Szathmáry Sándor:

KÆIN ÉS ÆBEL
 

Kezdetben volt egy barlang. Ebben a barlangban élt Káin és Æbel.
 
 

Együtt laktak és együtt jártak vadászni: tucatszám vonszolták haza az

elejtett antilopokat. A sípcsontjukból késeket csináltak: ezekkel a késekkel

osztották meg egymás között testvériesen a hatalmas húshegyeket; ezekkel

tisztították a bôrt, amelyet azután bekentek csontvelôvel, hogy sima legyen:

 gy nem volt gond az öltözködéssel sem.
 
 

Igen ám; csakhogy az asszonyokat is az Œr áldása kísérte: a kis család

nagycsaláddá gyarapodott. A barlang egyre sz¾kebbnek bizonyult. De sebaj:

volt a közelben egy másik is.
 
 

Ennek a szomszéd barlangnak azonban volt már egy lakója: itt élt a rettegett

kardfogú tigris. Ezért aztán egy szép napon a Káin-család és az Æbel-família

apraja-nagyja fölkerekedett. A bátrabbak a barlang nyílásához kúsztak és

hatalmas tüzet gyújtottak elôtte. Amikor pedig a tigris riadtan felugrott

a vackáról, fergeteges kô- és lándzsazápor fogadta. Ebben az egyenlôtlen

küzdelemben ott is hagyta a kardfogát.  gy aztán a megüresedett odúba
beköltözhetett

Káin és népes családja.
 
 

E sikeres akcióból megtanulták, hogy eredményesebben fognak vadászni,

ha a jövôben is összedolgoznak. Hiszen például a két nemzetség együttesen

már körülállhatott egy vadlóménest, fölkergethette a hegyre, ott aztán

a megrémült ôslovak egymás után vetették magukat a szakadékba. Káin és

Æbel testvériesen megosztozott a zsákmányon. Késôbb már a mamutot is
megtámadták.
 
 
 
 

Arra is rájöttek, hogy a gyapjas teve zsírjával, melyet a púpjában találtak,

meg lehet világítani a barlangot. De hogy az odúk még otthonosabbak legyenek,

az ügyesebbek pattintott t¾zkôvel csodálatos vadászjeleneteket véstek a

rideg barlangfalakra. Egy szó mint száz: az élet napról napra kellemesebbé

vált. Ældották is érte az Œr nevét: hogy megadta azt a testvéri egyetértést,

azt a békét, amelynek mindezt köszönhetik.
 
 

Ebben az idôben történt, hogy a Sátán elunta magányos életét az elnéptelenedett

Paradicsomban. Fölkerekedett hát, hogy megkeresse az embereket.  gy bukkant

rá Káin barlangjára.

- Mondd, Káin - szólította meg a patriarchát -, nem félsz te Æbeltôll?

- Ugyan, miért félnék az én atyámfiától?

- Hát... te tudod... de napról napra növekszik a kôhegy¾dárda-készlete...

A nyílhegyeit meg szarvasagancsból készíti, és olyan erôsek, hogy akár

a hegyi elefánt bôrét is átlyukasztják.

- Ez csak természetes? Hisz nem lehet akármilyen nyílvesszôvel elefántra

vadászni!

- Igazad van - válaszolta a Kígyó -, csak úgy eszembe jutott. Aztán az

Æbel-barlang felé vette az útját és elmondta ugyanezt Káinról.
 
 

Káinnak és Æbelnek aznap éjjel nehezen jött álom a szemére. Másnap reggel

Káin összehívta fiait, és e szavakat intézte hozzájuk:

- Gyermekeim! Nincs a világon átkozottabb dolog, mint a széthúzás és
pártoskodás.

És nincs nagyobb kincs annál, mint amikor az emberek között egyetértés

és béke uralkodik. Aki nem a békét szolgálja, az ellensége az életnek,

ellensége az emberi boldogságnak.

- Œgy van! Jól beszélsz! - helyeselt a családi tanács.

- Mert képzeljétek csak - folytatta -, mi történne, ha az emberek háborúzni

kezdenének. Ha munkájuk jelentôs részét arra kellene fordítaniuk, hogy

a másik nemzetséggel szemben nyilakkal és lándzsákkal fegyverkezzenek fel?

Egyeseknek éjjel-nappal talpon kellene lenniük, hogy az esetleges támadások

ellen ôrizzék a barlangot. Nem is szólva arról, hogy ha két pártra szakadnánk

és külön-külön járnánk vadászni, tetemes hátvédet kellene hagynunk, hogy

az ellenség hadm¾veleteit is figyelemmel kísérhessük. llyen körülmények

között bizony alaposan megcsappanna a zsákmány.

- Éhen pusztulnánk - tette hozzá az egyik fiú.

- És közben kiirtana bennünket a kardfogú tigris - tódította a másik.

- Nos - folytatta Káin -, sajnálatos értesüléseket szereztem arról, hogy

Æbelék ilyesmiben sántikálnak. Œgy hírlik, nagy mennyiség¾ fegyvert halmoztak

fel...

- Micsoda? - hördült fel a család, - T¾rhetetlen! Nem hagyhatjuk, hogy

lábbal tiporják a békét! Akár az életünk árán is megvédjük!

