Bevezető

III. Háromszék alvidéke.

Szemeria. Háromszék feltünése. Szemeria dohánytermelése. Szemeriai csata. Ilyefalva. Kiváltsága, vásárai. Paulinusok zárdája. Ref. templom várkastélya. Ostromok a Báthori Gábor alatti polgárháborukor és a II. Rákóczi György alatti tatárdúláskor. Forrós domb. Al-Doboly. Bash vára. Szépmezõ. Szotyor. Szotyori vár. Régi harang. Óriásköve. Kilyén. Vezérdomb. S. Sz.-György ez oldalról.

Elõpatakról szük, kanyargó völgyön vezet az ut Háromszék felé, a Fekete-Erdõnek lombdús erdei között elõbb az elõpataki, azután a szemeriai pataknak nem minden kellem nélküli virányos partjain. Egyszerre váratlanul kitágul a magános szük völgy, feltünik a torkolatában fekvõ Szemeria, föl Háromszék alvidékének gyönyörü havasoktól körülölelt nagyszerü rónája, föl az Olt és Feketeügy között elterülõ Szépmezõ, a Székelyföld ezen áldásos Kanaánja, föl egész Sepsiszék festõileg sorozott falvaival.
Megható, elragadó volt e látvány, mely Háromszéket, a Székelyföld ezen Lacedaemonját tünteté elénk; azon földet, hol a székely nép leghõsiesebb ivadéka lakik, nép, mely ezen a teremtõ kezébõl oly remekül kikerült vidéket dicsõ tettei által még szebbé, magasztosabbá tette, és az, a ki látta ezt a havasoknak felhõk festõi fodrával ékitett keretébe foglalt rónát a nap sugárözönével elöntve, a ki érintkezett az e tért lakó néppel, a ki annak régi és közel múltját ismeri, a ki tudja, hogy az itt lakó maroknyi nép nem régen ezen természetileg kevés védpontot nyujtó vidéken két hatalmas hadsereg ellen küzdött, s fiai – miként az erõditetlen Spárta hõsei – önmellükbõl alkotának bevehetetlen élõ falt, olyat, melyet a tizszeres ellen sem tudott áttörni; a ki ezen classicus kor hõsiességével tündöklõ haditényeknek tudomásával bir, az bizonynyal szent tisztelet érzetével, bámulat által elfogott szivvel közelit ezen emlék-szentesitett, ezen annyi példátlan hõstett által dicsõitett, ezen annyi – szabadságért és hon védelmében kiontott – nemes vér által öntözött térhez; a Székelyföld ezen plateai teréhez, hol a felfuvalkodott zsarnokságnak hatalma a szabadság és hazaszeretetnek szent lelkesültségén megtörött, hol a hatalom tehetetlensége a hazáért való önfeláldozással szemben bebizonyult.
Oh légy üdvözölve tõlem Székelyföldnek dicsõ Marathonja, légy üdvözölt hõs nemzedéke e térnek, melynek tettei kitörölhetlen betükkel vannak a történetnek – igazságot visszatükrözõ – lapjaira bevésve; én eljövék látásodnál fellelkesülni, s azért vallásos szent érzettel lépek az annyi hõs vértõl áztatott hantokra, a Székelyföldnek ezen szent földjére, hol a megváltónak hü tanitványai, elv és szent jog mellett küzdve vérzének el, de nem eredménytelenül, mert a vértanuk kiontott vérébõl a szabadság és jog gyõzelmének égi fája fog felsarjadni, mert az eszme, mely vérkeresztséget nyert, meg nem halhat, az gyõzedelmeskedni fog, mert gyõznie kell az örök igazság s Isten törvényei szerint. De im Szemeriába léptünk be, dombtetõn fekvõ templomától tárul fel a körvonaloztam elsõ áttekintése Háromszék alvidékének.
