- Igen, igen - mondta a pszichiáter. - Ez bizony depresszió.

- Súlyos? - kérdezte a hölgy.

- Nem. De felírok magának egy antidepresszánst.

- Ez milyen gyógyszer? - lepődött meg a hölgy, amikor átvette a cetlit. - Ezen csak számok vannak.

- Igen. Ez egy humán antidepresszáns telefonszáma. Ezt ő tudja a legjobban kezelni. És eddig még mindenki meg volt vele elégedve.

- Átküld egy másik orvoshoz?

- Profi kedélyjavító. Bízzon benne! Már több páciensemet visszahozta a normális életbe.


A hölgy egy napig hezitált, de a második napon felhívta a számot.

Barátságos férfi hang válaszolt. Megbeszélték a találkozást. Furcsa volt, hogy egy gyorsétteremben volt a randevú, de hát a pszichiátria útjai kifürkészhetetlenek.

- A nevem Steinhofmeister Márton - mondta a férfi. - De maga csak hívjon Mártonnak.

- Jó. Akkor én is bemutatkozom. Ujfehértói Matild. Röviden: Matild.

Mind a ketten elmosolyodtak.

- Kedves Matild, mondja el, mit érez. Már amennyire lehetséges ezt elmesélni egy vadidegennek.

- Hát, élhetetlen az életem - kezdte a hölgy. - Pont olyan, mint amit Tisza Kata írt az egyik könyvében.

- Tisza Kata? A celeb?

- Úgy is lehet mondani. Az írónő. Nagyon jó. A könyv címe: Doktor Kleopátra. Érdemes elolvasni.

- Rendben. Megígérem, hogy elolvasom. És majd a könyvet is megbeszélhetjük. De most mondja el a saját érzéseit!

- Nem tudok aludni, de ébren se könnyebb. Nem tudok enni, minden ok nélkül fulladok, hányingerem van, fáj a fejem, állandóan szorongok. Nincs kedvem semmihez, már a krimik sem érdekelnek a tévében. Pedig a Columbo hadnagy volt a kedvencem.

- Hm. Azt hiszem, valamiféle örömforrást kellene találnia.

- De doktor úr...!

- Márton - helyesbített a férfi.

- Kedves Márton, milyen örömforrásom lenne nekem?

- A napsütés, a friss levegő, a víz. Ha esik, tegye ki az arcát az esőnek. Élvezze, ahogy a bőrén legördülnek az esőcseppek! Éljen a jelenben! Az adott pillanatban.

- És ha ez sem segít?

- Meg kell próbálni. Előbb-utóbb elkezdi majd észrevenni a jó dolgokat. Hol dolgozik?

- Egy könyvelői irodában.

- Nincs konfliktusa a főnökével?

- Nincs különösebb.

- Nem dolgozik túl sokat?

- Hát, van, amikor nagyon sok a munka. De bírom.

- Nem volt valamilyen nagy veszekedése mostanában valakivel? Nem csalódott a barátjában vagy a barátnőjében?

- Barátnőim nincsenek. De van egy pasim. Illetve hol van, hol nincs. Misinek hívják. Egy időben azt gondoltam, hogy az élettársam, de nem. Akkor jön, amikor szüksége van rám, de amikor nekem kellene, akkor nem ér rá. Művész. És nagyra hívatott. Legalább is szerinte. Igen, gyakran veszekszünk. Pontosabban ő kiabál velem, néha kezet is emel rám. De nem tudom kidobni. Hozzászoktam. Amikor hajlandó szeretni, akkor nagyon szeret. De erre hetekig, néha hónapokig kell várnom.

- Jó az ágyban? - kérdezte a férfi.

- Igen. De nem csak ezért szeretem. Valahogy elbűvölt. Legalábbis az elején. Függővé váltam.

- Azt hiszem, lazítania kellene ezen a függőségen.

- Csaljam meg?

Márton elmosolyodott. - Nem feltétlenül. De elköltözhetne valahová, valakihez. Mondjuk, vidékre.

- De ott is csak rá gondolnék.

- Na persze. Az elején. De a lelki eltávolodáshoz még mindig a fizikai eltávolodás a legjobb út. Költözzön el, és ne mondja meg neki, hogy hova megy.

