Hymnus 
ex turbidis populi Ungarici saeculis

Hymnus
a' magyar nép' zivataros századaiból

Atavos induxeras
Karpatinis sanctis;
Per Te sedes prosperas
Cepit Almi sanguis:
Tisiae, Danubii
Qua volvuntur undae,
Fortis gentis Arpadi
Sunt plagae fecundae.

Agris in Cumaniae
Spicas maturabas,
Vites Tokaj nectare
Tu stillare dabas;
Superabant duce Te
Turcas nostra signa,
Tristem Martem Matthiae
Gemuit Vienna.

Heu, sed nostris vitiis
Es incensus ira,
Fulminaque noxiis
Detonabas dira:
Nunc sagittas Mongolum
Stridebas super nos,
Tunc Turcarum sub iugum
Nos agebas servos.

Miles quotiens ferus
Turcigena caesis
Nostri iublat superus
Martis in acervis!
Quotiens et filius
In Te vertit arma,
Patria, civilibus
Armis prolis urna!

Fugit, latit bonus
Persecutus civis;
Exsors iam domi domus
Quaerit antra quivis:
Monte, valle deviat
Tristis, desperatus;
Sanguinem pede vadat
Flammis circumflatus.

Arx erat, nunc rudera…
Laeta volitabant:
Gemitus ad aethera 
Dirae mortes halant.
Nec libertas, ah, viget, 
Necis ex cruore;
Lacrim’ orphani riget,
Servi sors in ore.

Salva Deus Hungaros
Tot periculorum,
Dextera tuere nos
In mari dolorum!
Saeclum da iucundius
Genti passae dura;
Praeterita luimus,
Luimus futura.

Õseinket felhozád
Kárpát szent bérczére,
Általad nyert szép hazát
Bendeguznak vére;
'S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád' hõs magzatjai
Felvirágozának.

Érttünk Kunság' mezejin
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szõlõvesszejin
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk' gyakran plántálád
Vad Török' sánczára,
'S nyögte Mátyás' bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bûneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgõ fellegedben;
Most rabló Mongol' nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd Töröktõl rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán' vad' népének
Vert hadunk' csonthalmain
Gyázedelmi ének!
Hányszor támadt tenn fiad,
Szép Hazám' kebledre;
'S lettél magzatod miatt
Magzatod' hamvvedre!

Bújt az Üldözött, s' felé
Kard nyúl barlangjában;
Szerte nézett, 's nem lelé
Honját a' hazában;
Bérczre hág és völgybe száll,
Bú 's kétség mellette,
Vérözön lábainál,
'S lángtenger felette.

Vár állott, most kõhalom;
Kedv 's öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek;
'S ah, szabadság nem virúl
A' holtnak vérébõl,
Kínzó rabság' könnye húll
Árvánk' hõ szemébõl.

Szánd-meg Isten! a' Magyart
Kit vészek hányának,
Nyujts feléje védõ kart
Tengerén kínjának;
Bal sors a' kit régen tép,
Hozz rá víg esztendõt,
Megbünhödte már e' nép
A' múltat 's jövendõt!