A sepsi-illyefalvi várnak és abba szorult lakosoknak a tatárok
miatt lett elpusztulásának s szörnyü veszedelmeknek
– mely esett in anno Domini 1658. – régi rongyos irásból
való transumtuma.
Iszonyu hazánk romlása
Énnek egyik diszes tagja
Sok néppel volt Illyefalva
Erõs két vára.
Pogányok hogy ránk jövének,
Öt nap egész estig vélek;
Bajlodtunk éjjel is untig
Egész viradtig.
De hogy õk ezt látták volna –
Köztünk hogy senki nem volna
Ki tõllök rettegne s futna,
Sõt merész dolga.
Frigyet mi velünk szerzének
Notariusok elveszett
Melly Chámnak nehezen esett,
Haragra gerjedt.
Mondának, hogy ha az embert,
Életben adhatnók õtet,
Senki nem bántatnék tõllök;
Bizonnyal hinnõk.
Mirzát, de meg nem adhattuk,
Életét mert elfogyattuk,
Mellyet azután megbántunk,
Hogy nem gondoltuk.
Holt testit is kérték tõllünk,
Mellyet megadni nem mertünk,
Nem láttuk, neki feleltünk.
Nem hittek nekünk.
Kit hogy megtromfolhassanak,
Csalárdságot gondoltanak,
Mind békességre hajlának,
Élést kivánnak.
Hivénk pogányok hitének
De az csak fortély nékiek,
Várunkhoz hogy jöhessenek,
A volt elméjek.
Élést várunkból kihányánk,
Eleget az ebnek adánk.
Õköt várunkhoz bocsátánk,
Mi nagy kárt vallánk.
Nem kelle neki praebenda.
Kozák Kurtán kõfalt vágja
Tatár tüzet ránk bocsáta,
Rablásra juta.
Várbann is erõssen vivánk.
Mig szintén mind ellankadánk
Kezünkön, hogy mind meghalnánk,
Ez volt regulánk.
De hogy öt nap és éjszaka,
Testünk sok viadal mia
Éhség szomjuság ezt hozá,
Erõnk elfogya.
Pogányság minket megtolya,
És várunkba betódula.
Tüz s fegyver mind rajtunk vala.
Lelkünk elhala.
Szörnyü romlásunk értsed,
Nyolcz százat rabságra vittek
Várunkba, kik égtek s vesztek,
Számba sem vöttek.
Volt ötszáz ember koponya.
Vár mellet sok test elhulva.
Széllyel másot is sok vala.
Kinnal meghalva.
Pinczékbe rejtek hellyekben
Sokan rejteztek féltekben.
Vigyázó pogány ezekben
Sem hagyott hellyben.
Krisztusnak hiv tanitványi
Sáphár Miklós Illyefalvi,
Márton Kézdi-Vásárhellyi
Pogány rabjai.
Péter pap Árapataki,
András pap a Szentkirállyi,
János pap is a Killyéni,
Sokan a többi.
Simon pap Kisborosnyai
Vitézen pogánnyal vini
Merészelt, szegény harczolni,
Kezén meghalni.
Mesterek is, kik voltanak,
Vesztek és raboltattanak,
Szörnyen megkinoztattanak,
Kik köztök voltak.
Anyáknak gyermecskéjekét
Ölökbõl kivonták õket.
Kõfalhoz verték testöket,
Szaggaták õket.
Mint labdát egy kézbõl másba
Hajitnak igy csecsemõt kardra,
Hánytanak rútul tétova,
Tagjok konczolva.
Véneknek õsz szakállokot
Elborotválták s orrokot.
Porázba vontak sokakat,
Nyomorultakat.
Szülõknek kisdedecskéjét
El messze hajtották testét,
Annyát is mindnyárást ezek
Hurczolni készek.
Sokan közülök meghaltak,
Hogy ily rútul kinoztattak,
Természet ellen mocskoltak,
Melyet nem szoktak.
Lóra tették, mig éltenek.
Ha látták, hogy õk betegek,
És hogy lovon nem ülhetnek.
Megölni készek.
Rútul szûzekkel is éltek,
Nem nézték, hogy nincs idejek.
Buja szamári életek,
Ez pogány népnek.
Éhségünk nagy volt közöttök,
Szokatlan nekünk az õ étkök,
Kit hogy kéntelen étettek.
Hulldogált könyvek.
Lónak sebessége mellet,
Kötözve ha nem mehetett,
Szegény rab hogy ha elesett,
Vonva vitetett.
Mely miá meg is fulladtak,
Ló mellett hogy hurczoltattak,
Szörnyüképpen kinoztattak,
Jajt sokan mondtak.
Barmokról nyuzott bõrököt
Törettek nap-estig véllek
Kötözni, hogy abból nekik
Szijjat messenek.