Szemeria*) országszerte hires dohányáról s ismeretes lenne világszerte is, ha hazánk kereskedelmi utai nyitva lennének, mert Szemeria dohánya bizonynyal az elsõ válfaju dohányok közé tartozik, s még a hires török dohány mellett is megállhat. Szivtam én 4 éves szemeriait, mely a legjobb török „bokcsa tütün” mellett sem hátrált ugy kellemes izre, mint illatárra nézve. Szemerián kétfaju dohány van: a hegyi dohány, mely a falu közeli domboldalon terem, ezen válfaj apró levelü, szép sárga-vereses szinü, s vékonyra vágva ugy csubukolásra, mint cigarette-re igen alkalmas; ismét a réti dohány, mely az Olt terén tenyészik, ez nagy levelü, arany-sárga szinü, s bár ez is igen jó illatu, de egy kissé bajosan ég.
Hajdan, midõn a föld termékei nem voltak még paragrafusok közé szoritva, Szemeria és a szomszéd falvak is nagy mennyiségü dohányt termeltek, fõként Szemeria csaknem kizárólag azt, ekkor évi termelése több ezer mázsára ment, de az egyedárusság behozatalakor nagyon felhagytak ezen jól jövedelmezõ czikk tenyésztésével, mert bár a most meghatározott csekély ár (7–10 forint mázsája) s azon kötelezettség mellett is, hogy a termelt dohányt a kincstárnak tartoznak értékének negyed részeért beadni, a dohánytermelés még ily viszonyok közt is jövedelmezõbb minden más gazdasági czikknél, de a szabadsághoz, az istenadta földnek szabad használatához szokott székely inkább lemond az elõnynek igénybevételérõl, mintsem eltürje, hogy holmi henczegõ szaglár ott az õ szabad telkén rendelkezzék, s munkájának gyümölcsét számitgassa, latolgassa, családi szent tüzhelyéhez minden idõben betolakodjék s az õ birtokán urként rendelkezzék*).
Szemeria dohányt termelõ földjét nem régen a hon és szabadság védelmében kiontott honfivér öntözé, mert 1849. juliusában, mig Bem Moldovába ütött be, azalatt Clam-Gallas osztrák tábornok a védsergek nélkül hitt Háromszék ellen vezette orosz segédseregekkel erõsitett dandárját, de midõn jul. 23-án Ilyefalváról elõrenyomult, Szemeriánál Gál Sándor székelyeit találta. Elszánt harcz fejlõdött ki, Clam-Gallas serege, valamint a szentgyörgyi hidnál oldaltámadást kisérlett muszka lovasság is visszanyomatott. A hõs székely sereg a lángba borult Szemerián át felhuzódott a Sz.-György feletti magaslatra, – hol most a kórház fekszik – s az égõ falu rémes világitásánál folytatta elszántan a harczot, mely éjfélkor az ellen visszaszoritásával végzõdött*).
Tehát Háromszéknek elsõ hantja is, melyet érinténk, szent föld, a szabadság dicsõ hõseinek nemes vére által öntözött szent föld, és ok nélkül, eredménytelenül halt volna el annyi dicsõ? Oh nem, az nem lehet; minden csepp vér, mely a szabadságért öntetett, meg kell hogy hozza üdvgyümölcsét, mert miként a költõ jóslélekkel mondá:
A népszabadság ott terem
Legszebb virágokat,
Hol legtöbb honfivér lepé
A harczi síkokat.
És te szent temetõ, hol a hazának, véres áldozatai szenderegnek, bizonynyal meg fogod a feltámadásnak – istentõl igért – napját látni!
Szemeria oly közel van Sz.-Györgyhöz, hogy néhány évtized alatt azzal egészen össze fog épülni, de mi mostan vizsgálódó lépteinket nem Háromszék székvárosa felé intézzük, hanem délfelé fordulunk, hogy az Oltot, ezen par excellence székely folyót elkisérjük egész odáig, hol nyugatra fordul, hogy a Székelyföldet a Barczaságtól elválasztva, annak tovább is ragyogó határvonalát képezze.