- Akkor vérig sértődne. És talán az egész lakást szétverné.

- Ne engedje be a lakásba!

- Van hozzá kulcsa.

- Cserélje le a zárat!

- Fellármázná az egész házat.

- Na és? Legalább mindenki megtudná, hogy már nem jöhet oda. De a kérdés az, hogy magának nagyon hiányozna-e.

- Testileg biztos. De elsősorban attól félek, hogy valami kárt tesz magában.

- Nyugodjon meg, az ilyenek nem bolondok kárt tenni önmagukban. Mi lenne, ha összehozna vele?

- Hát, ez lehetetlen - mondta Matild. - Biztosan nem egyezne bele.

- Nem is úgy gondoltam. Beszéljen meg vele randevút egy nyilvános helyen. És én is ott lennék a közelben. Csak szemügyre szeretném venni. Ha ez betegség, akkor a kórokozót is látnom kell.

- Hát... ez elég nehéz dolog. És mi van, ha rájön? Hogy ezért hívtam oda?

- Próbálja meg! Legfeljebb nem sikerül. Mit veszítünk vele?

Matild megígérte, hogy elgondolkozik ezen.

- Rendben - mondta a férfi. - Akkor meg is volnánk.

- Vége? - lepődött meg a hölgy. - És mennyit fizetek?

- Kifizetheti ki a kávémat - mondta a férfi.

- Ennyi?

- Igen. Ebben a szakmában én vagyok a legolcsóbb.

- És mikor jöjjek legközelebb?

- Amikor tud. Én egyszerre egy pácienset kezelek. Most csak magát.

- A jövő héten jó lesz?

- Persze. De akár holnap is jöhet. Gondolom, naponta egy kávé nem vágja földhöz.

- Ez hihetetlen - mondta a hölgy. - Hogy ilyen is van.

- A világ sokkal változatosabb, mint ahogy gondoljuk - mondta a férfi.


Eltelt egy nap, és a hölgy újra jelentkezett. Megbeszélték az újabb találkozást. Most is ugyanott. De ezúttal a kávé után felmentek a férfi rendelőjébe.

Hát, az nem nagyon nézett ki rendelőnek. Volt egy dívány, és egy kanapé, kényelmes háttámlákkal. Mielőtt Matildot hellyel kínálta volna, Márton odahívta magához.

- Most egy öleléssel kezdjük. Lazuljon el, képzelje el, hogy kislány, és az anyja vagy az apja öleli meg. Érezze meg a maga felé áramló szeretet-energiát!

Matild ezt furcsának találta, de engedett a felszólításnak. Amennyire tudta, átadta magát ennek az érzésnek. Tíz-tizenöt másodpercig álltak így, akkor Márton leültette Matildot a kanapéra. Ő maga egy karosszékben foglalt helyet.

- Milyen érzés volt? Nem volt nagyon fura? - kérdezte.

Matild egy pillanatig töprengett a válaszon. - Az első pillanatban egy kicsit megijedtem. Ilyet nem szoktak csinálni az orvosok. Misi meg egyáltalán nem ölel, őt csak a nyers szex érdekli.

- Mindenki másképp csinálja - jegyezte meg a férfi. - És aztán?

- Aztán már minden rendben volt.

- Remek. Tudja, kedves Matild, az érintésben nagyon sok potenciál van. Ha szeretettel csinálják. Csak az emberek nem mernek élni vele. Vagy visszaélnek. És mi van Misivel? Lehet szó a közös találkozásról?

- Misit azóta nem láttam. Most csatangol. Ki tudja, mikor bukkan fel megint.

- És nagyon hiányzik?

- Néha. Az ágyban.

- De azt mondta, néha sokáig nem is ér magához.

- Így van. De aztán egyre jobban kellene.

- A szex?

- Az is. De a szaga is. Teljesen betölti az orromat, és ilyenkor is érzem. Ha nem is a szagát, de a szagának a hiányát.

- Megértem - mondta Márton. - De ezt ki kell bírnia. Érintsen meg másokat. Nemcsak engem, hanem kutyákat is a téren. A fák leveleit, a sima köveket a folyóparton. Éljen intenzívebben!

