Általános és szervetlen kémia ea.


ODLA-BSc

Tantárgyi követelmények:

�Az előadások a képzési folyamat szerves részét képezik, így az Egyetem a hallgatóktól elvárja az azokon való részvételt.� (TVSz 10. § (1) ) Azaz: az előadásokra járni nem kötelező, de nagyon ajánlott. Kivétel ez alól a két évközi zárthelyi dolgozat.

A tárgy teljesítésének feltétele az előadás anyagának legalább elégséges (2) szintű ismerete, amelyről a hallgatók az évközi ellenőrző dolgozatok megírásával és sikeres kollokviummal tehetnek számot.

Az évközi ellenőrző dolgozatok anyaga: a dolgozatot közvetlenül megelőző előadás utolsó órájával bezárólag az előadásokon elhangzott anyag, valamint a tankönyvben szereplő teljes anyag.

A félév aláírásának a feltétele mindkét dolgozat megírása.

Azok, akik megírták mind a két dolgozatot, de együttesen nem érik el az elégséges teljesítményt, a szorgalmi időszak után egy (azaz egyetlen) pótlási lehetőséget kapnak. Mivel a két dolgozat együttesen kerül értékelésre, a pótlást a teljes féléves anyagból kell megtenni. Akik itt sem felelnek meg, azok az �A� vizsgájukra automatikusan elégtelent kapnak.

A vizsga írásban történik, a félév során írt dolgozatokkal azonos szerkezetben, de kétszeres időtartamban. A vizsgán az elméleti kérdések mellett alapvető kémiai számítási feladatok megoldását is el kell végezni, ezért számológépet mindenki hozzon magával. Periódusos rendszer használható, a teljes függvénytáblázat azonban nem. A kollokviumi dolgozat további felépítése az évközi dolgozatokéhoz hasonló. Az elégséges vagy attól jobb érdemjegyhez 40%-ot meghaladó teljesítmény elérése szükséges.

A félév részletes tematikája letölthető ugyanerről a honlapról.

Kötelező tankönyv: Dr. Lázár István, Általános és szervetlen kémia (jegyzet), a Jegyzetboltban kapható


Főoldal - Main page

Utoljára frissítve - Last modified:
Hosted by www.Geocities.ws

1