- Én is így gondoltam - vette át ismét Káin a szót. Ez minden békeszeretô

család kötelessége. Mi azonban semmi esetre sem fogunk háborút kezdeményezni,

sôt azon leszünk, hogy családunk egyetlen tagja se keveredjék ellenséges

viszályba Æbel fiaival. Nagyon sajnálnám, ha Æbelék ennek ellenére megtámadnának

bennünket, mert ebben az esetben csak fegyverrel tudnánk helyreállítani

a békét. Az ilyen eljárás pedig már a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetô

békének. De bárhogy töröm is a fejem, ennél jobb módszert nem tudok kitalálni.

Si vis pacem, para bellum: aki komolyan békét akar, idônként kénytelen

keményebb eszközökhöz nyúlni, hogy az izgágákat megrendszabályozza. Mindenesetre

nagyon elszomorítana, kedveseim, ha a dolog idáig fajulna.
 
 

Bizony, ezek a kilátások nemcsak Káin patriarchát, hanem egész házanépét

is lehangolták. Néhányan építô ötlettel álltak elô: mi lenne, ha összejönnének

Æbelékkal, hogy békésen elrendezzék az ügyet? Mások viszont kételkedtek

az effajta tárgyalások sikerében:

- Mivel - úgymond - ha Æbelék tényleg ellenünk fegyverkeznek, ez esetben

okvetlenül tagadni fogják. Azt mondják majd, hogy a kardfogú tigris ellen

készülôdnek. És ha mi arra kérnénk ôket, hogy ne tegyék ezt, azt gondolnák,

hogy biztosan épp azért kérünk ilyesmit, mert mi magunk akarjuk ôket megtámadni;

tehát annál inkább készülnének a háborúra, még ha eddig eszük ágában sem

lett vgolna erre gondolni. Alighanem az lesz tehát a leghelyesebb, ha senkinek

sem kszólunk a dologról, titokban azonban mennyiségileg is, minôségileg

is bôvítjük az arzenált, hogy népünk békéjét minden eshetôségre készen

biztosítsuk.
 
 

Ebben aztán megállapodtak.
 
 

Ez idô tájt az egyik fiú fölfedezte a sisakvirág mérgét. Ha ezzel a

méreggel bekeni az ember a nyilhegyét, a legjelentéktelenebb sebtôl is

perceken belül elpusztul akármelyik vadállat. Micsoda nagyszer¾ fegyver:

ezentúl már nem kell tartani a kardfogú tigristôl!
 
 

Az elsô pillanatban nagy volt az öröm: annyi bunda lesz ezentúl, hogy

akár az egész barlangot kibélelhetik vele, a mécsesbôl pedig soha nem fogy

ki az olaj! Káin azonban az öregek bölcsességével rögtön átlátta a helyzetet

és következményeit.
 
 

Elrendelte, hogy a dolgot szigorúan titokban kell tartani. A közös vadászatokon

tilos a mérget használni, nehogy Æbelék és is megismerjék. Viszont a barlangnak

egy félreesô zugában mindig legyen egy fazék, amelyet megtöltenek vele,

hogy szükség esetén kéznél legyen: ez a legjobb biztosíték arra, hogy mindenféle

jogtalan támadásnak elejét vegyék.
 
 

A rendeletet mindenki helyeselte, csupán az egyik fiú, Hénoch csóválta

a fejét:

- Hogy mi lesz ennek a vége? Egyre aggasztóbbá válik ez az egész ügy.

Addig-addig, hogy éppen erre a nagy biztonságosdira fázunk rá. A sisakvirág

titka természetesen elôbb-utóbb kiszivárgott. Æbelnek szöget ütött a fejébe.

Egyszer aztán négyszemközt is megkérdezte Káintól, miért halmoznak fel

ennyi veszélyes mérget.

- Jól tudod - felelte Káin -, hogy valamikor ebben a barlangban lakott

a kardfogú. Ki tudja, hátha egyszer visszatér a fajtája.

Æbel mélyen elszomorodott: mégis igaza lenne a Kígyónak? Pedig annak idején

rá se hederített!
 
 

Sürgôsen összehívta házanépét, és beszámolt nekik a helyzetrôl. Többen

azt javasolták, hogy biztonság kedvéért fokozzák a nyílvesszôtermelést.

Mások viszont attól tartottak, hogy ez rossz vért szül, mert Káinék
félreérthetik,

s azt gondolják majd, hogy az Æbel-család akarja megtámadni ôket. Elsôsorban

maga Æbel patriarcha hangsúlyozta, hogy továbbra is föltétlenül ápolni

kell a jóviszonyt a Káin-atyafisággal, a légkör megromlásának még a látszatát

is kerülve.
 
 

Ezt az álláspontot mindannyian fenntartás nélkül elfogadták. Valamennyien

felindították magukban a testvéri szeretet érzését a Káin-család iránt.
 
 

Végül is úgy döntöttek, hogy biztonság kedvéért azért ôk is megtöltenek

egy fazekat méreggel, és a nyilakra is több gondot fordítanak, mint eddig,

de a dolgot szigorúan titokban tartják, hiszen ôk végeredményben a testvéri

jóviszonyt ápolják, s ez az egész fegyverkezési história csak arra való,

hogy senki meg ne bonthassa a testvéri egyetértést.
 