Matild bólintott. - Igen, értem, csak még nem nagyon sikerül.

Még egy ideig beszélgettek, aztán Márton ölelésre tárta ki a karját. Matild megölelte. Most egy percig így maradtak.

- Tudja, abban a regényben is van egy pszichiáter vagy mi, aki érintéssel kezeli a betegeit - mondta Matild. - De a hősnő azt gusztustalannak találta. A maga ölelése egyáltalán nem gusztustalan.

- Ez is az embertől függ. És a szándéktól. Én segíteni akarok magán.

Ez így ment még jónéhány "kezelésen" keresztül. Matild mesélt, és előtte meg utána következett az ölelés. Egyre hosszabb ideig. De Márton vigyázott, hogy az érintést ne lehessen félreérteni.

Aztán egyszer Matild azt mondta a telefonban: - Megbeszéltem Misivel, hogy találkozunk. Ugyanott, ahol mi szoktunk. Holnap. Hat óra körül. Ráér?

- Persze. Nálam a páciens az első.

Kíváncsi volt erre a lelki-testi bántalmazóra. A nő elbeszélései alapján biztos volt benne, hogy pszichopata. De neki ehhez is megvoltak a módszerei.

Negyedórával előbb érkezett, mint ők. Matild egy szomszéd asztalt választott, oda ültek le. Márton egy könyvet olvasott, és egy alkoholmentes italt hörpölgetett, kortyonként, hogy tovább tartson.

Misi nem sokáig tűrtőztette magát, eléggé indulatosan beszélt Matilddal, időnként felcsattant. Egy idő után Márton összecsukta a könyvét, fizetett a pincérnek, és megállt az asztaluk mellett.

- Jó napot, uram - mondta udvariasan.

- Maga meg mit akar? - förmedt rá Misi.

- Úgy látom, nem értenek egyet a hölggyel. Van szerencsém felajánlani a szolgáltatásomat.

Misi meghökkent. - Mi maga? Válóperes ügyvéd?

- Nem. Mediátor vagyok.

- Az mi?

- Az egy szakma. Kibékítjük azokat, akik nem értenek egyet.

- Menjen a francba, nekünk nincs szükségünk meditátorra.

- Mediátor. Közvetítő - igazította ki Márton. - És ne haragudjon, de úgy látom, hogy nem ártana, ha az önök közötti nézeteltérést itt most rögtön rendbe tennénk.

- Nekem maga ne tegyen rendbe semmit!

- De szívem - vágott közbe Matild. - Hallgassuk meg az urat! Hátha tényleg tud nekünk segíteni.

- Menjen a pokolba. Igen, maga. Hagyjon bennünket békén, hülye buzi.

- Ezt beszéljük meg! - mondta Márton szelíden, és egyben le is ült hozzájuk harmadiknak. - Mi alapján feltételezi, hogy homoszexuális vagyok? Ön az?

Misi szinte felrobbant. A szája tajtékzott, nem tudott uralkodni magán. Márton szomorúan nézte, majd átadta neki a pszichiáter névjegykártyáját. - Azt hiszem, ön segítségre szorul. Ha már megnyugodott, feltétlenül hívja fel ezt a telefonszámot! Életet menthet.

Misi visszarogyott a székébe, és csak tátogott. Félni lehetett, hogy rögtön megüti a guta.

- Hölgyem, magának azt ajánlom, hogy menjen haza. De előbb írja fel a nevét és címét erre a lapra! Én itt maradok egy kis utókezelésre.

Misi nem tudott magához térni. Matild elsietett, és csak remélni tudta, hogy az esetnek nem lesz szomorú vége. Mindkét férfit féltette.

- Tudja, barátom, ez az állapot idővel súlyosbodik. Maga is jobban jár, ha kezelteti. Higgyen nekem, én már több krízisben lévő beteget mentettem meg. Én tudom, hogy maga nem akar rosszat, de ebben az állapotában nem tudja megítélni, mi a jó és mi a rossz. Ezen könnyen lehet segíteni. Azt még hozzáteszem, hogy a hölgyet ezentúl a rendőrség is figyelni fogja, és ha maga csak a közelébe megy, találnak rá okot, hogy magát lecsukják. És, tudja, van esély rá, hogy éppen homoszexuálisokkal kerül össze a zárkában. Ígérje meg, hogy most egy darabig kerülni fogja a hölgyet!