Szemerián alól egy jobbparti mellékvölgyben Sepsi Sz.-Király rejtõzködik, mely unitárius és református székelyek által lakott falu szép regényesen fekszik a Kálmán és Eczken hegy között. Ezen utóbbi hegy ily elnevezésü (Örlecz nem be osztott) székely ág emlékét védi. Sz.-Király „Sanctus Rex” néven már 1332-ben önálló egyházközség, Domokos nevü lelkésze a pápai dézmába nevezett évben 4 denárt fizet*). Az 1567-ki regestrumban „Zenth Kyral” néven 30 kapuval van bejegyezve. E faluban született Szentkirályi Benedek, kit Csáky Kristina Bethlen Istvánné küldött 1617-ben Heidelbergbe, hol igen nagy becsülésben részesült, s egy azon korban nagy hirben állott vallásos könyvet irt, melyért többek által megénekeltetett, (Láss többet róla Bod Péter M. Athenasa 260. lapján.)
Alább, de már az Olt terén, a Brassóba vezetõ országut mellett fekszik Ilyefalva, melynek nevével legelõször 1332-ben találkozunk, mely évrõl a pápai dézmák regestrumában ezt találjuk bejegyezve: „Paulus Sacerdos de Villa Helye solvit 5 banales ant.”*); és ismét az 1333-ik év rovatában: „Paulus S. de Villa Elye solv. 3 ban. ant.”*) Ezen igen becses adatok egyszersmind nevének különféle módozatait mutatják. Az 1567-ki regestrumban „Illyefalwa” néven 62 kapuval van bejegyezve. Késõbb „Villa Sancti Eliae” és „Ilia villa” néven is fordul elõ*). 1695-ben már mint mezõváros szerepel, s azon taxális városok egyike, melyek külön 12 személybõl álló magistratussal és országgyülésre követküldési joggal birnak.*). Ez elõjogokkal azonban csak is a helység egy része birt, másik része, mely falu számba volt, abból ki volt zárva. Most a kettõ teljesen egybe van épülve, annyira, hogy semmi választó vonaluk nincsen; azonban a kettõ, város és falu együtt is oly csekély helységet alkot, melynél nagyobb s városiasb küllemü falu elég van Háromszéken, de azért minden falusias kinézése s minden falu elnevezése mellett megkivánja és jogosan kivánhatja a város czimet, melyre szabadalmainál és vásárainál*) fogva is igényt tarthat. 1708-ban sept. 7-én itten tartatott Háromszéknek egy közgyülése, melyen kimondatott, hogy a jobbágyok a passusokban való szolgálat, szekéradás, sánczásástól mentesitettek*).
Ilyefalva czimere gömb által koronázott diszgúla, mely elõtt galambbal tetõzött két pálcza van keresztbe téve. A jobboldali mezõben fa és 5 golyó, balról repülõ galamb és 4 golyó. Pecsétjének körirata ez: „Sigillvm Oppidi S. Ilyefalva.”
Ilyefalvának két temploma van, egyik a katholikus egyház, melyet 1701-ben a Kolonics által kiküldött Moyzes, paulinus szerzetes épitett Bialis Ferencz pártfogása alatt*), az egyház a paulinus szerzet birtokában maradt 1786-ig, akkor e szerzet eltöröltével a világi papokra szállt*).
A másik a reformátusoké, ez a falu feletti dombmagaslaton fekszik, s fehérre meszelt várkastélyával messze ellátszik az alvidéken (Sepsiszék) és a Barczaságon.
Gyakran midõn Háromszék szép rónáján a délibáb szövi bûbájos képleteit, e messze látszó, e mult századok harczias emlékérõl regélõ épülettömeg fantasticus képekben ragyog fel a lég remegõ párázatán. De hagyjuk a délibábnak csalékony, hamar tovatünõ képeit s vizsgáljuk a valót. – Ez egyház jóval a reformátio elõtt, 1443 körül épült szent Ilyés tiszteletére*); e korból keletkezhetõ, nagy terjedelemmel biró várkastélya még a történetben is szerepelt. Látta az a szomoru polgárháborunak vérengzõ harczait, látta a vad pogánynak dúló csatáit, s hõsöknek a hon védelmében kiontott vére szentesiti azt.
Ez igénytelen kastély, mely semmi épitészeti becscsel nem bir, mely alatt figyelmetlenül vonul el az utas, mult eseményeknek emléke által van szentesitve, tárjuk fel azért a történetnek múltat visszatükrözõ lapjait, s nézzük át futólag az ezen erõdhöz kötött eseményeknek folyamát.