 

És Æbel arzenálja rövid idôn belül a Káinét is túlszárnyalta.
 
 

Amikor Káin errôl tudomást szerzett, megbizonyosodott régi félelmérôl.

A család tanácskozásra gy¾lt össze, és megállapította, hogy az Æbel-nemzetség

valóban a béke ellen tör, s alighanem támadásra készül. Ezért be kell szüntetni

a közös vadászatokat, hogy az esetleges incidensnek még a lehetôségét is

kizárják. Ezentúl Káin fiai egyedül jártak vadászni, de csak a család egyik

fele, mert a többiek a barlangot ôrizték és fegyvereket készítettek, hogy

a békét biztosíthassák. És mindannyian kínosan ügyeltek arra, nehogy valamelyik

izgága fráter hajba kapjon egy Æbel-törzsbélivel, s ezzel a testvéri jóviszonyt

megbontsa.
 
 

Hát így történt. A zsákmány természetesen megcsappant, az osztozkodásnál

szükségszer¾ség, hiszen máskülönben veszélybe kerülne a családi t¾zhely

és a mindennapi antilophús.
 
 

Ezt mindenki megértette és helyeselte is, csupán Hénoch morgolódott.
 
 

- Nem megmondtam, hogy egyre jobban belegabalyodunk ebbe a nyomorult ügybe?

Lényegében Káin is, Æbel is egymás ellen uszítja a fiait. Mindketten emberbôrbe

bújtatott farkasok, akik szennyes érdekeikért még a fiaikat is készek
lemészároltatni.
 
 
 
 

Hénochhal többen egyetértettek, és Káin vérzô szívvel látta, hogy fiainak

ereje gyöngül a külsô veszéllyel szemben. Ezért kezdetben szelíden
figyelmeztette

Hénochot tévedéseire, késôbb azonban már kénytelen volt keményebb eszközökhöz

is nyúlni, mivel a jó szó nem használt.
 
 

Hénoch barátai ennek láttán mindinkább megbizonyosodtak arról: hogy

Káin annyira görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz, hogy ha a helyzet úgy

hozná, hajlandó lenne érte akár a családját is kiirtani.
 
 

Ugyanez történt Æbeléknál is: a család fele vadászott a többiek meg

a békét ôrizték. Az elégedetlenkedôket itt is megbüntették.
 
 

Káin és Æbel végül is belátták, hogy ôk maguk hiába törekszenek a békés

egymás mellett élésre, ha az a másik állandóan új fegyvereken töri a fejét.

Még ha szemtôl szembe jószándékát bizonygatja is, talán csak azért teszi,

hogy titkos terveirôl elterelje a figyelmet. Mély szomorúsággal kellett

megállapítaniuk, hogy a békét már csak úgy lehet megmenteni, hogyha kedvét

szegik a békebontónak. Sôt titokban egy kicsit már várták is az alkalmat,

amely végre kenyértörésre viszi a dolgot. Annál is inkább, mert sokan nem

veszik elég komolyan a külsô veszélyt, és ezzel belülrôl gyengítik a család

ütôképességét. Ezeket csak akkor lehet felrázni, ha saját bôrükön apasztalják

a helyzet komolyságát.
 
 

De mert mindketten szerették egymást, ehhez az eszközhöz csak a legvégsô

esetben akartak nyúlni. Másrészt azonban szerettek volna már tiszta vizet

önteni a pohárba.
 
 

Nem kellett sokáig várniuk. Egy szép napon Æbel fiai megsebesítettek

egy vadlovat, és ez a Káinék vadászterületére menekült. žk aztán megölték

és hazavitték. Egyszer csak megjelentek Æbelék, és követelni kezdték a

zsákmányt. A Káin-törzs védekezésül néhány nyilat lôtt a jogtalan betolakodók

felé, és így mindkét család megkezdte a másiktól ráerôszakolt háborút.
 
 

- Látjátok - szólalt meg Hénoch -, nem megmondtam? Emberek, akik sohasem

ártottak egymásnak, most arra kényszerülnek, hogy kölcsönösen egymást
kaszabolják.

S mindez miért? Csak hogy atyáink véreskez¾ uralmát biztosítsuk!
 
 

Jól ismerjük a harc végeredményét: Æbel elesett. A gyôztes Káin hamut

hintett a fejére, keservesen megsiratta öccsét, aztán fennhangon szózatot

intézett a két családhoz. Ebben kijelentette, hogy az ellenségeskedés kora

lejárt, hiszen a békebontó már nem él. Ezentúl mindig együtt fognak vadászni,

s így mindkét család asztalára bôven jut majd hús és vadméz. A széthúzásnak

egyszer s mindenkorra vége: a világ az örök béke idôszakába érkezett.
 
 

- Æm a múltból megtanultuk - folytatta -, hogy a béke nagy kincs, és

jobban kell rá vigyáznunk, mint eddig. Nem engedhetjük meg többé magunknak,

hogy két pártra szakadjunk: aki tehát nem hajlandó magát az új barlangkormánynak

alávetni, azzal szemben hatékony intézkedéseket foganatosítunk.
 