Misi egy ideig üveges szemekkel bámult maga elé, aztán fáradtan bólintott. Márton meglapogatta a vállát, és távozott.

Matild a következő alkalommal tudta meg, hogy mi történt. És aggódott, hogy mi lesz Misivel.

- Nyugodjon meg, most egy ideig nem fogja zavarni magát. És nem lesz betegebb. Pont fordítva. Talán megérti, hogy a tetteinek következményei vannak, jogi következményei is, és hogy van egy határ, amit nem léphet át.

Aztán folytatták a szokásos kezelést, a beszélgetést és az ölelést. Matild egy alkalommal a férfi vállára hajtotta a fejét, és sírva fakadt, sokáig nem tudta abbahagyni, rázta a zokogás.

- Jól van, jól van, egyszer jó alaposan ki kell sírnia magát - biztatta Márton, és közben szeretettel simogatta a feje búbját.

- Túlságosan elengedtem magam - szabadkozott a nő. - Rettenetesen sajnálom.

- Minden rendben - nyugtatta a férfi. - Csak sírjon nyugodtan. Azért vagyok. Ez része a gyógymódnak.

- Nagyon kedves, igazán - mondta Matild. - Nem fél, hogy magába fogok habarodni?

- Ettől ne féljen - mondta Márton. - Hamarosan helyreáll az egyensúly. Test és lélek, gyógyító és beteg között. Csak engedje el magát!

Az együttléteiknek azonban egyre intimebb légköre lett. Matild őszintén közeledett a férfihoz, ő pedig éreztette vele a szeretetét, de azt is, hogy nem akar visszaélni a helyzettel.

Egyszer Matild kifakadt: - Mit csináljak a szexuális vágyaimmal? Megőrülök, ha nem tudok senkivel szeretkezni!

- Nyugodjon meg, ennek is megvan a módja. Biztosan sokan szeretnék ágyba vinni. Válasszon ki egyet, és menjen fel vele!

- A pasik vagy bunkók, vagy nyálasak - mondta Matild.

- Senki sem tökéletes.

- És ha az ugyanolyan lesz, mint a Misi?

- Csak magán múlik, kedvesem. Gondoljon arra, hogy maga választ, a maga igényei szerint, és először csak egy alkalomra.

- De bele fogok szeretni - aggodalmaskodott a nő.

- Nézze, Misi után már több tapasztalattal rendelkezik. Ne hagyja, hogy elbűvölje a pasas. Ő felajánlja a szolgálatait, maga pedig elfogadja, mert magának is tetszik a dolog. Már ha tetszik. Legyen válogatós!

- És nem fogok belezúgni, mint Misibe?

- Nem. Ha vigyáz.

- És magába?

- Belém sem. Arról nem is beszélve, hogy köztünk nem lehetséges szexuális kapcsolat.

- Miért nem?

- Nem lenne etikus. És én nem vagyok szerelmes természetű.

- Pedig annak látszik. Nagyon megértő velem.

- Én csak a munkámat végzem.

- De nem gondolja, hogy ha lefeküdnénk, az közelebb vinne engem a gyógyuláshoz?

- Ellenkezőleg. Maga teljesen kitárulkozott előttem. Nem élhetek vissza a bizalmával.

- És ezért az intenzív gyógyításhoz elég a napi egy kávé?

Márton elmosolyodott. - A magával való foglalkozás nekem is sokat ad. Feltöltődök.

- Feltöltődik? Amikor magára zúdítom ezt a sok nyomorúságot?

- Igen. Tudja, az is interakció. Amikor szeretet-energiát adok át, magam is kapok. Talán még többet is.

- Nincs felesége?

- Nincs.

- Nem is volt?

- Volt, de ő túlságosan anyagias és követelődző volt. Nem illettünk egymáshoz.

Búcsúzáskor megint összeölelkeztek. És most Matild sokkal tovább maradt Márton karjai között, a fejét is a férfi vállán tartotta.

