyomornedveit. A hal még a levegőben volt, de a halász már azon töprengett, hogy mi legyen belőle: paprikás vagy halászlé. De még a hal alig pottyant bele a vödörbe, mikor újabb csoda történt: emberi nyelven (valószínűleg oroszul, de lehet, hogy magyarul, ebbe nem érdemes belemenni) megszólalt, és azt mondta a halásznak: "Ejh-uhnyem, halász koma, téged nagy szerencse ért. Nehogy megpróbálj megenni, mert bennem sokkal több örömed telik majd, mint egy sima vacsorában."

A halász pislogott, mert még nem találkozott olyan hallal, amelyik nemcsak beszélni tudott, de még a szándékait is olyan alaposan megérezte. "Mi-mi-miért, te ki vagy?" - kérdezte dadogva, és ezt megbocsáthatjuk neki.

"Azért galambocskám - folytatta a hal -, mert én nem egy egyszerű hal vagyok. Látod, a pikkelyeim is aranyból vannak. Én vagyok a lenti halak között a főnök, ugyanis különleges képességeim vannak.

A hal elhallgatott egy pillanatra, de mivel a halász csak bamba szemekkel bámult rá, hozzáfűzte:

"Gyorsan kívánj hármat, és én teljesítem. Csak dobj vissza a tóba, mert ez a koszos vödör nem illik hozzám."

A halász agyában fény gyúlt, és azt mondta. "Na hát ha ilyen csudákat tudsz csinálni, akkor változtasd át ezt az otromba talyigát egy Toyota terepjáróvá!"

Alig mondta ki, a terepjáró már ott is volt, a talyiga pedig eltűnt. "Hű, ennek a fele se tréfa" - gondolta a halász, és nagyon törte a fejét, mit kérjen még a haltól.

"A második kívánságom: legyen itt egy gyönyörű szép nő!"

A halász csak pislantott egyet, és a terepjáróban már ott ült egy lenge öltözetű fiatal hölgy, és feléje integetett: "Hello, darling, how are you!"

És ekkor a halászban belül megpattant valami. Már csak egy kívánsága maradt. Mit kívánjon még? A hölgyikének biztosan nem halra van szüksége, hanem szép ruhákra, pénzre, külföldi utakra, empire stílusú szobabútorra. Ezeket bizony nem könnyű biztosítania egy szegény halásznak.

Addig törte a fejét, mire eszébe jutott a megoldás. Így szólt az aranypikkelyes halhoz: "Szeretném, ha ezentúl minden kívánságot teljesíteni tudnék, egy pillanat alatt. Úgy, mint te."

Na, így is lett. Az aranyhal kiugrott a partra, és átváltozott szegény halásszá, beugrott a Toyota terepjáróba, átölelte a gyönyörű szép nőt, és elhajtott. A halász pedig egyszeriben a tóban találta magát, átalakult aranyhallá, és ismerkedett a nedves környezettel. A közönséges halak ajnározták, felnéztek rá, körbeúszták, hozzádörgölőztek, és egy aranyos pici hal azonnal elkezdett ikrákat lerakni a számára.

És ez így telt hetekig, hónapokig. Hősünk újra és újra megpróbált a visszaváltozni, de kiderült, hogy csak mások kívánságait képes teljesíteni, ezzel pedig semmire sem ment.

Időnként ki-kiugrott a vízből, de nem látott halászokat. Egy nap viszont a szemébe ötlött egy luxushajó, amelynek fedélzetén jól öltözött hölgyek és urak sétálgattak. Közelebb úszott, és egyszer csak meglátta régi önmagát, ugyanazzal a csinos hölgyikével a karján, aki az ő második kívánsága volt. Ettől úgy elkeseredett, hogy többé nem jött fel a felszínre, és annyira depressziós lett, hogy nemsokára felfalta egy cápa.

A tanulság: sohasem szabad túl nagyot kívánni, mert nem biztos, hogy úgy teljesül, ahogy elképzelted.