 

- Lám csak! - hirdette Hénoch. - Elôre megmondtam, hogy ez az egész

cirkusz csak arra jó, hogy a zsarnokságát megszilárdítsa. Vér és rabbilincs:

ez lett a sorsunk. Addig itt nem lesz béke, amig ez a véres zsarnok ül

a nyakunkon.
 
 

Véleményét teljes mértékben osztották barátai, akik most még csak szaporodtak,

hiszen érthetô okokból Æbel fiai is velük rokonszenveztek. Némelyek nyilvánosan

becsmérelték a Káin-pártiakat, ezért Káin hívei kijelentették, hogy aki

Hénochhal cimborál, az a béke ellensége, s többet közülük agyonvertek.
 
 

Ez az igazságtalanság úgy felbôszítette Hénoch barátait, hogy egy alkalmas

pillanatban megkaparintották a mérgesfazeket, és halálra nyilazták a zsarnokot

és társait.
 
 

Hénoch vette át a kormánypálcát. Összedoboltatta a népet és bejelentette,

hogy a hosszú és véres torzsalkodásnak vége, és annyi szenvedés után végre

felvöröslött az örök béke hajnala.
 
 

- A zsarnokságot szétzúztuk - folytatta. - Ezzel egyszer s mindenkorra

felszámoltuk az okot, amely a testvért testvérével szembeállította. Az

emberiség végre nyugalmas kikötôbe érkezett, és így megmenekült a történelem

vad viharaitól. Most már csak az a feladatunk, hogy a békét, a kölcsönös

szeretetet megszilárdítsuk. Nekünk már csak egyetlen ellenségünk maradt:

éppen az, aki ezt a testvéri szeretetet lábbal tiporja. De az ilyet még

a Föld színérôl is el fogjuk törölni: elejét kell vennünk, hogy a zsarnokság

bérencei megbontsák sorainkat, békétlenséget hintsenek közöttünk! Az effajta

próbálkozásokat csírájukban el kell fojtani, mielôtt kikezdhetnék testvéri

egyetértésünket!
 
 

Beszéde nagy sikert aratott: valamennyiünk érzését megfogalmazta. Mindössze

Hénoch egyik régi szövetségese csóválta a fejét:

- Az a gyanúm - mormogta -, hogy lényegében csak zsarnokot váltottunk,

tulajdonképpen azonban minden maradt a régiben. Hiszen ez a Hénoch is arról

szónokol, hogy egyeseket le kell gyôzni, el kell hallgattatni. Eddig minden

vezérünk azt képzelte, hogy az ô kezében van a csodaszer, amely az örök

békét elhozza. De ez a csodaszer mindig valamiféle gyôzelem, amelyet másokon

kell aratnunk. De ahhoz, hogy gyôzzünk, ellenségre van szükség. Lényegében

tehát az ellenséget mi magunk teremtjük, hogy legyen kit legyôznünk. Ha

a fölszínt egy kicsit megvakarjuk, a külsô csillogás alatt mindig ott a

belsô rothadás. Még hogy örök béke? Naiv agyrém!

- És nincs kiút? - kérdezték a körülállók.

- Nincs bizony. A háború az emberi természetben gyökerezik. Az emberi
természetet

kellene ahhoz megváltoztatni, hogy a gy¾lölködés megsz¾njék.

- És mégis: hogy képzeled a megoldást?

- Hallgassatok csak ide! Nem t¾nt még föl nektek, hogy ezek a nagykutyák

és bajkeverôk mind szôkék?

- Tényleg!

- Nos, tapasztalhatjuk, hogy a gy¾löletet szôkék terjesztik. A megoldás?

A barnáknak össze kell fogniuk, legyôzni ezt a szôke klikket: ez hozhatja

csak meg az örök békét. Addig azonban sok hiú agyrém lép még föl a történelem

színpadán.
 
 

De csak rajta, barna barátaim! Minden percért kár: itt az idô, hogy

összefogjunk, és kiharcoljuk a testvériség végsô diadalát, hogy mindörökre

megsz¾njék a Földön a békétlenség szelleme! De aznap még senki sem hallgatott

rá.
 
 

(Eszperantóból fordította: Kirsch János)
 

                                     üdv -=Munchausen=-

--- Terminate 5.00/Pro
 * Origin: MADHOUSE POSTPOINT Great solutions for a small node! (2:371/48.2000)

- [37] Folytatásos reg.nyírás, kisprózák (2:371/48) -------------- REGENY2.PVT -
 Msg  : 31 of 33                            Loc
 From : Munchausen                          2:371/48        16 Mar 98  10:20:00
 To   : All
 Subj : Slawomir Mrozek - Az .rangyal
--------------------------------------------------------------------------------
                                 Hello All!

Slawomir Mrozek:
Az ôrangyal
 

Halk,  liliomos gyerekszoba.  Az ágyacskában épp jóíz¾  álomba merül egy
fiúcska,   elmulasztva  esti  imáját.   A  szoba  sarkában  röstelkedve,
tenyerébe   temetve  szégyenpírban  égô  arcát,   tanácstalanul  áll  az
ôrangyal.