A következő alkalommal Márton azt mondta a nőnek: - Na, átlapoztam a regényt, a Doktor Kleopátrát.

- És? Tetszett?

- Hát, remélem, a maga esete könnyeb. A hősnővel, Emmával az a baj, hogy habzsolni akarja az élvezeteket...

- De csak azért, hogy újra talpra álljon.

- Na persze. De túlságosan sokat akar. És ez nem sikerülhet. A pokoljárása folytatódik, tovább és tovább, sosem lehet igazán megnyugvása.

- A végén talál egy pornószínészt - mondta Matild.

- Valahogy be kellett fejezni a regényt. Egyébként én is ezt ajánlottam.

- És amit a pszichiáterekről ír? Meg a kuruzslókról?

- Széles a skála. A legrosszabbtól a legjobbig. Megtaláltam az érintéses terapeutát is. De a szerző nem árulja el, miért tartja gusztustalannak a módszert. Maga gusztustalannak tartja, kedves Matild?

- Dehogy! Ezt múltkor mondtam is. Maga nagyon kedves. Nem taszít, hanem vonz. Ezért is vallottam szerelmet a múltkor. Remélem, megbocsátja.

Márton elmosolyodott. - Semmi baj, gyermekem. Ez is normális.

Matild megkérdezte: - Ellentmondana az orvos-páciens viszonynak, ha mostantól kezdve tegeznénk egymást?

- Nem - mosolygott Márton. - Tegezzen nyugodtan. Tegezz nyugodtan!

Matild hirtelen odasimult a férfihoz. Márton átkarolta, de utána folytatódott a kezelés.

- Mi van a fiúkkal? Találtál már valakit? Megtaláltad a magad pornószínészét?

- Az Interneten nézegettem. Egyikhez sincs gusztusom.

- És az utcán? Nem szólítottak le?

- Megnéznek. De semmi.

- Ki kell várni. De a szexen kívül is van sok szép az életben.

És Márton múzeumba, színházba vitte. Elmentek az állatkertbe is, és sokat ácsorogtak a majmok előtt. Ilyenkor Márton is egészen felszabadultan viselkedett.

Amikor táncolni voltak, Matild azt mondta:
- Misinek hiába könyörögtem, hogy menjünk táncolni, sose ért rá. Mindig valami nagyszabású projekten dolgozott.

- Nem baj. Az a múlt volt. Éljünk a jelenben! - emlékeztette Márton.

Egyszer Márton azzal állt elő, hogy menjenek kirándulni.

- Hova?

- A Pilisbe. A HÉV-vel Pomázig, onnan busszal egy-két megállót, aztán gyalog.

- Csak te meg én?

- Igen. De sok turistacsoport is megy minden hétvégén. Hozzájuk is csatlakozhatunk.

Megbeszélték, és egy szombaton kirándultak. A Dobogókőn tettek egy sétát. Leültek egy sziklára, és nézték a hegyeket.

- Képzeld el, hogy olyan kicsik vagyunk, mint a hangyák, és ez a hegy előttünk a Himalája. Minden a viszonyítási alapon múlik.

- Én azt hiszem, végül mégis csak belédszerettem - mondta Matild, és a fejét a férfi vállára hajtotta. - Ez baj?

- Nem veszélyes. De nincs rá szükség. Tudod, nem beleszeretni kell a másikba, hanem megszeretni. Érdek nélkül. Ez a boldogság titka.

- Valaki azt mondta, hogy le kell szakítani minden órának a virágát.

- Horatius mondta, és sokan idézték. De ez csak félig igaz. Azt a virágot nem leszakítani kell, hanem gyönyörködni benne. Hogy másnap is megmaradjon. Hogy másnak is megmaradjon.

(Ezt a kéziratot megmutattam egy femnista pszichológusnőnek. Ezt mondta: - Te aztán mindent összezagyválsz itt. Nem ismered se a nőket, se a pszichiátriát. - Köszönöm - válaszoltam neki. - Majd tanulmányozom a kérdést. De remélem, hogy te is meg fogod találni a jót mindenben, és túl tudsz lépni ezen a negatív attitűdön.)