Kivel ugy megkötöztettek,
Hogy testekbe besülyedtek,
Osztán ha megenyhittettek,
Ki sebesültek.
Melly ha meggyógyult forrása,
Mintha karddal vágták volna,
Ugy látszik ma is rabokra,
Foghatcz bizonyra.
Sokan a rabok cséplettek,
Buzát, kölest, lisztet törtek,
Kibõl rút italt köpültek,
Abból részt töttek.
Kevert minémü disznóknak,
Adatik ez illy állatnak,
Tatárok nekünk is adtak,
Avval kinoztak.
Étkeknek véres tajtékját,
Nem hadták elhánnunk gazát
Gaz lévbe itatták mocskát
Megfõbb liquorát.
Só nélkül az étket fõzte,
Melly csak a csömört nevelte,
Hasnak férgeit többitette,
Gyomrot gyötrötte.
Lóhust megennünk só nélkül
(Holott édes mindenestõl
Mondottuk) nem jó a nélkül,
Megrongált mentõl.
Némelly rabot megsütöttek,
Tüzes karóba is vertek,
Testek rútul metéltettek,
Nem kiméltettek.
Lánczokkal is kötöztenek
Lószõrbõl porázt füztenek,
Rabot szekérhez kötöttek,
Mezitelen vittek.
Nem volt kedvezés semmiben,
Amaz négyeknek mint régen,
Király kedvezett ügyökben
Rabsági hellyben.
Nabugodonozor régen
Zsidókkal mint tött szörnyûbben,
Lött dolgunk nekünk ez hellyben
Kegyetlenebben.
Javaink hammuvá tették,
Kiket pogányok nem vettek,
Szemérmünk mind kitettzettek,
Megfertézõdtek.
Nagy volt Istennek ostora,
Mely ma is vagyon felhuzva,
Ezzel sem mult el haragja,
Szörnyü csapása.
Nem kell tudós õ elméjért
Eszes tanács adásáért,
Kell ott szép személly a bünért
Nemes pénzejért.
Kérjük Istent mint atyánkot,
Szánnyon megnyomorodtakot,
Nézze Krisztus fõpapunkot,
Bün-oldozónkat.
Haragját a pogányságra
Forditsa az õ nyakokra,
Döjtse tüzét országokra,
Végromlásokra.
Mediát és Siriát,
Özebet Zebet Zebaát
Mind elveszté az Salmanát
Népi rontóját.
A kik mondottak kevéllyen,
Pusztitjuk el nagy erõnkben,
Istennek hajlokát éppen
Tegyük semmibe.
Tegyen ugy ez pogány néppel,
Mint fertelmes emberekkel,
Ezeknek sok seregével,
És ezerével.
Téritsen minket õ hozzá,
Isten fõlelkével jóra
Oktasson akarattyára,
Szent országára.
Támadjon fel mi mellettünk
Vegye el nyomorult igyünk,
A pogány népeket értünk,
Rontsa el kérjük.
Raboknak erõs lánczokot
Törje el vas békójokot,
Minden kinzó szerszámokot,
Isten azokot.
Hozza nemzettségek közé
Osztán õköt templomivé
Csinállya szent edényivé
Illy eszközivé.
Ninivét a mint megtartá,
Ezekiast meghalgatá,
Josaphátot õ meglátá
Igy országunkra
Tekintsen kegyes szemivel,
Dicsõ székébõl kezivel
Tartson meg nagy erejével
Kész fegyverével.
A mint régen a Sionra
Szemeket, kik ércz kigyóra
Függesztették mint Kristusra,
Megtartójokra.
Igy minket is kegyelmesen
Tartson meg pogányság ellen
Mint tüzes rút ördög ellen
Isten kegyesen.
Szegény keserves anyákot
Örvendeztessen sokakot,
Rabságból õ magzattyokot
Hozván azokot.
Az õ szemek eleibe
Hogy azokkal egyetembe
Mint Jakob Jóseffel régen
Örvende szemben.
Kiért õ neki dicsõsség
Legyen mindentõl tisztesség
Adassék neki, nagy felség.
Minden erösség.
Romlásunk ezer hatszázban,
Az ötvennyolc forgásában,
Esik Kisasszony havában,
Aratás tájban.
Illyefalvának romlását,
Szemlélvén nagy pusztaságát,
Pogányoktól elrablását
Irván le kinnyát.
Tempore reverendi Dni Samuelis Incze de Lisznyo Ven. Trac. Sepsi Notarii
dignissimi, nec non Ecclae Rfr. V. D. M. fidelissimi protocolata per Sámuelem
Dezsi p. t. Scholae ejusd. Ecclae Rectorum in Anno 1765.