A  fiúcska  megint  b¾nt  b¾nre  halmozott  egész  nap:  torkoskodott  a
befôttesüvegekbôl,  görnyedten  járt,  nem figyelt,  és futkározott.  Az
angyal  hasztalan  vette  körül   szárnyainak   könyörgô   fuvallatával,
hasztalan  suttogott  fülébe  útmutatásokat a tiszta és erényes életrôl.
Görnyedésbôl görnyedésbe,  futkározásból  futkározásba,  térdfelverésbôl
ruhaszaggatásba bukdácsolt újra meg újra a kis szerencsétlen.  Semmi nem
tarthatta vissza.  Nem hatott a figyelmeztetés,  hogy apus soha nem tesz
ilyet,  sem  a hivatkozás Piotrus Pokrowskira,  a kis hôsre,  sem szelíd
énekek dúdolása -  sôt,  a kerületben közismert púpos  varga  szakadékba
taszítása sem,  aminek meg kellett volna szabadítania a fiúcskát a rossz
példa befolyásától.

Ott állt az angyal tehetetlenül. me, az ôrangyalok megengedett eszközei
mind csôdöt mondtak. A jóság, nyájasság, szelíd rábeszélés, csillapításù
mind  hiába.   me,   itt  fekszik,  megmakacsolva  magát  vétkeiben  és
kevélységében - nem imádkozott, süket a jó  szóra,  s álomba szenderülve
bizonyára azon töri a fejét, hogyan fog holnap újra görnyedten járni.

Hírtelen túláradt az angyal szívében  a  keser¾ség.  Hogyhogy?  Vajon  a
Törvény   a  maga  nemes  fenségében  nem  ér  semmit  egyetlen  poronty
akaratával szemben?  Hirtelen fölcsapott benne a Törvény iránti rajongás
hulláma, s megindította a rossz iránti undor egyenletes hullámát. Eljött
ama pillanat,  mikor a szolga kicsiny szíve forróbb szeretettel  dobbant
meg  az  Ügy  iránt,  mint  az  Ügy  nagy  szíve maga.  A Törvény iránti
szeretetbôl megszegni a Törvényt! Ez az igazi önfeláldozás.

Elrántotta homlokáról a kezét,  halkan odalépett  az  ágyacskához,  s  a
fiúcskát teljes erejébôl fültövön vágta.

Az ijedten pattant fel; az ütés hatására gyorsan ledarálta az imát, majd
érthetetlen mormolás közepette lefeküdt újra, és elaludt.

Az  angyal  remegve  és  boldogan,   hosszan,  mozdulatlanul  bámult  az
éjszakába.

Üdítô,  friss reggel virradt fel másnap.  Az álom eltörölte a fiúcskában
az elôzô este emlékét. Behozták a reggelijét.  Megint nem akarta meginni
a tejet. Mindig rosszul lett tôle. De hirtelen célirányos rúgást érzett.
Megértette. Szótlanul kiitta a tejet.

Elbúcsúzott anyuskájától,  s elindult az iskolába.  Szép  rendesen  ment
végig az utcákon, nem ácsorgott, nem nézelôdött közben.  Résen volt.  De
még nem volt egészen biztos a  dolgában.  Mikor  az  üres  fasorba  ért,
körülnézett, s villámgyorsan összegörnyedt. Egy erôs kupán vágás nyomban
rendre utasította. Nem lehetett kétsége: az ôrangyal verte fejbe.

A jó szellem rájött az új módszer ízére: kápráztató  könnyedséggel tudta
elérni  mindazt,  ami  azelôtt  rengeteg  jóakarattal  és  türelemmel is
elérhetetlen  volt.   Csakhamar  fölfedezte,   hogy   módszerét   tovább
tökéletesítheti : különféle ütésfajtákat dolgozhat ki, differenciálhatja
ôket,  s ez olyasféle élvezetet nyújt,  mint  amit  egy  ájtatos  kántor
érezhet,  ha ügyesen nyomogatja az orgona különféle billenty¾it.  Tehát:
az ebéd végig-nem-evéséért farba rúgás,  görnyedt járásért kupán  vágás,
imamulasztásért   nyakleves,   futkározásért  és  izzadásért  horogütés,
pocsolyába lépésért csavart horogütés,  lármázásért apus munkája  közben
fültövön vágás, és a többi.

Ez a módszer szemmel láthatólag nagyszer¾  eredményre vezetett.  Már nem
kergette esténként a megaláztatás érzése sarokba az ôrangyalt,  hogy ott
arcát  tenyerébe  rejtve  szégyenkezzék.  Épp ellenkezôleg:  kényelmesen
letelepedett,  s jobb  kezét  dörzsölgetve,  vagy  ujjaival  dobolva  az
asztallapon,   elégedetten   felügyelt  az  ima  szófogadó,   folyamatos
elmondására.  Sôt néha már-már el is unta magát,  s  ilyenkor  kettôzött
éberséggel  ügyelt  a  fiú  minden  rebbenésére,  égve  a vágytól,  hogy
egyetlen, mesterien irányított ütéssel figyelmeztethesse: a jó uralkodik
a rossz felett.

Sôt  az is elôfordult egynéhányszor,  hogy amikor a fiúcska nem adott rá
semmi okot, akkor is le-lecsapott rá a fenyítô kéz. Vagyis az angyal már
csak úgy, a biztonság okáért is verte, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból.