A 17-ik század elején, midõn Báthori Gábor könnyelmüsége, uralkodói tapintatlansága s méltatlansága – fõként az erdélyi szászok ellen – ezeket fegyverragadásra birta 1612-ben, a Szilasi és Béldi vezette székelyek a fejedelem pártján voltak; a brassaiak mellett – kiknek addig ritkán tapasztalt harczias szellemét Weisz királybirájok felébresztette – Géczi András s több elkedvetlenitett és zsoldba fogadott magyar állott, s miként elkeseredett polgárháborukban mindig szokott történni, egyik párt a másnak birtokát feldúlni, felprédálni, s a lehetõ legtöbb kárt igyekezett okozni. A nevezett évben aug. 11-én Géczi a város zsoldjában levõ 150 rácz lovassal és 100 oláh bérenczczel beütött a Székelyföldre s Ilyefalván és a szomszédos falvakban roppantul garázdálkodván, nagyszámu juhot és marhát hajtva maguk elõtt, visszaindultak Prázsmárra, hol gyõzelmi ünnepet ültek egész másnap reggelig. Ez alatt azonban a javaitól kifosztott népség fegyvert ragadva, éjjel elállották a Brassóba vezetõ utat, s a prédával menõket megtámadva, vagy elfogták (hatvanat élve), vagy levágták, vagy az erdõkbe szétüzték, csak néhányan tértek vissza Brassóba, hogy a roszul sikerült hadmûtétrõl hirt vigyenek*).
Hihetõleg az ekként vallott kudarczot megboszulandó, Géczi önkénytesek és városi polgárokkal sept. 12-én éjjel ujból beütött a Székelyföldre. A székelyek védelemre készülten eleinte erõsen harczoltak, de végre is futásra kényszerittetve, vezéreik Zilosius (Szilasi) és Béldi az üldözõk elõl az ilyefalvi várkastélyba menekültek, melynek midõn ostromára készülnének a harczosok, Géczi meghatva a benn szorultak szomoru állapota által, katonáinak zúgolódása daczára, felhagyott annak ostromlásával, s az ejtett prédával, nevezetesen összeszedett 300 lóval, visszatért Brassóba*).
Oct. 16-án pedig Weisz Uzon kastélyát bevevén, az ilyefalvi várat (arx) önmegadásra szoritá*).
De sokkal gyászosabb sors érte ezen a polgár-háboru vészeit látott kastélyt 1658-ban, midõn a II. Rákóczi György lengyelhoni hadjárataért feldühödött török berontott e szegény hazába, annak kegyetlen feldúlásával boszulni meg nagyravágyó fejedelmének eszélytelenségét. Egy egykoru siralmas krónika, melyet Kemény József „Uj Magyar Muzeum” 1854. évf. II. k. 34 s köv. lapjain közlött, élénk és megható szinekkel festi Ilyefalvának ez alkalommal történt veszedelmét. A vidék lakói Ilyefalva két várába vonulva, 5 napig hõsileg védték magukat a pogányok ellen; ezek látva, hogy az elszánt küzdõkkel nem boldogulhatnak, hitszegõ cselhez folyamodtak, s békét ajánlva, alkudozás szine alatt a várhoz közeledtek, hogy azt készületlenül megrohanják. A meglepetteknek kétségbeesett hõs küzdelme nem mentheté meg a jobb sorsra méltókat végveszedelmüktõl; a várak bevétettek, s vagy 800-at rabszijra füzve vonszolt el kegyetlen pogány, s még egy ennyi leöltnek teteme boritá a harcztért, azok között sok pap és mester, kik a népet vezérelték. Azután rémszinekkel festi az elhurczolt foglyok kinoztatását, az elrablott nõkkel való bánásmódot, gyermekekkel elkövetett kegyetlenséget. Nem látom feleslegesnek ezen, az ilyefalvi anyakönyvbõl hûn lemásolt, okmánynak idecsatolását.

Hosted by www.Geocities.ws