A hely egyszerű, és tekintélytelen.
Fák vannak itt, talán tavaszra váró utcasarkok. Áprilisi szél, s ahogy végigsepri őket, feltámadással hiteget, mint már annyiszor.
Félig kitárt ablakok: nagytakarítás. Itt-ott. Néha egy-egy, ki tudja, honnan érkező vonat : füstfelhő.
Emberek. Egy arc, mosolyába belefárad, csendesen elkomorodik.
Fák vannak itt, mondom, bár inkább csak szavak. Egyszerűek és tekintélytelenek.
Itt eshet meg a történet.
*****
Kevesen tudnának róla.
Az emlékek kuszán bontakoznak ki, a mondatok ellentmondanak egymásnak, talán mert túl apró részleteket próbálnak megragadni. A már láthatatlan történésekről szóló mondatok bizonytalanok.
Utcasarok-szél, feltámadás-ablakok, nagytakarítás-arc, mosollyal. Van, vár, végigsöpri, jön, elfelejti. Itt, ahogy , mint már, inkább csak.
Szavak.
*****
A nyelv, mint egy város, ha jól emlékszem.
Kusza, könnyű eltévedni benne. Mintha már jártam volna erre, de nem, ez az utcasarok mintha mégsem lett volna itt. Vagy a szél, az ablakok. Végigseper, kinyitva. Itt, ahogy.
*****
A hely egyszerű, és tekintélytelen.
Nincs itt, de itt is megtörténhet.