A fiúcska nagyon megjavult.  Nem futkározott,  nem járt görnyedten,  nem
lármázott, rendszeresen imádkozott, mindent szépen megevett. Külsôleg is
megváltozott:  minthogy  mindig  végigette  az ebédet,  s rengeteg tejet
ivott -  a szülôk ugyanis,  látva, hogy mindig kiissza az egész pohárral
azt hitték, hogy megszerette a tejet,  s újra meg újra utánatöltöttek -,
nagyon meghízott és megsápadt.  Miután valamennyi szokásos  gyerekb¾nrôl
lemondott,  tömérdek  szabad  ideje maradt,  s megtanulta,  hogy a belsô
életre   összpontosítsa   erôit.    Megkomolyodott.    Figyelni   kezdte
környezetét. Érdeklôdése azután a vegytan felé fordult.

Mikor  kint ült a parkban egy padon,  kövéren és nyugodtan,  rejtélyesen
magába zárkózva (meg se próbált futkározni,  mert  tudta,  hogy  nyomban
lesújt  rá  az  ôrangyal  ökle),  míg más gyerekek vidáman kergetôztek a
gyepen,  ô  többnyire a tankönyve fölé  hajolt, s a molekulák titokzatos
világába  merült.  Egy  makacs,  melyen  rejlô  gondolat  szántotta  fel
gyermeki homlokát.

Már kezdett csodagyerek híre lenni,  s nagyon örült  mindenki.  ž  pedig
kitartóan dolgozott.  Apuskája kis m¾helyt rendezett be neki,  s szerény
anyagi eszközöket is biztosított számára.

Telt-múlt az idô. Egyszer egy éjszaka hatalmas t¾zoszlop lövellt a város
fölé,  s fülsiketítô  robbanás rázkódtatta meg az épületeket.  A fiúcska
szülôháza repült levegôbe - egy háztartási trotilból amatôr eszközökkel,
de  csodálatra  méltó  tehetséggel  elôállított akna robbantotta fel.  A
fiúcska a mezôkön át,  sietve távozott a tett színhelyérôl.  Hátán elôre
összecsomagolt  hátizsák,  némi élelemmel és pénzzel,  zsebében hajójegy
Dél-Amerikába.

Az ôrangyal loholt utána árkon-bokron át, hogy legalább egy horogütéssel
büntesse.

Kerényi Grácia fordítása

                                        Üdv : -=Munchausen=-
... SUN OF A BEACH

--- GoldED 2.41+
 * Origin: MADHOUSE BBS  215-6234 open 00-24h speed: 33600 (2:371/48)

- [37] Folytatásos reg.nyírás, kisprózák (2:371/48) -------------- REGENY2.PVT -
 Msg  : 32 of 33                            Loc
 From : Munchausen                          2:371/48        17 Mar 98  13:32:00
 To   : All
 Subj : Karel Capek - Az .t Keny.rr.l
--------------------------------------------------------------------------------
                                 Hello All!

Karel Capek:

AZ ÖT KENYÉRRÕL...
 

Hogy  mi  bajom  van vele?  Hát kereken kimondom,  szomszéd:  nem mintha
valami kifogásom  volna  a  tanítása  ellen.  Szó  sincs  róla.  Egyszer
végighallgattam a prédikálását és bevallom, kevés hiányzott hozzá,  hogy
tanítványául szegôdjem.  Nagyon szépen beszél,  Amikor  hazajöttem,  azt
mondtam  az unokaöcsémnek,  a nyergesnek,  hogy ember,  ezt neked is meg
kéne hallgatnod;  szavamra, az az ember a maga módján valóságos próféta.
Nagyon  szépen  beszél,   annyi  szent;   a  szíved  mintha  megremegne,
megtisztulna tôle;  amíg  hallgattam,  csupa  könny  volt  a  szemem,  a
legszívesebben  becsuktam volna a boltomat és követtem volna,  hogy soha
többé ne tévesszem a szemem elöl. Oszd el mindened, amid van, mondta, és
kövess engem.  Szeresd a felebarátodat, istápold a szegényeket,  bocsáss
meg mindazoknak, akik vétettek ellened, és más efféléket.  Egyszer¾  pék
vagyok,  de  amikor  ôt  hallgattam,  olyan furcsa öröm és fájdalom volt
bennem,  magam se tudom, hogyan magyarázzam meg:  valami súly nehezedett
rám,  hogy  legszívesebben  a földre borultam és sírtam volna,  emellett
azonban olyan szép és könny¾  érzés vett rajtam erôt,  mintha  lehullott
volna rólam minden gond, harag. Meg is mondtam az unokaöcsémnek, hogy te
tökfej,   egyszer  végre   magadba   szállhatnál;   állandóan   csak   a
kapzsiságodról beszélsz,  hogy ki mindenki az adósod,  meg hogy fizetned
kell a mindenféle tizedeket,  az illetékeket meg a kamatokat;  oszd szét
inkább  a szegények közt,  amid van,  hagyd faképnél a feleségedet meg a
gyerekeidet és eredj utána...

Azt se rónám fel hibájául,  hogy meggyógyítja a betegeket és a gonosztól
megszállottakat.  Nem mondom, különös és természetfeletti hatalom ez; de
hát mindenki tudja, hogy a mi seborvosaink mind egy szálig kontárok, s a
rómaiak  se  jobbak náluk;  a pénzt elszedik,  ahhoz értenek,  de ha egy
haldoklóhoz hívod ôket,  csak a vállukat vonogatják és azt  hajtogatják,
hogy miért nem üzentél  elôbb.  Elôbb!  Megboldogult  feleségem két évig
szenvedett vérfolyásban;
én meg egyik orvostól a másikhoz vittem, fogalmam sincs róla, szomszéd,
mennyi pénzembe került, de egyik se segített rajta.  Ha ez a próféta már
akkor járta volna  a  városainkat,  térdre  estem  volna  elôtte:  Uram,
gyógyítsd meg ezt az asszonyt! A feleségem megérintette volna a köntösét
és meggyógyult volna.  Szegény asszony,  szóval  el  se  lehet  mondani,
mennyit   szenvedettù  Amint   mondtam,   csak   dicsérném  ôt,   amiért
meggyógyítja a betegeket.  Persze,  a felcserek acsarkodnak ellene,  azt
hajtogatják,  hogy  szélhámosság  meg  kontárság  az  egész,  el akarnák
tiltani az orvoslástól,  de hát ez már nincs másképp,  ha  valakinek  az
érdeke forog kockán. Aki segíteni akar az embereken
és meg akarja váltani a világot, mindig beleütközik valakinek az érdekeibe;
mindenkivel  egyszerre  nem  tehetsz  jót,  ez  már sohase lesz másképp.
Amondó  vagyok,  csak gyógyítgasson nyugodtan;  ha akarja, a holtakat is
feltámaszthatja;  de  azt  a  dolgot  az  öt kenyérrel nem kellett volna
megtennie. Becsületes pékmester létemre kereken kimondom, hogy igen nagy
igazságtalanságot követett el vele a pékek ellen.

Hát  maga még nem hallotta azt a dolgot az öt kenyérrel?  Ezt nem értem;
minden pék magánkívül van az eset miatt. Ællítólag úgy történt, hogy egy
puszta  vidéken  nagy  tömeg  kereste  fel,  és  ô  sorra gyógyítgatta a
betegeket. Estefelé azt mondják neki a tanítványai:  "Puszta e hely,
az  idô  pedig  késôre  jár.  Bocsásd  el  a  tömeget,  hogy  az emberek
visszatérhessenek városaikba
és élelmet vásárolhassanak maguknak." ž azt válaszolta: "Nem
szükséges elmenniök,  adjatok nekik ti eledelt."  A tanítványok  meg
így feleltek: "Nincs nálunk más, csupán öt kenyér és két hal." ž
azt mondta:  "Hozzátok ide."  Megparancsolta  a  tömegnek,  hogy
telepedjenek le a földre,  aztán megfogta az öt kenyeret és a két halat,
felpillantott az égre,  megáldotta  az  ételt,  megtörte  a  kenyereket,
odaadta  a  tanítványainak,  azok  meg tovább osztogatták az embereknek.
Ettek mind
és jóllaktak. És összegy¾jtötték a morzsát és tizenkét kosár telt meg vele.
Akik pedig ettek,  kereken ötezren voltak férfiak,  az asszonyokat meg a
gyerekeket nem számítva.

Ismerje  el,  szomszéd,  ezt egy pék sem hagyhatja szó  nélkül;  elvégre
miért is tûrné?  Ha az ilyesmi szokássá  lenne,  mármint hogy  bárki  öt
kenyérrel  meg  két  hallal  jóllakat  ötezer  embert,   akkor  a  pékek
mehetnének füvet legelni,  nem igaz?  A halakat az ördög vigye; maguktól
nônek  a vízben,  az fogja ki ôket,  aki akarja.  De a pék drága pénzért
vásárolja a lisztet meg a fát,  segédet tart és fizeti a bérét;  bolt is
kell neki, fizeti az adót meg mi mindent, s végül örül, ha marad egy-két
garasa,  hogy ô  is élhessen, ne kényszerüljön koldusbotra.  Ez az ember
meg csak fölpislant az égre, és tüstént elég kenyere van ötezer vagy mit
tudom én,  hány embernek;  lisztet nem vásárol,  fát se  kell  hordania,
semmi költsége, semmi munkája - így aztán világos, hogy ingyen adhatja a
kenyeret a  népnek.  Azzal  nem  törôdik,  hogy  a  környékbeli  pékeket
megfosztja a becsületesen megszolgált keresetüktôl!  Mondom magának, nem
más ez,  mint tisztességtelen verseny,  a hivataloknak kéne eltiltaniok.
Ha pék akar lenni,  fizessen adót,  mint mi!  Az emberek úgyis már azzal
járnak a nyakunkra,  hogy  micsoda  pogány  árat  követelünk  azokért  a
nyomorult cipókért?  Adják ingyen, mint ô; és tudják, micsoda kenyér az?
Fehér,  ropogós,  illatos, az ember egyre csak enné, legszívesebben abba
se  hagynáù  Már  kénytelenek  voltunk  leszállítani  a sütemények árát;
becsületszavamra,  magunknak is többe van,  mint amennyiért adjuk,  csak
azért  tesszük,  hogy ne legyünk kénytelenek becsukni a boltot;  de hová
jutunk ilyen viszonyok között?  Az embernek megáll az esze, ha rágondol.
Másutt - azt beszélik - négyezer férfit lakatott jól, az asszonyokat meg
a  gyerekeket  nem  számítva  -   mindössze  hét  kenyérrel  meg  egypár
keszeggel,  de  ott  csak négy kosár morzsát szedtek össze.  Œgy látszik
neki se megy már olyan jól a vállalata,  mint régen de azért  bennünket,
pékeket teljesen a tönk szélére juttat.  Annyit mondok magának, hogy ezt
csakis azért teszi, mert esküdt ellensége minden péknek. A halkereskedôk
is zúgolódnak, de hát azok a kufárok úgyse tudják,  milyen árat kérjenek
a halaikért;  a kalmárkodás  már  régóta  nem  számít  olyan  becsületes
iparnak, mint a pékmesterség.

Idehallgasson, szomszéd: öreg ember vagyok, egymagam állok a világon; se
feleségem,  se gyerekem, nekem meg nem sokra van már szükségem.  Mondtam
is már a segédemnek, vegye a nyakába a pékségem gondját. Nem a hasznomat
féltem;  becsületszavamra,  a  legszívesebben  szétosztanám,  ami  kevés
vagyonom  van,  hogy  kövessem  ôt,  ápoljam  a felebaráti szeretetet és
megtegyek mindent,  amirôl prédikál.  De ha arra gondolok, hogy mit tett
ellenünk, pékek ellen, csak annyit mondhatok: ebbôl nem eszel! Én is pék
vagyok,   látom,   hogy  ebbôl  sohasem   lesz   világmegváltás,   hanem
istencsapása  a mi becsületes iparunkra.  Sajnálom,  de ezt nem bocsátom
meg neki. Nem én!

Magától értetôdik,  hogy bepanaszoltuk Ananiásnál meg a helytartónál  az
ipar¾zési  törvény  megsértése  és  népháborítás  miatt;  de hát maga is
tudja,  milyen hosszú  lére eresztenek mindent a  mi  hatóságaink.  Maga
ismer engem szomszéd; békés ember vagyok,  nem keresem a vitát senkivel;
de ha az az ember ide jön Jeruzsálembe,  kiállok az utcára  és  kiabálni
fogok: feszítsd meg! Feszítsd meg!
 

                                        Üdv : -=Munchausen=-

--- GoldED 2.41+
 * Origin: MADHOUSE BBS  215-6234 open 00-24h speed: 33600 (2:371/48)

- [37] Folytatásos regényírás, kisprózák (2:371/48) -------------- REGENY2.PVT -
 Msg  : 33 of 33                            Loc
 From : Munchausen                          2:371/48        20 Mar 98  09:56:00
 To   : All
 Subj : Csukás István - Süsü dalok
--------------------------------------------------------------------------------
                                 Hello All!

1.

O' ha rózsabimbó lehetnék,
rámszálnának szépen a lepkék,
kicsi szívem vélük dobogna,
nem lennék ilyen nagy otromba.

Ezt a vágyam senki sem érti
se gyerek, se nô, se férfi,
senki, senki itt a világon,
mi is az én titkos nagy álmom /jaaaj/

2.

Mi vagyunk a zsoldosok,
kezünk sose dolgozott,
kardot, lándzsát hordozott,
ruhánk mégse foltozott.

Sziklakôböl az ágyunk,
puha ágyba nem vágyunk,
senki fiát nem szánjuk,
ha meglátjuk, levágjuk.

Csiszi-csiszi köszörû,
ez az élet gyönyörû,
hová lépünk nem nô fû,
kardunk borotvaélû.

3.

Én vagyok a bús királylány,
akit elrabol a sárkány,
csak hull, csak hull, hull a könnyem,
senki sincs aki megmentsen.

Ælmodtam egy királyfiról,
engem szeret, nékem dalol,
csak hull, csak hull, hull a könnyem,
senki sincs aki megmentsen.

4.

Én vagyok a jó királyfi,
könny¾ engem megtalálni,
itt vagyok és amott vagyok,
hol nagyok a gondok bajok.

Erdô, mezô, hegy és berek,
azt nézem, hol segíthetek,
karom erôs, szívem vidám,
nincs is több ily királyfi tán.

Emitt sírás, amott bánat,
ott termek s a könny felszárad,
mosoly nyílik és dal fakad,
bú, baj, bánat messze szalad.

5.

Én vagyok a híres egyfejû,
a nevem is ennyi csak, Süsü.
De én egyiket se bánom,
egyfej¾ként élem a világom.

Vidám lelkem senki sem érti,
se gyerek, se nô, se férfi,
senki, senki, itt a világon,
mi is az én titkos nagy álmom /jaaaj/

Kitagadott az a jó apám,
azóta vándorlok úgy biz ám!
befogadnak majd az emberek,
egyik szeret, másik megremeg.

Legszentebb dolog a barátság,
többet ér, mint minden királyság,
nekem is van egy jó barátom,
ha bajba jut, majd én kirántom.
 

                                        Üdv : -=Munchausen=-

--- GoldED 2.41+
 * Origin: MADHOUSE BBS  215-6234 open 00-24h speed: 33600 (2:371/48)